Jeromos
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Nagy reményekkel indítja az évadot a zalaegerszegi kőszínház

2020.09.15. 08:10 Módosítva: 2020.09.23. 18:34
sose halunk meg

A járvány miatt itt is újratervezés volt, premierek kerültek át az ősszel induló színházi idénybe, van amelyik egy teljes évet csúszik, a színházigazgató mégis bizakodó. A 2020/2021-es színházi szezonban nyolc nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, az első premier október 9-én lesz, a Sose halunk meg című zenés játékot Koltai Róbert rendezi.

Az áprilisra tervezett bemutató a veszélyhelyzet kihirdetése miatt elmaradt, ezért az új évadban ezt a darabot tűzték elsőként műsorra. Az 1993-ban bemutatott azonos című film adaptációja az újrakezdésről, a kisember megpróbáltatásairól, az élni akarásról szól.

Október második felében klasszikus bohózatot, Ray Cooney Kölcsönlakás című vígjátékát állítják színpadra Besenczi Árpád rendezésében.

Advent időszakában szívhez szóló, minden korosztályt megszólító, Luigi Magni és Bernardo Zapponi azonos című filmjéből készült Legyetek jók, ha tudtok című színművet tűzik műsorra Moravetz Levente rendezésében.

Januárban Rákosi Viktor és Nemlaha György Elnémult harangok című színjátékát Szilágyi Tibor rendezésében láthatja a közönség. A darab a becsületet, a hazaszeretetet, a szerelmet állítja középpontba – mutatott rá a teátrum igazgatója.

A Kőszívű ember fiai című zenés színmű már elkészült, de a pandémia miatt a március 13-ra tervezett premier elmaradt – emlékeztetett. Hozzáfűzte: Jókai Mór azonos című regényének színpadi adaptációját az eredetileg kitűzött dátum után egy esztendővel később, 2021. március 13-án, díszelőadáson mutatják be Böhm György rendezésében.

Az évadot április 16-án magyar musical, Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza szerzőpáros Cigánykerék című produkciója zárja. A hetvenes években, Budapest VIII. kerületében játszódó történetet Böhm György állítja színpadra Bakó Gábor koreográfus segítségével. Hozzátette: a Félőlény című gyermekmusical már elkészült, a zenés mesejátékot Farkas Ignác rendezi, a Lázár Ervin-program részeként a diákoknak szeretnék szeptemberben bemutatni.

A Fekete István-regényből készült Vuk című ifjúsági darabot Tompagábor Kornél állítja színpadra. A stúdiószínpadi előadást – a Becsvölgye című színművet – Mihály Péter rendezi, a göcseji faluban játszódó krimit a zalai származású Szálinger Balázs írta – jelezte Besenczi Árpád.