Anthony Hopkins és Kate Winslet interneten köszönte meg a Torontói Filmfesztivál díját
Ezúttal egy virtuális gálán díjazták kedden Anthony Hopkinst és Kate Winsletet a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. A díjazottak otthonukból, felvételről jelentkeztek be és mondtak köszönetet pályafutásuk elismeréséért.
Anthony Hopkins a díját a mentőszolgálatoknál világszerte dolgozóknak ajánlotta fel. Kate Winslet azt mondta, hogy furcsán érzi magát a színészi életműdíj miatt, és hozzáfűzte: most inkább azoknak jár a taps, akik a koronavírus elleni harc frontvonalában küzdenek – idézte a BBC News.
A virtuális gálát a Torontói Filmfesztivál egy mozijában rendezték meg, csekély számú közönség jelenlétében. A fesztivál a pandémia miatt idén drasztikusan karcsúsított formában zajlik, a mozis vetítésekre csak a torontóiak válthatnak jegyet.
Életműdíjat kaptak Chloe Zhao és Mira Nair rendezők is. A díjátadó gála Martin Scorsese szintén előre felvett bevezetőjének vetítésével kezdődött. A filmrendező megindultságát fejezte ki, amiért az olyan fesztiválok, mint a torontói, továbbra is zajlanak.
Kate Winslet új filmje, az Ammonite torontói premierje után kapta meg a díjat. A filmben a 19. századi angol paleontológust, Mary Anninget alakította. A Francis Lee rendezésében készült romantikus drámában Saoirse Ronan játssza a szerelmét.
Anthony Hopkinsnak a The Father című filmjét vetítették a kanadai fesztiválon. A Florian Zeller színművéből készült filmadaptációban Hopkins demenciában szenvedő idős férfit játszott. A 82 éves Oscar-díjas brit színész arról is szólt videoüzenetében, hogy nagyon örül, hogy még mindig dolgozhat.
Chloe Zhao a hét végén befejeződött velencei filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlán-díjat Nomadland című filmjével. A produkció, amelynek főszereplője Francis McDormand, egy megözvegyült nőről szól, aki a 2008-as pénzügyi válság után felszámolja addigi életét és kocsijába költözve nomádként vág neki Amerikának.
A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 19-én zárul.