Megfinanszírozta a közönség A Karantén Zónát

2020.09.18. 12:31

Az előadóművészeket tömörítő StageHive nevű online felület történetében a most készülő szkeccsfilm nemcsak az első filmes produkció, hanem egyben az első olyan kampány, ahol mindössze három napra volt szükség ahhoz, hogy összegyűljön az alkotók által kitűzött hatszázezer forintos célösszeg.

Meczner Vera, az oldal alapítója a sikert a kampány jó előkészítésének tulajdonítja.

A Karantén Zóna csapata elképesztő mennyiségű és minőségű munkát tett a kampányt előkészítő folyamatokba, és a siker egyértelműen ennek köszönhető. Boldogok vagyunk, hogy a platformmal segítségére lehetünk egy nagyszerű projekt létrejöttének, az pedig külön öröm a számunkra, hogy ezzel a közösségi finanszírozási kampánnyal egy új műfaj is érkezett a StageHive oldalára, nevezetesen a film.

A Karantén Zóna - Geibl Kata fotó (3) Ferencz Attila és Pásztor
Fotó: Karantén Zóna

A kampány kezdete egybeesett a szkeccsfilm első részének forgatásával, amin két hosszú, tizenkét órás napon egy húszfős stáb dolgozott. A magányos, idős hölgy (Pásztor Erzsi) telefonos bejelentése után, két önkormányzati dolgozó (Sütő Ildikó és Ferencz Attila) érkezik a lakásába, akik nem is sejtik, hogy életük legkülönösebb küldetésére érkeznek.

Stábkép
Fotó: Karantén Zóna

Zsótér Indi Dániel író-rendező elmondta, hogy Vida Orsolya forgatókönyvíró örömében majd' kiugrott a bőréből, hogy ilyen hamar elérték céljukat.

Az első tizenkét órás forgatási nap végén, egy színészileg nehéz jelenet felvétele után Orsi felkiáltott, hogy összegyűlt a kitűzött összeg. A következő felvételnél a színész elsőre és hibátlanul csinálta meg, amit kértem tőle. Ekkora ereje van annak, ha valamiért közösen dolgozunk és el is érjük.

Közben már javában zajlik az előkészítése a következő résznek, amelyet október végén forgatnak. A Karantén Zóna alkotóinak szándéka, hogy a StageHive-kampány során  az eddig összegyűjtött támogatást legalább egymillió forintra egészítsék ki a jövő hónap közepéig tartó kampány végéig, hogy tovább emelhessék a forgatási körülmények színvonalát.  A gyűjtés jelenleg 134 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy az alkotók már biztosan magukénak tudhatnak 780 ezer forintot.