Leslie Mándoki tudni se akar a pénzről, és szakadékokat hidal át új lemezével

„A szakadékban élve – Living in the gap albumon megjelenik a természetvédelem, a huszonegyedik századi egománia, a családorientáció, a hazaszeretet kérdése.” – olvasható a lemez magyar nyelvű ajánlójában. Szólhat ennyi mindenről egy rock lemez?

Az én korosztályom, Woodstock gyermekei, régi lázadók vagyunk. Arról szól az album, mit adunk át a young rebellsnek, a fiatal lázadóknak. A gyermekeinknek és a korosztályuknak szól itt a zene.

A mai old rebellsek voltak youngok is, akiknek ezt a zűrös világot sikerült összelázadni. Ez nem túl nagy siker.

Erről szól a lemez. Tulajdonképpen büszkék is lehetnénk magunkra, hiszen harmincegy évvel ezelőtt ledöntöttük a falakat, mert Mihail Gorbacsov barátom szerint is ötvenhat hozománya volt 89. Ez gyönyörű dolog, de aztán elég sok mindent eltoltunk. Itt van mindjárt a természet, hogy milyen Földet adunk át a gyerekeinknek.

Vagy Keith Richardsnak.

Keith tényleg jól bírja magát. Szóval a lemez egyik aspektusa az, hogy – mint ezt Amerikában látjuk – ott a népesség egy százaléka birtokolja az összes vagyon felét, a lakosság ötven százaléka pedig egy százalékon osztozik. Ezért emeljük fel a szavunkat a kaszinókapitalizmus ellen. Nekem a munka, a család, a fontos. Nem a pénz, hanem az emberi munka alkotja a társadalmi többletértéket. Arról pedig, hogy lassan mindent tudnak rólunk a gépek, az algoritmusok, az a véleményem, hogy még ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki a népesség összeíráson se adta meg szívesen a lakcímét. Tehát sok mindent számon kérhetnek rajtunk a gyerekek, hozzáteszem: jogosan.

Ez egy dupla album, a második lemezen magyar vonatkozású szerzemények hallhatóak, köztük több Bartók feldolgozás. Olyanok zenélnek az Erdélyi táncok, és az Allegro Barbaro feldolgozásain, mint Al Di Meola, Randy Becker, Richard Bona, Bill Evans. Hogy viszonyulnak ezek a világsztárok Bartókhoz?

Azt mindenki meg is nézheti, mert készítettünk róla videót, hogyan dolgoztunk a stúdióban a Bartók feldolgozáson a felsorolt barátaimmal. Az ötlet nem mai, amikor tizenvalahány évvel ezelőtt megcsináltuk a 50 Years of Rock produkciót, a próbák alatt megkeresett az akkori csapatból John Lord a Deep Purple-ből és Greg Lake, az Emerson Lake & Palmerből, mert volt egy komoly ötletük. Elmesélték, hogy a Deep Purple is meg akarta csinálni a Hungarian Picturest, meg az ELP is, de a Bartók családtól nem kaptak jogot az átdolgozáshoz. Sajnos egyikük sem élte meg, hogy felszabaduljanak a Bartók művekkel kapcsolatos szerzői jogok.

Ez mára megtörtént.

Igen, és amikor a mostani lemezen dolgoztam, és a saját számaim kezdtek összeállni, szóltam a többieknek, hogy meg lehetne valósítani a régi ötletet. Előszedtem a vázlatokat, leültünk a stúdióba és végighallgattuk a régi Bartók felvételeket, természetesen vinyl, tehát bakelit lemezeken. Az érdekelt minket, hogy ő maga hogyan játszotta a szerzeményeit. Olvasgattuk a kottákat, nézegettük, mit gondolt John Coltrane, Charlie Parker, Jimmy Hendrix, Miles Davis, Herbie Hancock Bartókról.

Amerikában Bartóknak hatalmas kultusza van, én tinédzser korom óta vallom, hogy ő volt a legelső rockzenész. Mások az első világzenésznek tartják.

Az egyik nagyon jó barátom, Anthony Jackson, korunk egyik legjobb basszusgitárosa, Harlemben él, és hatalmas Bartók gyűjteménye van. Amikor 29 éve először dolgoztunk együtt New Yorkban, az volt az első kérdése, miután megtudta, hogy magyar vagyok: mit gondolsz Bartókról. Ma Bartók zenéjét minden jazz muzsikus, vagy egyáltalán bármilyen stílusú magát komolyan vevő zenész alapvetésnek tartja, csodálja, ismeri a világban.

Lesz magyar koncert?

Nem tudjuk, hogy mikor enged újra színpadra a világjárvány. Nagy álmom, hogy hazahozzam Bartókot ebben az összeállításban. Szörényi Levente és Charlie, valamint Zséda is velem fog tartani az angol és amerikai szupersztárok mellett.

Interjúiban szinte mindig megemlíti a politikusokkal való barátságát, most is utalt Gorbacsovra. Miért fontos ez ennyire önnek?

Képzeljük el, hogy megkérdezi tizenhat éves magamat arról, hogy figyelj kis srác, te mit is akarsz kezdeni magaddal? Azt válaszoltam volna, hogy talán költő, vagy festő, esetleg zenész lennék – ez egyébként még most is alakulóban van, hiszen én írom a számaim szövegét, magam festem a borító képeket is – de az biztos, hogy valamit hozzá akarok tenni a világhoz.

Amikor disszidálnom kellett Magyarországról, a menekülttáborban már azt mondtam magamnak, hogy szeretnék Jack Bruce-szal, Ian Andersonnal vagy Al Di Meolával zenélni. Ezt csinálom azóta is, mivel édesapámtól azt tanultam, hogy ne ábrándozzam át az életemet, hanem éljem meg az álmaim.

De miért fontos a politikusok barátsága?

Olyan politikusokkal barátkozom, akiket tisztelek, és akikről azt gondolom, hogy jó irányba vezetik az embereket.

Angela Merkel összes kampányának a zenéjét én írtam, személyes jó barátom két német tartományi miniszterelnök, emellett sok német vezető politikus. Bill Clinton is járt nálunk, Mihail Gorbacsov nagyon személyes jóbarátom.

Köztudott, hogy Orbán Viktor is jó barátom. Egy erősen szélsőbalos német újságban jelent meg az új lemezem kapcsán: olyan jó ez az album, hogy még Orbán Viktorral való barátságomat is megbocsáthatóvá teszi.

Ezen jót mosolyogtam. Én hidakat akarok építeni. Helmut Kohl Európájában nőttem fel. Akkor azt kerestük, mi köt össze minket. Willy Brandt is ezt kereste. Most sajnos arra figyel a világ, mi szakít szét. Living in the Gap – Szakadékban élünk. Az én dolgom zenészként is azt szorgalmazni, hogy építsünk hidakat. Ragasszuk össze a repedéseket. Minden vélemény, az is, ami az enyémmel homlokegyenest ellenkező, ugyanolyan fontos számomra, mint a sajátom.

Heteroszexuálisként például nem engedhetem meg, hogy bárkit hátrány érjen amiatt, ha történetesen homoszexuális.

Ha már a politikáról beszélünk: a politikai meggyőződésem, és a művészi munkásságom egyik krédója az antiszemitizmus elleni harc. Számomra nagyon fontos, hogy olyan társadalmat építsünk, ahol egy zsidó barátomnak sem kell félnie Európában, ha kipában megy ki az utcára. Ezt nekem kell garantálni, szent feladatom.

Erős tendenciának látja az antiszemitizmus erősödését?

Úgy látom, hogy Párizsban, vagy Brüsszelben már most sem veszélytelen kipát hordani nyilvánosan. Ez a probléma már Berlinben is jelentkezik. Szülővárosomban, Budapesten szerencsére nincs ilyen gond. Ennek a szülővárosomban így kell maradnia, Párizsban, Brüsszelben, Berlinben pedig meg kell változnia. Az a civilizációs törés, amit a nácik okoztak a második világháborúban, ma is mindannyiunk számára tartozást jelent a zsidósággal szemben. Én személyesen is tartozom a barátaimnak, zenésztársaimnak és mindenkinek, hogy meg kell védem őket, méghozzá azzal a hangerővel, amit a közönség adott nekem. Olyan társadalmat kell építenünk, ahol ez egyszerűen nem téma. Nem toleráljuk az intoleranciát, ez a kulcsmondatom.

Magyarországról menekültként került nyugatra, így valósíthatta meg az álmait. Barátját, Orbán Viktort a migráció ellenes politika vezéralakját tartják számon világszerte, aki többször is hibáztatta másik barátját, Angela Merkelt a németek bevándorláspolitikája miatt.

Én teljesen megértem, ha valaki elmenekül otthonról, ha ott elviselhetetlennek tartja a politikai nyomást. Én például soha nem disszidáltam volna, ha 1975-ben kapok útlevelet, de akkoriban ez lehetetlen volt, legalábbis számomra. Ma is pesti srác lennék, ha hagynak itthon cenzúra nélkül kibontakozni. Senki se akarja végleg elhagyni a hazáját, a családját, a barátait, ha nem muszáj. Ha nyomor van, elnyomás, vagy háború van, természetes, hogy menekülsz. Azokat is megértem, akik egyszerűen csak egy szebb, jobb életet szeretnének biztosítani a gyerekeiknek, ezért kelnek útra. Voltam menekült táborban magam is tudom, hogy oda senki se vágyakozik. Nekünk magyaroknak látnunk kell, hogy Németországban a választók többsége a bevándorlás támogatása mellett szavazott. A németeknek pedig azt kell elfogadniuk, hogy Magyarországon a választások alapján a szavazók többsége a bevándorlás ellen van. Ennek a különbségnek nyilván történelmi gyökerei is vannak. Mi magyarok nem hívtuk a törököket, a labancokat, a nácikat és az oroszokat se, mégis jöttek és túl sokáig maradtak. Különbözőek a történelmi hátterek és nagy a különbség azok a népek között, akik a szabadságot örökölték és azok között, akik ezt 31 éve kiharcolták.

Németországban élő magyarként hogy látja a migráció kérdését?

Az a személyes véleményem, hogy ott kell segíteni, ahol a baj előállt. Más külpolitikát kellene csinálnunk, nem egy országnak, hanem globálisan. Meg kellene oldani, hogy ezek az emberek ne érezzék azt, hogy el kellene menekülniük otthonról. Ne hagyjuk, hogy a gonosz embercsempészek hamis ígéretekkel kecsegtessék a nem kívánatos helyzetbe kerülteket. A második lépés pedig az, hogy azokban az országokban, ahol a parlamenti többség úgy döntött, hogy szívesen látják a bevándorlókat – Németországban ez a helyzet – ott arra kell figyelni, hogy az hagyományos saját értékelveket ne kérdőjelezhesse meg a migráció.

Továbbra is abban a társadalomban akarunk élni, ahol a nők egyenjogúak, ahol nincs helye a homofóbiának, antiszemitizmusnak, fajgyűlöletnek, a klánbűnözésnek.

A bevándorlók gyakran olyan kultúrákból érkeznek, ahol mások az értékrendszerek. A befogadó ország feladata, hogy őszintén és határozottan nyilvánvalóvá tegye elkötelezően saját értékrendszerét az oda érkezők számára. Azok az országok, ahol a parlamenti többség alapján nem látják szívesen a bevándorlók tömegeit, ez a kérdés nyilvánvalóan nem merül fel.

Beszélt az interjúban az anyagi javak igazságtalan elosztásáról. Amikor megnéztem, miket írt önről korábban az Index, csak több évvel ezelőtti írásokat találtam, amik arról számoltak be, hány millió forinthoz jutottak különféle önhöz kapcsolódó produkciók, illetve tevékenységek a magyar költségvetésből. Szerepel itt 2015-ös koncert a Várkert Bazárban 94 millióval, 227 millió az ötvenhatos évben, 1,4 milliárd szintén az évfordulóhoz kapcsolódó nemzetközi tevékenységért. Mire mentek el ezek az összegek?

Akkor és később is értetlenek az ilyen kérdések, sajnálom, hogy a zenénkről nem talált cikket. A nyári koncertek túlnyomó többségét egész Európában valamilyen módon támogatják, beleértve a nagy fesztiválokat is. Ez így van mindenütt, Budapesten is.

De egyébként engem, mint művészt az üzleti része a projektjeinknek sosem érdekelt. Nem értek a pénzhez, nem is foglalkozom a dolgok menedzsment vagy üzleti részével. Megpróbálom azt adni a közönségnek, amit szeret, és amit én is szeretek. Ami összeköt, az a releváns, ami értékes és maradandó.

Erre a lemezre kapott anyagi támogatást Magyarországon?

Nem, ez a zene annyit hoz, amennyit a zenénkre szán a közönség. Amerikában, Németországban már nagy sikert ért el. Remélem, hogy az igényes zenét kedvelők Magyarországon is megveszik, meghallgatják olyan szeretettel, ahogy mi készítettük.