Új galéria nyílik Budapesten

Spanyolország kiemelkedő kvalitású kortárs festője, Montse Valdés képeivel nyílik meg ma a KORART Modern és Antik művészeti galéria Budapesten. A hazai közönség először láthatja a barcelonai festő különleges emberábrázolásait. A 27 alkotást felvonultató exkluzív tárlat egy hónapon keresztül ingyenesen lesz látogatható – jelentette beJókay Mária művészettörténész. A KORART művészeti vezetője azt mondta:

Eltökélt szándékunk, hogy bemutassuk a ma élő spanyol művészek legnagyobbjait a magyar közönségnek. Ezért is nagy megtiszteltetés, hogy elsőként Spanyolország egyik legkiemelkedőbb kortárs festője, Montse Valdés képei lesznek láthatóak nálunk.

A most 61 éves Montse Valdés nagyméretű olajvászon festményekre szakosodott, műgyűjtők világszerte megbecsülik és értékelik a festményeit. A képei közelről csak a palettakéssel hagyott mozdulatok nyomait vagy a színvilágot érzékeltetik, viszont ezek távolabbi perspektívákból összhangba hozzák az arc vagy a testek alakját, ami fontos jelentést tulajdonít a műnek.

Montse  Valdés nem egy szokványos festő, hiszen nemcsak formákat, hanem lelkeket is fest, amit manapság már elfelejtettük. Úgy fest meg embereket, ahogy a modern művészek közül senki más: újjáteremti a létezését, vászonra viszi a nyugalommal teli emberi lelkeket is

– tette hozzá Jókay Mária.

A kiállítás egyben a KORART Modern és Antik művészeti galéria debütálása is, amely szeptember 21-től nyílik meg a nagyközönség számára.

A KOR a kortalanságot jelképezi, azaz a múltat, a jelent és jövőt, az ART pedig mindennek a művészetét. Ezen gondolat mentén kerülnek a lakberendezési és művészeti tárgyak a KORART galériába. Hitvallásuk megmutatni, hogy a 21. századi enteriőrben megférnek a régmúlt, a múlt és a jelen tárgyai is

– mondta Csorba László, a KORART társtulajdonosa.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21

  • Belföld
Novák Katalin: Nem kell fizetni a bölcsődéért a nagycsaládosoknak

A három vagy több gyermeket nevelőket mentesítik a térítési díj megfizetése alól.

február 24., 10:50