Simon, Szimonetta
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Leszbikus hegyibiciklisták, bányászok és provokáció – Laibach-karanténkoncert Szlovéniában

Laibach Ljubljana Szlovenia 04
2020.09.21. 07:04
„Az Önök biztonsága érdekében a kormány felszámolta a szabadságot.” Ljubljana várában ünnepelte negyvenéves jubileumát a kis szlovén bányászvárosból induló Laibach.

Lázár Ervin meséin felnőtt jó magyar emberként egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy a kormány szeptember 1-jétől megtiltotta volna a külföldre utazást – hiszen Kisfejű-Nagyfejű Zordonbordonnak sem sikerült betiltania sem a bukfencet, sem a móka-kacagást a Négyszögletű Kerekerdőben –, így nem tettem le arról, hogy felhasználjam ördögi bravúrral megvásárolt jegyem a Laibach zenekar 40 éves jubileumi, „A Szabadság vezeti a népet” című koncertjére Ljubljana várának udvarán.

Egyetlen nehezítő tényezőnek az utasbiztosítás tűnt, mert azzal, hogy Magyarország a világ egészét piros besorolásúvá varázsolta kiutazásilag, a magyar biztosítások érvényessége megkérdőjeleződött – nem így az STA Travel CareMed biztosításáé, az működik világszerte: akadály elhárítva.

Utazás Sárkányvárosba – határátkelő a pincében

Letenyétől teljesen kihalt autópályán jut át a jelenkor vándora Szlovéniába, ahol a jószomszédi viszonnyal cukrozott EU-tagság okán már nem is épült határátkelőhely, így a szlovéniai Pince Mol-kútja szolgál most alkalmi ellenőrző pontként, de látván a magyar rendszámot, csak továbbintenek. A következő autópálya-pihenő mélységi vámellenőrző állomásként szerepel, ám itt is csak jó utat kívánnak annak, aki nem csempész alkoholt és cigit.

180 kilométer néha több

Ljubljana „Dragon city” néven hirdeti magát, bár nem Sárkányföld, azaz Bhután fővárosa, hanem a szomszédainké. Csukás István Süsüjét hajlamosak vagyunk az egyetlen szimpatikus egyfejűnek hinni a sárkányok családjából, ám Ljubljana sárkányai is azok: akár hidat őriznek a Dragon bridge-en, mindjárt négyen, akár várkaput vagy a helyi sörgyár termékeit.

Ha Ljubljanába utazunk, és olcsó belvárosi szállást keresünk, érdemes felkészülnünk arra, hogy parkolni vagy nem lehet, vagy még a Budapesten edzetteknek is drága, ami van. Ennek fényében különösen indokolt biciklit vinni magunkkal, és a városszéli bevásárlóközpontok valamelyikének parkolójában altatni az autónkat. Mivel a város meglehetősen kis alapterületen fekszik, ez 5-6 kilométer kerékpározást jelent kiváló bicikliutak hálózatán, akárha Koppenhágában lennénk.

Maszkviselési kultúra

A szlovének minden jel szerint eldöntötték, hogy nem szeretnék a koronavírus áldozataiként végezni cseppet sem nyomorult életüket, ezért a maszkviselés zárt helyeken egyértelműen kötelező. A bolti dolgozók, pincérek, őrök is szigorúan maszkviselők, s nem álltartó, bajuszkötő, homlokdísz vagy hasonló laza stílusok valamelyikében hordják, hanem ahogyan kell: orrot és szájat is eltakarva. Hogy büntetnék-e a nemviselőket, nem tudom, hiszen beltéren és zsúfolt helyeken mindenkin volt. A fertőtlenítőszerekkel is bőkezűen bánnak: minduntalan mindenki előtt fertőtlenítenek mindent, amit csak lehet.

A belváros folyópartján sorakozó hangulatos teraszok tele vannak élettel, de a vendégek többsége helyi vagy ott élő, tanuló külföldi. A turisták számában Ljubljana is igen komoly, 60 százalék körüli visszaesést tapasztalt a járvány és az azt kezelő intézkedések hatására. Szomszédai közül csak minket, Ausztriát és Olaszországot hagyta „zöld” listán, ám mostanra alig maradt pár osztrák átrándulójuk. A külföldre utazás a szlovének számára, ahogy nálunk is, ellenjavallt – a turizmus pedig alapvetően a kölcsönösségen alapuló művészete a gazdaságnak.

Kerékpározás Ljubljana körül

A II. világháború alatt Ljubljanát komoly bunker–szögesdrót–bunker védvonallal vették körbe, melynek mentén 1985-re egy 33 kilométer hosszú, többnyire 4 méter széles emlékútvonalat alakítottak ki, amely szerencsére túlélte a rendszerváltást és Jugoszlávia szétesését, sőt, ellenáll a kereskedelmi ingatlanfejlesztéseknek is. A burkolata helyenként aszfalt, de többnyire finom murva, országúti biciklivel is járható. Egy szakasza indokolatlanul átmegy egy meredek hegyen – ezt biztosan ki is lehet kerülni. Az út neve POT, és sajátossága, hogy ahol egyértelmű a vonalvezetése, ott akár háromméterenként is jelzik, hogy jó helyen járunk, ahol pedig tanácstalanok vagyunk, hogy merre is folytatódhat, ott pont nem – így segítve azt, hogy a város peremének rejtett zugaiba is benézhessünk. Érdemes.

Magyar szemmel sokkoló, hogy Ljubljanában és környékén lazán tudunk 50 vagy akár 100 kilométert is biciklizni úgy, hogy sehol nem akadunk illegálisan lerakott hulladékra: sehol egy kibelezett ház tartalma, sehol egy autógumi vagy meghámozott hűtőszekrény. Semmi! Érthetetlen. Megannyi remek lerakóhely, de a szlovének nem átallanak tisztán és rendben tartani mindent. Nekik ez tetszik? Ráadásul az ország az EU legzöldebb, azaz a legmagasabb fa/lakos mutatójú országa, mégis évente egymillió új fát ültetnek, hogy több legyen, Ljubljana pedig Európa Zöld Fővárosa. Magyarázzuk?

Tüntetés felhőkarcolóval

Eddig minden ottjártamkor volt valami tüntetés. Korábban egy balos kormány korrupciója miatt, aztán a Rog nevű, 2006 óta foglalt házként működő korábbi bicikligyár-épület megmaradásáért, most meg a jobbos kormány ellen, a nép szabadságáért. A tüntetés pontban 7-kor kezdődött, egy kerékpáron tolt sound systemből dübörgött a Whistleblowers, a menet ezúttal is békés volt, kicsi, és a kísérő rendőrök is maszkot viseltek, ahogy a leszbikus hegyibiciklisták tanszparensét vivők is. Ahol rend van, ott rend van, Illyés Gyula se írhatta volna szebben.

Ljubljanának – bár egyetlen hajdani monarchiabeli fővárosként nincsenek villamosvonalai – van egy felhőkarcolója, úgyis mint Skyscraper. Ez a 70 méteres, 13 emeletes art deco épület – bármennyire hihetetlen is – 1933-tól jó darabig Európa legmagasabb lakóépülete volt. A felső három szinten bár működik, melynek teraszát hiba volna kihagyni, fantasztikus körpanorámája van ugyanis, és tüntetésnézésre is alkalmas hely, főleg, ha az ember Tito kézműves sört kortyol közben.

A felvonulás nyolc körül egy hanggránát robbanása után fülsiketítő csönddel véget ért, mehetett mindenki a dolgára. Mi benéztünk a tárva-nyitva található városházára a „Hegel és szlovén barátai” című kiállításra, már csak azért is, mert itthon ilyen őrizetlenül hagyott városháza és kiállítás sincs, pláne este. Brrrr. Az óváros amúgy kicsit disneylandes: sajnos a legtöbb két-három szintes lakóépületből csak az utcai szintet használják boltok, galériák és a vendéglátóhelyek céljára, a lakók kiköltöztek.

Show mask; go on!

A Laibach koncertjét teljesen Covid-konform módon rendezték meg. A ljubljanai várba, de már az oda felkúszó siklóba sem lehetett maszk nélkül belépni. A koncertjegy természetesen a siklóra is érvényes volt. Képzeljük el ezt itthon! 

Maga a vár ezer éve áll a Ljubljanica folyócska által körülölelt, hirtelen emelkedő púpon, mai formáját a középkorban, belsejét pedig nemrég nyerte el, izgalmas kiállítóterekkel, melyek egyikében most a zenekar történetét átfogó plakátkiállítást láthattunk. A vár meglepően jó akusztikájú udvarán valószínűleg 1500-2000 ember is elférne, de most a kettesével egymáshoz rögzített, komoly távtartással lerakott székekből szigorúan csak 500 volt jelen.

A koncert a rendezvény szabályzatának Laibach-átiratával kezdődött. A szlovén nyelven elhangzó szöveget angolul feliratozták. Már akkor sejteni lehetett, hogy belenyúltak a hatósági szövegbe, amikor a WC-papír rendelkezésre állásáról beszéltek, de amikor a „ma csak egészséges zenészek léphetnek fel”, illetve az, „aki együtt kíván énekelni a zenekarral, vegyen fel maszkot” részeket, valamint a maximálisan megengedett 500 fő fölötti nézők azonnali hazaküldését hallottuk, derült a nézőtér. Az átirat utolsó mondatát „az Önök biztonsága érdekében a kormány felszámolta a szabadságot” ováció fogadta.

Bányászváros és beton

A Laibach minden megnyilvánulása provokáció és rekontextuáció, azaz eredeti környezetükből kiragadott szimbólumok, képek, szavak, hangok újraszerkesztése, melynek révén teljesen új, jellemzően több jelentésréteggel bíró alkotások jönnek létre, kiváló alapanyagot biztosítva az azokat értelmezők és félreértelmezők számára egyaránt. Nem véletlen, hogy a jubileumi koncertet szeptember 11-re szervezték. Természetesen az America is elhangzott, ahogy a világhírt elhozó One vision / Geburt einer Nation és Opus Dei / Life is live átiratok is, vagy a Sympathy for the Devil friss verziója.

A Laibach ezúttal is kitett magáért, 40 év munkáját szépen bemutató szettet játszottak el a koncerten, a kezdeti, nyomasztó hangulatú indusztriális daloktól a legutóbbi himnuszokon át a kései slágereikig, filmzenéikig haladva. A koncertjeiken mindig hangsúlyos vetítéshez ezúttal a várfal szolgált gigantikus vászonként, monumentális látvánnyal egészítve ki a dalok lenyűgöző hangulatát.

A koncert után elkerülhetetlenül azon gondolkoztunk, van-e olyan magyar zenekar – itthon épp 40 éves koncertjét adta a Kontroll Csoport a Kobuciban –, amely ennyi éven át képes lett volna folyamatos megújulás mellett mindig maradandót, izgalmasat alkotni, és annyira profi produkciót összerakni, amely – ha sokkal kisebb léptékű és rétegismertségű is – csak a legnagyobb világsztárokéval hasonlítható össze. S hogy vajon mi az oka és titka annak, hogy az egykori keleti blokk egyik legkisebb országának bányászvároskájából induló underground művészkollektívának sikerült a legszélesebb földrajzi lefedettséget elérni? A folyamatos kísérletezés és kollaboráció? A menedzsment? A látnoki témaválasztások? A négy tag álnevei (Eber, Keller, Saliger, Dachauer) biztosította személycsere-lehetőség?

Hogy ennek utánajárjunk, másnapi hazautunk során felkerestük Trbovljét, a Száva folyó szűk oldalvölgyében meghúzódó, hatalmas cementgyárán át megközelíthető bányász- és iparvárost, melynek kultúrházából indult útjára a Laibach 1980-ban; a közelében álló hőerőművet, melynek 360 méteres kéménye hihetetlen betontűként tör a környék dombjai fölé; a Kum-hegyet, mely a maga 1220 méterével a környék legmagasabbja, és Szent Ágnes templomával és tévétornyával szintén a Laibach-mitológia része, ahogy az Eurovisionben is láthattuk.

A választ nem találtuk meg, de érdemes tovább kutatnunk utána.

Hazaút

A magyar határt megelőző kijárattól akkora a forgalom az autópályán, mint a Pripjaty–Csernobil szakaszon lehetett 1987 telén.

A hazatérőknek alá kell vetniük magukat a magyar Covid-intézkedéseknek.

Azt, hogy itthon vagyunk, leginkább a Velencei-tó és Budapest közti autópálya-szakaszon fogjuk fel, amikor a tömött, vasárnap esti forgalomban a szélső sávban 120-szal haladva észleljük, hogy egyszerre két oldalról húz el mellettünk egy-egy több tízmilliós új luxusterepjáró, melyet még kettő követ, s pajkosan cikáznak tova a főváros felé 4 sávot használva a 3-ból. Elégedetten dőlünk hátra: megérkeztünk.

Hajdú Attila