Hat fiatal művész vehette át a színház- és filmművészeti Junior Prima Díjat

2020.09.22. 21:59

Hat fiatal művész, köztük két rendező, három színművész és egy filmrendező vehette át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában kedden Budapesten.

Idén Kelemen Kristóf író, dramaturg, rendező, Kis Hajni filmrendező, Pallag Márton, Sodró Eliza és Waskovics Andrea színművész, valamint Szenteczki Zita rendező érdemelte ki az elismerést. A díjat és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója adta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek - olvasható a Takarékbank MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai. A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek az idén 62 jelöltet állítottak. Közülük választotta ki az öttagú szakmai zsűri azt a hat fiatal tehetséget, akik elnyerték a „legjobb a legjobbak közt” címet.

A közleményben idézik Vida Józsefet, aki az ünnepségen kiemelte: nem könnyű ez a szakma, mostanában pedig még nehezebb. „Egy láthatatlan ellenség miatt bezárkóztunk, de sok fiatal művész a modern technika vívmányait felhasználva visszacsempészte az életünkbe a kultúrát” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az online jelenlétnek azonban megvannak a maga korlátai: a közönség és a művészek közötti láthatatlan interakciókat az internet nem tudja pótolni.

A színház- és filmművészet még átmenetileg sem létezhet közönség nélkül, a „színházcsinálóknak” állandó, szoros kapcsolatot kell ápolniuk a publikummal – hangsúlyozta Vida József. Mint mondta, évtizedek óta támogatják a tehetséges fiatalokat, de erre a támogatásra most nagyobb szükség van, mint eddig bármikor.

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a fiatal, harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül a jók között is a legjobbak. Az idei díjazottakkal együtt már 95 fiatal magyar művész kapta meg az elismerést.