Gyöngyi
6 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Kisszebeni főoltár: puska a Hiszekegyhez

TRAL1060
2020.09.23. 17:24
A késő gótikus stílusban épült oltár ötszáz év történelméről mesél hitről, háborúról, megpróbáltatásokról. Közép-Európa egyik legnagyobb szárnyas oltárán több generáció dolgozott. A mintegy hetvenöt éves restaurátori munka gyümölcse szeptember 24-től tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.

Senki nem tudja a pontos dátumot, de vélhetőleg I. Mátyás uralkodásának végén kezdődött, és a Jagellók idején fejeződött be a kisszebeni Keresztelő Szent János-plébániatemplom oltárának megépítése. Első restaurálásának nyomai a 17. század elejéhez vezetnek vissza, akkor újraaranyozták. Legközelebb a 18. században nyúltak hozzá, amikor is a táblaképeket olajfestékkel kenték át.

A 19. század végén az Iparművészeti Múzeumban gondoskodtak az oltárról, innen került át a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. Száz évvel ezelőtt az oltár a múzeum Márványcsarnokába került, ott állt egészen a II. világháborúig. Ebből az időszakból maradt ránk egy fényképfelvétel, amelyen az oltár oromzatának Fájdalmas Krisztus-szobra látható, felette a csarnok falába vésett felirat: „Ars longa, vita brevis”. Vagyis a művészet örök, az élet rövid. Talán nincs is kifejezés arra, ami jobban illene a kisszebeni főoltár történetéhez.

A fővárost ért bombatámadások alatt az oltárt a múzeum raktáraiban szállásolták el. A tárolási körülmények nem voltak ideálisak ahhoz, hogy épségben túlélje a rá váró kényszerszabadságot. Az oltár oly mértékben károsodott, hogy restaurálása csak hetvenöt évvel később, most fejeződött be.

Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az oltár átadásakor évtizedekre visszamenőleg is köszönetet mondott a restaurátoroknak. Kiemelte, hogy bár az út hosszú volt, megérte, hiszen a pillanat történelmi. Poszler Györgyitől, a Késő gótikus szárnyas oltárok kiállításának kurátorától megtudtuk, hogy a látogatók az oltárt nyitott állapotában tudják megtekinteni. Ebben a formában így csak a keresztény ünnepek alkalmával nyitották ki a kisszebeni templomban.

Az oltár középső részén faragott szobrokat láthatunk. A Madonnát, két oldalán Szent Péterrel és Keresztelő Szent Jánossal. Szűz Mária feje fölött egy angyalpáros kapott helyet, akik régen egy koronát tartottak a kezükben. A keretezőfülkékben a vértanú szüzek állnak. A főoltár különlegessége azonban az úgynevezett hétköznapi oldalán található. A 16. század írástudatlan emberei az oltárt a mindennapok során csukott állapotban láthatták, a rajta lévő képek segítségével „puskázhattak”, hogyan is mondják a Hiszekegyet.

A faragványok rekonstrukciója Dabronaki Béla munkáját dicséri. A restaurátor 2014-óta vezette a felújítást.

Milyen állapotok fogadták, amikor 2014-ben átvette a restaurálási munkák vezetését?

Egyes darabjait akkorra már restaurálták. A műtárgy bizonyos elemei elképesztően jó állapotban maradtak meg, többnyire a szobrok és a táblaképek. Viszont amit mindenki félrepiszkált az évtizedek alatt, az az összes szerkezeti elem. A szekrény, a táblák kerete. Az oromzatot úgy kell elképzelni, hogy lényegében romként maradt meg, dobozokba gyűjtve.

Az idő vasfogán kívül emberi hiányosságok is szerepet játszottak a romlásban?

Nem jellemző. Hacsak nem hívjuk emberi hibának azt, hogy az oltár oromzatának felső része még Kisszebenben elpusztult. Az akkori plébános jelezte a püspökségnek, hogy baj lesz az oromzattal, de nem intézkedtek időben. Ami érdekes, hogy a három felső alakból kettő teljesen épen maradt, ez arra enged következtetni, hogy azok nem eshettek le. Valószínűleg még a fölöttük lévő építészeti elemek lezuhanása előtt leszerelték őket. 

Mi a helyzet a harmadik szoborral?

Fizikailag létezik, de utolsó információnk szerint egy svéd magángyűjteménybe került, nem tudunk róla pontosabbat. Örülnék, ha a múzeum egyszer meg tudná vásárolni, mert itt fontos elem lenne, de mint kiragadott gótikus szobor nem bír magas értékkel.

Kellett kompromisszumot kötni a munka során?

Először az volt a terv, hogy nem aranyozunk. Nekem ez nem esett ínyemre. De itthoni művészettörténészek is ezt szerették volna, és Manfred Koller művészettörténész-restaurátor is ezen az állásponton volt. Ő nagy tekintéllyel bíró szakember. Azért nem akartak aranyozni, hogy a kipótolt részek láthatóan elkülönüljenek az eredeti daraboktól. Végül mégis győzött az aranyozás, de úgy, hogy tisztán elkülönülnek a hozzá toldott darabok. Ezt bárki szabad szemmel is láthatja, a kiegészítés hosszanti csíkozást kapott.

Dabrónaki Béla
Dabrónaki Béla
Fotó: Trenka Attila / Index

A jelenlegi állapot megóvása kíván valami különleges eljárást?

Legfeljebb a konzerválást kell megismételni, egy-egy instabil felületet kell megkötni. Van egy dolog viszont, ami megdöbbentő. Az akvarellel készült korábbi retusok ennyi idő alatt elpusztulnak. Nem teljesen, térképszerűen. Például, ami hihetetlen, hogy a legyek imádják az akvarellfesték kötőanyagát, és a kis tappancsos pofájukkal szó szerint lenyalogatják. Ezeket pótolni kell.

(Borítókép: Trenka Attila / Index)