Renoválták az óföldeáki erődtemplomot

2020.09.27. 14:23

Hálaadó szentmise keretében átadták és megáldották vasárnap a felújított óföldeáki erődtemplomot, az Alföld egyetlen olyan templomát, amely vizesárokkal körülvett dombon áll.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a szentmisén azt kérte: a kőből és téglából épült templom jelképezze azt az élő közösséget, amely hitet tehet Krisztus mellett. A püspök úgy fogalmazott: 

Minden közösségben megfigyelhetők olyanok, akik a gyakorlatban messze állnak az általuk fennen hirdetett eszméktől. Az lenne a természetes, ha nemcsak hivatkozunk gyökereinkre, kulturális identitásunkra, hanem valójában személyes kapcsolatunk lenne a föltámadt Krisztussal, gyakorolnánk, gazdagítanánk értékeit, melyek mellett hiteles tanúságot is tennénk 

– tudósított a távirati iroda. 

Oföldeákcivertan5
Fotó: wikipedia

Lázár János, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, bár ezen a helyen már korábban is állhatott templom, mai formájában a 15. század második felében, Hunyadi Mátyás uralkodásának időszakában emelték.

A történelmi Magyarország egyik legfontosabb korszakában, amikor független hatalomként a magyarok képesek voltak az akkori világ, a keresztény Európa dolgait érdemben befolyásolni.

Hozzáfűzte: talán nem véletlen, hogy az óföldeáki templom újjáépítése a Mátyás-kultusz újjáéledése idején, az 1920-as években történt meg.

A műemlék renoválására tavaly nyert 83,5 millió forintos támogatást az egyházmegye: elkészült a vizesárok fölötti új fahíd, kijavították a tetőt és a torony faszerkezetét, de korszerűsödött a liturgikus tér elektromos hálózata, restaurálták a templom ólomüvegeit is.