Beleznai Márk filmje is versenyez októberben Cannes-ban

2020.09.28. 18:47

A koronavírus-járvány miatt májusban elhalasztott 73. cannes-i filmfesztivált október végén egy, a szokásosnál kisebb és rövidebb formában mégis megrendezik. A minifesztiválon október 27. és 29. között a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás közül négy játékfilmet mutatnak be az alkotók jelenlétében.

A zsűri átadja a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát, valamint díjakat oszt a vizsgafilmek programjában. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták – írta a távirati iroda.

Kapcsolódó

Beválogattak a Cannes-i Filmfesztivál programjába egy magyar kisfilmet

A fesztivált fizikai formájában nem tartják meg, de a beválogatott filmek ugyanúgy megkapják a hatalmas presztízst jelentő pecsétet.

A nagyközönség számára is nyitott minifesztivál Emmanuel Courcol francia rendező Un triomphe című filmjével nyit a cannes-i fesztiválpalotában. A zárófilm is egy francia alkotás lesz, Bruno Podalydes rendező Les Deux Alfred című alkotása Sandrine Kiberlainnel a főszerepben.

A rendhagyó rendezvényen bemutatják a japán Kavasze Naomi legújabb filmjét (True Mothers), valamint egy pályakezdő grúz rendezőnő, a 34 éves Dea Kulumbegasvili Daszackiszi (Kezdet) című filmdrámáját is, amely vasárnap elnyerte a San Sebastián-i filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Aranykagylót.