Salamon
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Kapa igazi arca. Most lehull az álarc!

2020.09.29. 18:32
Megjelent egy könyv Mucsi Zoltánról, ami jó. Bérczes Lászlóval folytatott beszélgetései alapján íródott, ami megint jó. Pont azt kaptam kettejüktől, amire számítottam, és ez is jó.

Mucsi Zoltánt sokan szeretik, aminek lehet számos személyes, és nyilván van több szakmai oka is. Az internet révén milliós nagyságrendűre tehető azok száma, akik a magyar káromkodáskultúra kiemelkedő képességű megújítójának tartják. A nagy nézettségű tévésorozatok, vagy a rétegesebb mozifilmek kedvelői azért is szeretik, mert Mucsit szereti a kamera, és Mucsi is szereti, ha kamerán keresztül látható, tehát ez egy jó kapcsolat. Az ország urbánus felében is népszerűvé tett egy mezőgazdasági eszközt, miután Kapaként (Mucsi Zoltán)  Pepével (Scherer Péter) műfajt teremtettek. Vagy legalábbis alaposan továbbgondolták Shakespeare-t. A magyar társadalom színházba járó tagjainak jelentős részét persze nem csak ezért nem lepi meg, hogy Kapa a színpadon is meggyőző.

6621789 5
Fotó: Európa Könyvkiadó Kft

Viszont elenyésző számú magyar tudhatja, milyen ember Mucsi Zoltán civilben. Vagy Kapa, mert tényleg így nevezi a legtöbb ismerőse. Még szülővárosát Abonyt is Kapagrádként emlegették szolnoki kollégái. A magán-Mucsit ismerheti a családja, a baráti köre, a szakmabéliek, a boltosok, ahol megfordul, meg a néhai Ráckert törzsvendégeinek jelentős része. Ha mindezt összeadjuk, akkor is elenyésző számú embert kapunk az ország össznépességéhez képest. Ez a szám most nőni fog. A Magyarországon megjelenő könyvek példányszámainak ismeretében nagy siker esetén, akár több ezer olvasóval.

Bérczes László már készített két hosszú interjúsorozatból összeállított kötetet. Az elsőt Cseh Tamással, a másodikat Törőcsik Marival. Legújabb kétkezes műve a Mucsi Zoltán – Bérczes László beszélgetőkönyve minimalista címet viseli. A cím és az előzmények alapján joggal várhatja el az olvasó, hogy megtudja, milyen az, amikor egy színész mesél az életéről egy írástudó rendező-dramaturgnak késő ősztől kora nyárig. Nyilván nem egyfolytában mesél, de meglehetős gyakorisággal. Mindig jó, ha kicsit hallgatózhatunk, leselkedhetünk. Hátha kiderül valami. Hátha megtudjuk a titkot. 

A szövegből gyorsan ki is kiderül,  melyik beszélgetés folyt télen – olyankor Bérczes fázott, mert ki kellett mennie a hidegre Mucsi cigarettája miatt. Felismerjük a tavaszt is, mert akkor már nincs hideg a gangon, de mindegy, mert Mucsi épp leszokóban. Az is érezhető olvasás közben, mikor volt egyikük fáradt, a másikuk jobb kedvű, de ezek nem titkok. A titok lassan jelenik meg, de egyszer csak rájövünk, hogy ott van. Fejezetről fejezetre, beszélgetésről beszélgetésre haladva válik egyre részletgazdagabbá egy művészi pálya orvosi pontosságú anatómiája. Kirajzolódik a színésszé válás folyamata, amelyben megjelenik a  vidéki lakatosinas, az újságkihordó amatőr színjátszó, a segédszínész II., a sikertelen felvételiző, a kísérletező művész és a sikeres sorozatsztár, akire reklámkampányokat alapoznak. 

Az egész életben van valami hibátlan, tökéletes értelmezhetetlenség. És ez a két pont, születés és halál, összeérnek. Bezuhansz a világba, iszol a barátság, a fájdalom, a szerelem, a keserűség, a gyönyör s a többi poharából, hálás vagy a sorsnak, hogy létezel – aztán feldobod a patát. Mi ez, barátom? Mi meg miről beszélgetünk?! Méghozzá egy elképzelt könyv első oldalain! Talán annyiból hasznos ez, hogy az a nyolc ember, aki megvette a könyvet...

– Annyian biztos megveszik, mert arra számítanak, hogy Kapa mond majd mindenféle vicces dolgokat, ahogy szokott.

– Erre fel a halálról röfög butaságokat. Szóval ez a nyolc ember már most becsukja a könyvet, és örülhet, hogy nem raboljuk tovább az idejét. Legfeljebb káromkodik, hogy kidobott az ablakon pár ezer forintot.

Ez a párbeszéd a könyv elején található, amikor még egyikük se tudta pontosan, mi lesz a folytatásban. Miről fognak beszélgetni? Aztán  megoldják. Szó esik Jancsó Miklósról, meg arról, miért  lett Mucsi Zoltán Kapa (nem árulom el, hogy miért, de ezúttal Mucsi se nagyon). Megtudjuk, hogyan nem lett még egy felejtésre méltó focistánk. Képet kapunk arról, milyen volt az élet az egymondatos segédszínész szemszögéből a Szolnoki Szigligeti Színház legendás korszakában. Őrült bulikról és megszállott alkotási folyamatokról, színésztársakról és rendezőkről, kivételes és kudarcos előadásokról kapunk színes meséket, bennfentes anekdotákat, kegyetlenül őszinte vallomásokat. Elmondja miért ragaszkodott Szolnokhoz amikor boldog volt, ha legalul is, de ott látta a nevét a színlapon, és miért hagyta ott, miután főszerepeket játszott. Mesél szerelmekről, apaságról, főzésről, és arról is, mi volt csodálatos, és mi volt kevésbé az a Bárka Színházban. Miért nézte le a tévés sorozatokat, és miért tiszteli a műfajt, mióta játszott ilyesmiben. Nyilván nem hagyhatta említés nélkül Scherer Pétert sem, többször felbukkan emlékei közt Jancsó Miklós is. És még sokan mások.

Nem nagyon vicces ez a könyv, káromkodások sincsenek benne. A halál, mint téma a legvégén tér vissza. Hogy tulajdonképp nem is olyan rossz ez az élet. Mucsi 62 évesen nagyjából hálás a sorsnak, mert az lehetett belőle, aki lett. Leginkább színész. Munkájától kicsit jobb lett a mi életünk is. Nem mindig, és nem sokkal, de egy kapavágásnyival biztosan.