Folytatja Az oroszlánkirályt a Disney

A Disney 1994-es nagy sikerű rajzfilmje nyomán született élő szereplős produkciót tavaly mutatták be. A filmre világszerte 1,7 milliárd dollárért váltottak jegyet a nézők. A stúdió most ezt a népszerű játékfilmes verziót akarja folytatni, ezúttal is fotórealisztikus minőségű technológiával ábrázolva az állat szereplőket.

következő részre az Oscar-díjas Holdfény című dráma rendezője, Barry Jenkins kapott megbízást a Disney stúdiótól. A rendező a felkérés után elmondta, valóra vált álma, hogy barátságról és szerelemről szóló történetet rendezhet:

A  kilencvenes években a nővéremnek segítettem, aki két fiúgyermeket nevelt, így Az oroszlánkirály szereplői a mindennapjaim részévé váltak.

Nosztalgikus nyilatkozata dacára ez a film persze nem annak a folytatása lesz, hanem a még nagyobb kasszasikert hozó élő szereplős utódjának. Várható volt, hogy a Disney kiaknázza ezt a lehetőséget, miután minden klasszikusának az átdolgozása hatalmas bevételt eredményezett.

Jenkins 2017-ben forgatókönyvírói Oscar-díjat kapott a Holdfény című drámáért, amely egyben a legjobb film Oscarját is elnyerte. A 40 éves afroamerikai filmest a Ha a Beale utca beszélni tudna című filmjének forgatókönyvéért is Oscarra jelölték.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Minden nyolcadik magyar munkavállalót elbocsátották a koronavírus-járvány egy éve alatt

A bizonytalanság és a szórakozás hiánya okozza a legnagyobb problémát az embereknek.

április 6., 12:42

  • Gazdaság
Már csak Magyarország szerint veszélyes drog az orvosi kannabisz

Magyarország szerint a kannabisz orvosi kategóriába sorolása csak növelné a már amúgy is súlyos drogfogyasztást.

április 6., 05:57

  • Belföld
Ajándék hamburgerrel és gyrosszal köszönik meg a mentősök munkáját a gyorséttermek

Sokan felháborodtak, amiért feljelentettek egy mentőst, hogy megállt hamburgert venni.

tegnap, 19:17

  • Külföld
Putyin módosította a választási törvényt, 2036-ig maradhat hatalmon

A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.

április 5., 16:52

  • Gazdaság
Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

A nehéz helyzetben vidám videóval csalnak boldogságot az emberek szívébe húsvétkor.

április 4., 10:02