Ma kezdődik a Szemrevaló Filmfesztivál

2020.10.01. 09:29

A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete immár kilencedik alkalommal ad ízelítőt a német nyelvterület filmkultúrájából.

Ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók az alkotások először Budapesten, majd Debrecenben, Szegeden és Pécsett. Október 5. és 8. között pedig a Távmozin keresztül az ország egész területéről online elérhetőek lesznek a filmek. 

A fesztivál  idén négy német nyelvű mozit hoz el a magyar nézőkhöz.  Az alkotókkal a filmjük vetítését követő napon a fesztivál közösségi oldalán sugároznak beszélgetéseket. 

A nyitófilm a 21. századba helyezett, sűrű atmoszférájú Berlin, Alexanderplatz, amely az idei Berlinale egyik versenyfilmje volt. Albrecht Schuch a filmbeli Reinhold megformálásáért és a Kontroll nélkülben nyújtott alakításáért megosztva nyerte el idén a német Oscarnak is tekinthető Lola-díjat. Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényéből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású filmeposzt. Burhan Qurbani rendező munkája elődjéhez hasonlóan komor utazás a lélek sötét bugyraiba.

Thomas Meyer azonos című regénye alapján készült a  Wolkenbruch különös útja egy siksze karjaiba.  A vígjátékban Motti az egyetemen beleszeret egy nem zsidó lányba, amit ortodox vallású anyja tragédiaként él meg. 

Végzet és kezdet  című alkotásban Nora szerelme elvesztése után megismerkedik Natannal.  Van egy furcsa érzése, hogy valahonnan már ismeri a férfit, de nem sejti, mi az, ami összeköti őket.

A Gipsy Queen című megrázó erejű alkotás főszereplője Ali, akit apja kislány korától arra edzett, hogy egyszer világbajnok bokszoló legyen, és kitörhessen romániai nyomorúságos életkörülményeik közül.