„Állítólag posztkommunista poénjaim vannak”

Öröm látni, hogy jó a kedve.

Egész életemben a marháskodáson járt az eszem. A Hobo Blues Band 1978-ban indult, és csak később a színpadi pályafutásom, de mindezek előtt voltam már bohóc is. Mindig fontos volt számomra a humor, meg is lepődtem, amikor 2017-ben a Hobo Ludens két kötetét szerkesztettem, és végigolvastam, amit írtam 1967-től 2017-ig. Mert ekkor jött a szembesülés: vannak ugyan nagyon humoros részek, de csak néha-néha keveredtem bele ebbe a „megmondom, ha tetszik, ha nem” modorba. Azaz a „Szelep vagyok az ország fenekén”-szerepbe. Miközben a Vadászat dalai szomorúak, a Circus Hungaricus is baromi keserű. Tavalyelőtt jött ki a Hé, magyar Joe!, ami most a legfontosabb. Vidnyánszky Attila rendezett is belőle egy darabot. Hát, az is borzasztó. Magyar József, azaz Joe megölte a feleségét, föladta magát, gyilkolta a lelkiismerete, mindent megbánt, leülte a büntetést, vezekelt, kijött, bár szembenéz magával, de nem talál megnyugvást. Mindig valami ilyesmit vajúdok ki, ami átírja a marháskodásra való, még mindig meglévő hajlamomat.

Magyar Dekameron: árnyékkormány a Margitszigeten

Most viszont mindezt felülírta Rejtő Jenő, aki a legújabb munkáját ihlette. Ez minek köszönhető?

Amikor kitört a karantén, eszembe jutott Boccaccio Dekameronja, ami egy pestisjárvány idején játszódik, a párhuzamból beugrott az ötlet. Hozzájött az is, hogy ebben a gyűlölködő országban megpróbáljam megnevettetni az embereket.

Hát kitaláltam, hogy a tíz híres figura kilép a különböző Rejtő Jenő-regényekből, és elindulnak Oranba, de elakadnak Budapesten, és – Vesztegzár a Grand Hotelben – bezárják őket a Margitszigetre. Itt elmesélik történeteiket, majd alakítanak egy árnyékkormányt, amely a végén megbukik.

A szereplőket végigvehetjük?

Tíz szereplője van, a Dekameronnak megfelelően. Ugye van Piszkos Fred, Gorcsev Iván, Csülök, Troppauer Hümér, a lírikus költő, aki megveri a közönséget, majd fölolvas a verseiből – ez nyilván én lennék –, valamint Senki Alfonz, Vanek B. Eduárd, Leila, az arab démon, Laura de Pirelli opera-énekesnő. Ők a legtöbben mind más-más regényben vannak, hát a Grand Hotelbe gyűjtöttem őket össze, ahol sort kerítenek egy kormányülésre is.

Ez csak nyolc... kit hagytunk ki?

Zwilliner Lola trapézművésznőt és Fülig Jimmyt.

A miniszterelnök: Senki Alfonz

Ki milyen posztot kap a kormányban?

Nem szívesen megyek bele egy előzetes ismertetésbe és szövegmagyarázatba, mert a zenék és rajzok önmagukért beszélnek, de ha már feltette a kérdést, hát legyen. 

Ő osztja ki a tárcákat. Gorcsev Iván lenne a külügyes, Vanek B. Eduárd a király személye körüli miniszter, mert mindenkit ismer, így jól tud lobbizni.

Fülig Jimmy következőképpen néz ki a szöveg szerint: „A Grand Hotel szalonjában szivarozik egy világfi. Öltözéke tányérsapka, szemén jeles monokli, bricsesznadrág, bőrkamásni. Bőröndjében Lenin-kötet, svéd koronaékszerek, bokszer, hatféle útlevél, füstölők és keresztlevelek és azok a rohadt, mocskos Rolling Stones-lemezek.” Majd jön ez: „Délre várja Piszkos Fredet, aki sötét lelkű tróger. És ha nem megy neki jól a póker, majd a kaszinóba mennek, és kirabolják a páncéltermet.”

Gorcsev Ivánnal szerencsém van, mert állítólag posztkommunista poénjaim vannak, hát kihasználtam a lehetőséget, hogy jó külügyminiszer lenne. „Származása tökéletes, nincs rajta folt, az apja Brezsnyev unokatestvére volt. Nyugodtan küldhetjük az Európai Tanácsba, nem szarik be senkitől sem, nem szorul tanácsra.”

Úgy gondolom, hogy aránylag sikerült megtartanom a rejtői vonalat. Olyasmikre gondolok, mint: „Veszteségük megtérül, mert nincs üzlet kockázás nélkül.” Jó néhány eredeti Rejtő-idézetet be tudtam hozni. Ennek az írói modornak megfelelően alakítottam a szövegeket és az előadói stílust. Ez utóbbi a vásári kikiáltók és kabaréénekesek stílusát idézi, de van sok átlépés énekből prózába és vissza.

Milyen stílusúak a zenék?

Vegyes. Van boogie-voogie, kuplék, még egy blues is lett, de rock and rollok nincsenek. Van tangó is. Mindent én énekelek. Először Szűcs Nellit akartam felkérni a női szerepekre. Ő Beregszászról jött, és szerintem ma ő az egyik legjobb magyar színésznő. Játszottam is vele, írtam neki darabot, nagyon jól ismerem. De a családom hölgy tagjai rábeszéltek, hogy csináljak ezekből a számokból nő- és önparódiát. Meglátjuk, hogyan fogadják.

Ezekhez társulnak a Korcsmáros Pál-féle eredeti képregény-illusztrációk, amiket a 70-es évek Füleseiben láthattunk. Felvettem a kapcsolatot a mester egyik unokájával, a rajzok jogait kezelő Korcsmáros Gáborral, aki aztán rám küldte Garisa Zsolt rajzolót. Ő az eredeti Rejtő-alakok mellett megrajzolta az én karikatúrámat, majd a zenésztársaimét is. Ráadásul teljesen önállóan alakította ki a háttérfigurák fazonját és a helyzetét. A szövegbuborékokban vannak a dalszövegek.

75 év és 31 dosszié

Tehát született egy Korcsmáros Pál – Rejtő Jenő – Hobo hangos képregény?

Igazából nem képregény, mert nincs cselekménye. Hangoskönyv, ahol a dalszövegeimet Korcsmáros Pál stílusában Garisa Zsolt illusztrációi – Varga Zoltán színezésével – gazdagítják. Hatvannégy oldalas a könyv, finom papíron, kemény borítóval készül, és hozzá jön a CD.

Földes László is látható a képregényben?

Naná! A címlapon Vanek úr és Piszkos Fred között állok, átölelem őket, fölötte van nagybetűkkel: HOBO, alatta a cím: Rejtő Dekameron.

Kivel zenél?

Azokkal a zenészekkel, akikkel már megcsináltuk a Bob Dylan-lemezt, aztán a Hé, Magyar Joe!-t. Gál István, Igali Csanád, Kiss Zoltán és Pengő Csaba alkotják a csapatot.

Hetvenöt évesen miért kell ennyire pörögni? Nem tud pihenni, és élvezni, amit eddig elért?

Van még több más ötletem is. Két színdarab vázát is megszültem, most ezekhez kellene írni egy harmadikat Vidnyánszkynak, miközben még az első kettőt se mutattuk be. Az egyiknek a bemutatója talán tavasszal lesz. Kétszereplős, „31 dosszié” a címe, a rendőrségi anyagaimat és a betiltott számaimat dolgozza fel.

„Nem tartozom senkihez”

Sokszor feljelentették?

Először érettségi előtt, 1963-ban, majd 1968-ban. Aztán 1972-ben már le is tartóztattak. A házkutatás után bevittek a Gyorskocsi utcai börtönbe, de előtte lefoglalták a lakásomban talált írásaimat. Közöttük volt a „Petőfi-oratórium”, ami csak azért nem merítette ki az izgatás tényét, mert mindössze egyetlen példányt találtak meg.

Ebből akartam is csinálni tavaly egy számot, de csak a Történeti Hivatalban volt meg az anyag, ahol

Hogyan rendezte el magában, amit az aktákban olvasott?

Ennyi idő elteltével ez már nem igazi probléma. A rendszerváltás után megkérdeztem Kenedi János történésztől, hogy a Hobo Blues Bandben volt-e besúgó. Nem volt, felelte, és megnyugodtam. Az betette volna a kaput.

Az iratok között egy csomó feljelentés van, tanúvallomások, koncertfelvételek szövegmásolatai, plusz tanulmányok, helyzetjelentések arról, amiket csináltam akkor. Színházi részről és irodalmi részről is. Ám rengeteg minden nyomtalanul eltűnt. Például az 1979-es tatai koncert után történt rendőri megveretésem jegyzőkönyve vagy az 1968 elején az Omega-klubban történt események jegyzőkönyve, pedig a Budapesti Rendőrkapitányságon sorozatos kihallgatásokban volt részem, miután a néhai Szalkai Sándor filmrendező-besúgó az ottani fellépésemen előadott első dalom, a „Lakájdal” miatt izgatásért feldobott. De volt, hogy a hetvenes évek végén az egyik akkori barátnőm apja is felnyomott.

Ám hogy ne csak a rosszat mondjam; 1990 végén a Budapest Sportcsarnokban a Tábortűz mellett című lemezünk bemutatója előtt odajött hozzám egy ismert zenész, bevallotta, hogy feljelentett, és bocsánatot kért. Nem mondom meg a nevét, mert ő legalább szembe tudott nézni saját magával.

Ilyen szempontból megbocsátó?

Nem csinálok belőle ügyet, mert mindig is ki voltam téve mindenféle támadásnak. Az egyik oldal azért utál, mert azt hiszi, hogy a másikhoz tartozom, a másik oldal meg azért, mert azt hiszi, azért nem megyek közéjük, mert ezekhez tartozom. 

De ki is írta ezt? „Halj meg és nagy leszel!”

Egy nagy, illetve magas és népszerű költő. Megrögzött belgaként mit szól a nagy nemzeti kidobóshoz, ahhoz, hogy gyakorlatilag mindenkinek csapatot kell választani, és kizárják a játékból, aki egyikhez se tartozik?

Kosaras voltam, ott bedobni kell, nem kidobni. Már a Hobo Blues Band se állt be sehová. Azokkal a művekkel, amiket a nyolcvanas években létrehoztunk Póka Egonnal, megmutattuk, hogy van olyan út, aminek van mondanivalója, bár erre előttünk sem járt senki, meg utánunk se jönnek. Úgy gondolom, azóta sem tértem le erről az útról.

Gimnáziumi tanár voltam, a tanítás mellett énekeltem, ugrálva, mint Mick Jagger. Szerelemből zenéltem, és mivel nem tanultam zenét, nem gondoltam, hogy be fogok ezzel futni. Nem is azért csináltam. Akkor már jelentek meg novelláim, játszottam filmekben. Eleinte elképesztő gúny tárgya lettem, utáltak a zenészszakmában, aztán négy év alatt elvertük az egész bandát.

Hobo mint karakter valami újat hozott a magyar blues világába, plusz jók voltak a szövegek, nagyon jók a zenészek.

És ott volt Bill is. Volt egyfajta hármas dramaturgiája a dolognak. Énekelt ő, énekeltem én, és énekeltünk együtt. 

Mindenesetre ami abban a korban megszületett tőlünk, nem volt köthető semmihez. Sem az egyik gondolkodásmódhoz, sem a másikhoz. Se zeneileg, se stílusban, és ez így maradt. Ők két parton gyülekeznek, és gyűlölik egymást, én meg ott megyek középen. Itt jön a „Rejtő dekameron”, amiben – mint az elmúlt 40 évben annyiszor – fricskák vannak a hatalom felé. Nem is kértem a Nemzeti Kulturális Alaptól támogatást hozzá. Nekem ez nem fér rá az arcomra.

Senki Alfonz

Ezek után még jobban magára tapad a címke: Hobo kormánypárti. Ráadásul Vidnyánszkyval dolgozik.

Ha valaki meghallgatja a „Senki Alfonz” című számot vagy az egész lemezt, esetleg megváltoztathatja az ilyen jellegű meggyőződését, legalábbis ha nem hülye. Meg kell hallgatni, és tetszik vagy nem.

Mikor jelenik meg ez a hangos-képes könyv?

Novemberben jön ki, december 12-én lesz a lemezbemutató a Nemzeti Színházban, ha addig egyáltalán lehet még koncertezni.

Az a jó, hogy itt, a Nemzetiben lehet vetíteni. Így a káprázatos rajzok megjelenhetnek a háttérben, míg én előnyös hatásban énekelek és piruettezek elöl. Az új anyagot kiegészítem olyan gyalázatos régi számokkal, mint a Mata Hari, a Csipkerózsika és a hét törpe vagy a Túl az Óperencián, és reményeim szerint iszonyatos ripacsériába megy át a dolog. Valószínűleg lesz hozzá egy keretjáték, benne a „Mi a szaracénok serege vagyunk” poéma vagy a trágár Toldi előadható részei.

Legyen ez a végszó: Ebben az albumban tiszteletemet fejezem ki Giovanni Boccaccio és Rejtő Jenő iránt, és megköszönöm nekik zseniális munkásságukat.