Rekordáron kelt el egy Munkácsy-festmény New Yorkban
5,4 millió dollárért, vagyis 1,7 milliard forintért talált gazdára Munkácsy Mihály A dajka című olajfestménye – írja a Magyar Nemzet. A 95×150 centiméter méretű alkotás új tulajdonosának nevét a New York-i Fine Paintings Gallery tulajdonosa üzleti titokra hivatkozva nem árulta el.
A Magyar Nemzetben megjelent cikkből az is kiderül, miért olyan kelendők Munkácsy képei a tengerentúlon.
„Nyugaton felértékelődnek a XIX. század második felének festőművészei, s egyik kiemelkedő alakjuk Munkácsy volt. A dajka című festményt a magyar művész egyik olyan utolsó enteriőrjeként tartottuk számon, ami még eladó. Az az igazság, hogy a piacon már nem nagyon van ilyen jellegű, meghitt hangulatú kép. És ez jellemző Munkácsy Mihály minden alkotására: mind szűkösebb a kínálat az egyre nagyobb kereslet mellett. Ez persze felveri az árakat. Eljutottunk odáig, hogy egy jó Munkácsy-képért már több millió dollárt is hajlandók kifizetni”
– mondta el a galéria tulajdonosa, Julian Beck.
Magyarországon is keresettek a Munkácsy-képek. A Virág Galéria őszi aukcióján 108 millió forintért vették meg a Fasor című, kis méretű képét.
Egy korábbi hazai közvélemény-kutatás szerint Munkácsy messze a legnépszerűbb magyar festő. Ezzel egyetértenek a műgyűjtők és művészettörténészek is, amit bizonyít, hogy a milliomosok szerte a világban elkapkodták a képeit.