Hétfőn reggel a színházi szakma nagyjai együtt állnak ki az SZFE mellett

2020.10.18. 18:48
A színházi szakma által nagyra becsült színészek és rendezők állnak ki a szabad felsőoktatásért október 19-én reggel az ITM Szemere utcai épülete előtt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfőn reggel köszönetet mondanak az őket támogatóknak. 

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Egyetemünket fenntartó alapítvány alapítói jogainak gyakorlója immáron másfél hónapja nem válaszol követeléseinkre. Ezért hétfő reggel (október 19-én), a munkaidő kezdetén meg szeretnénk mutatni, hogy mennyien állnak az autonóm felsőoktatás mellett. Találkozzunk az ITM Szemere utcai épületénél, ahol a szakma nagyjai fogják felolvasni azt a sok-sok támogató levelet, amit tőletek kaptunk! Így szeretnénk nektek megköszönni azt a rengeteg kiállást, amit értünk tettetek” – írja az SZFE HÖK az esemény Facebook-oldalán.

Az eseményen fokozottan figyelnek a járványügyi előírások betartására, ezért nyomatékosan kérnek mindenkit a szájmaszk használatára.

A Szemere utcában október 19-én reggel 8-tól az alábbi színészek és rendezők olvassák fel a támogatók leveleit:

Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Hernádi Judit, Nagy Zoltán, Reisz Gábor, Szirtes Ági, Molnár Áron, Pintér Béla, Básti Juli, Pogány Judit, Rába Roland, Szilágyi Csenge, Polgár Csaba, Halász Judit, Szabó Győző, Bánfalvi Eszter, Kováts Adél, Jordán Adél, Székely Kriszta, Elek Ferenc, Rujder Vivienn, Pelsőczy Réka, Alföldi Róbert, Lázár Kati, Csákányi Eszter, Ónodi Eszter, Kis Hajni, Ötvös András, Ascher Tamás, Pálfi György, Thúróczy Szabolcs, Mácsai Pál és Mucsi Zoltán.