Katalin
-2 °C
3 °C

Holnap indul a Skandináv Filmfesztivál az Art+ Cinemában

2020.10.21. 15:00

A Skandináv Filmfesztiválon mutatják be először Magyarországon Roy Andersson Történetek a végtelenségről című, Ezüst Oroszlán-díjas fekete komédiáját. A kultrendező új alkotásának ezúttal is Pálos Gergely volt az operatőre, akivel a film vetítését követően közönségtalálkozót is tartanak.

Premier előtt lesz látható a Jonas Gardell bestselleréből készült Egy humorista élete című film is. A svéd alkotás egy megkapó felnövéstörténet, amely a tinédzser kor buktatói mellett a hetvenes évek svéd kultúráját is bemutatja.

skandinav filmfesztival FB-1024x576
Fotó: artpluszcinema.hu

Idén is többségben lesznek azok a filmek, amelyek a fesztivál után a hazai mozikban nem lesznek láthatók. Ilyen A fagy előtt című dán történelmi dráma, amely az 1850-es évek vidéki Dániájában játszódik és egy öreg gazdáról és családjáról szól, akiket a tél beálltával az éhínség fenyeget.

Történelmi alkotás A király választása című norvég film. Az 1940-ben játszódó történetben a németek megszállják Norvégiát és ultimátumot adnak a királynak: vagy megadja magát, vagy meghal. Egy másik norvég történelmi alkotás, A tizenkettedik férfi Jan Baalsrud, a nácik elől menekülő norvég háborús hős történetét meséli el: 1943-ban tizenkét norvég ellenállót fogtak el a nácik egy honfitársuk árulását követően, egyedül Baalstrudnak sikerült elmenekülnie. A fesztivál ismét műsorra tűzi a Daniel című, megtörtént eseményeket feldolgozó drámát, amely Daniel Rye fotóriporterről szól, akit 398 napig tartott fogva az Iszlám Állam Szíriában. 

Harry Martinson Nobel-díjas svéd szerző Aniara című tudományos-fantasztikus verses eposzának története szerint a Föld lakhatatlanná válik, az embereket pedig új hazájukba, a Marsra költöztetik. A Botok és kövek című dán film két fiatal határokat feszegető barátságáról szól. A The Return című műben két örökbefogadott gyerek felnőttként visszatér Koreába, ahol más, örökbefogadott sorstársaikkal találkoznak, míg a Sune vs. Sune című svéd családi vígjáték egy negyedikes fiú iskolai nehézségeiről szól. 

A fesztivál programjában dokumentumfilmek is szerepelnek. Grönlandról és az inuit őslakosok kultúrájáról szól a The Raven and the Seagull című dán alkotás; a The Man Who Played with Fire című svéd dokumentumfilm pedig Stieg Larson világhírű író örökségét és életművét mutatja be. A svéd író a Millennium-trilógia révén vált ismertté.

A Best of idei összeállításában olyan korábbi skandináv sikerfilmekkel is találkozhat a közönség, mint Thomas Vinterberg A kommuna című dán filmje, A fa alatt című izlandi komédia és A bűnös című Oscar-nevezett, többszörös díjnyertes dán thriller. Újra műsorra tűzik Hans Petter Moland Az eltűnés sorrendjében című svéd fekete komédiáját és a rendező Lótolvajok című, Ezüst Medve-díjas alkotását. A műsorban szerepel Anders Thomas Jensen dán kultrendező Férfiak és csirkék című fekete komédiája és a nemzetközi bestsellerből készült, kétszeres Oscar-jelölt Az ember, akit Ovénak hívnak című svéd film.