Miklós
5 °C
12 °C

Szenzáció: 102 év után ásták ki az első, illegális és titkos 48-as emlékművünket

FERI0932
2020.10.22. 08:38
Lengyelországtól néhány kilométerre, az egykori Sáros vármegyében bukkantak rá a kiegyezés előtti elnyomás éveiben állított emlékoszlopra, amely 1918-ban került a föld alá.

Egyméretes gödör fölött állunk Héthárs (Lipany) és Roskovány (Rožkovany) határában, nem egészen húsz kilométerre Lengyelországtól, az egykori Sáros vármegyében. A gödörben a Sine Metu Polgári Társulás munkatársai csákányokkal, kapákkal és lapátokkal dolgoznak sietve oszlopok és egyéb faragott kövek között. Egy hányatott sorsú, különleges honvédemlékmű kövei ezek: ez volt Magyarország első, illegálisan állított, féltitkos 48-as emlékműve, amely 1918 óta feküdt a föld alatt.

Hamarosan masszív darus teherautó küzdi fel magát a sáros úton a domboldalba, hogy aztán azonnal meg is kezdje a tonnás puzzle-darabok kiemelését. A sietség oka, hogy ugyan a földtulajdonostól és az egykori szoborállítók leszármazottaitól is írásos engedélye van az aktivistáknak, de a hatóságok feltűnése bármikor meghiúsíthatja a történelmi mentőakciót. A művelet sikerül, nem telik el egy óra sem, és a teherautó már úton van a Sine Metu bázisa, a Gombaszög felé.

Orosz Örs, a Sine Metu (a latin kifejezés jelentése: félelem nélkül) elnöke számos, a mai Szlovákia területén 1918-ban lerombolt és eltűnt alkotásra akadt már rá csapatával, Tompa Mihály első, feketehegyfürdői köztéri szobrától a lőcsei vagy a kassai honvédszoborig. Ezek történetét hamarosan Szoborsorsok címmel megjelenő könyvében dolgozza fel. Ahogy meséli, épp a könyv miatt jutottak el Roskoványba is, hogy legalább egy fotójuk legyen az egykori emlékmű feltételezett helyéről. A drónfelvételen azonban váratlan dolgot fedeztek fel: a domboldalban található kiszögellésen, fáktól és sűrű kökényestől közrefogva, az embermagasságú fűben hatalmas faragott kődarabok hevertek egy kis tisztáson. 

De mi köze a környéknek a szabadságharchoz, és ki volt olyan merész, hogy már az 1867-es kiegyezés előtt emléket állítson honvédeinknek? Orosz Örs kutatásai segítenek a kérdéseink megválaszolásában.

A héthársi csata

I. Miklós cár seregei 1849. június 15-én Szepesófalunál (Spišská Stará Ves) lépték át a magyar határt, hogy dinasztikus segítséget nyújtsanak a Habsburgoknak. A mintegy tízezer fős had öt nappal később érkezett meg a Tarca völgyébe, ahol Pétermező (Petrovjanec) és Vörösalma (Červenica) között csaptak össze először a nagyobbrészt lengyel önkéntesekből álló, Idzikovszki által vezetett magyar erőkkel.

Az orosz sereg egy-egy kozák- és ulánusezredből, valamint egy üteg tüzérből állott Liszenko ezredes vezénylete alatt. A honvédek Roskovány közelében elhelyezkedő mintegy kétezres serege sikertelenül próbálta feltartóztatni a sokszoros túlerőt. A honvédek az éj beálltával visszavonultak, majd Eperjes felé hátráltak (a következő összecsapásra csak egy hónappal később, Turánál került sor). A hátrahagyott 70 sebesültet a kozákok felkoncolták, a magyar és lengyel veszteség ezzel együtt 200 főre tehető, a támadók veszteségei ismeretlenek.

Rejtélyes keletkezéstörténet hazafias úrhölgyekkel

Az emlékmű keletkezésére két feltételezése is van a kutatásoknak. Az egyik szerint alig két évvel a héthársi csata után, a neoabszolutista elnyomás idején, 1851-ben lelkes hazafiak illegálisan, az éj leple alatt állították fel a Héthársot Kisszebennel összekötő országút mellett, azon a helyen, ahol egy kis patak keresztezte az utat (az úttal párhuzamos vasútvonal csak 1873-ban épült meg, megállóhelyét az emlékmű közvetlen közelében létesítették). Az emlékművet Dessewffy Gyula Mór (1821–68) lubotini ügyvéd és korábbi honvéd hadbíró hadnagy, valamint ismeretlen „hazafias úrihölgyek” kezdeményezésére 1851 júniusában állították fel Bánó József (1824–1910) földbirtokos, későbbi képviselő birtokán. Dessewffy aztán névtelen feljelentés alapján hamarosan hadbíróság elé került, majd 1851. október 2-án a „közrendet megzavaró demonstrációban való résztvételért” két hónapi elzárásra ítélték, melyet a pesti Újépületben töltött le, börtönnaplóját ránk hagyva. Berzeviczy Albert (1853–1936), az MTA 1905–36 közötti elnöke „Az absolutismus kora Magyarországon 1849–1865.” című művében így ír erről:

Vizsgálat indult meg azonban, mikor Sáros megyében Héthárs és Vörösalma községek között Bánó József földjén Dessewffy Gyula s nehány lelkes úri nő kezdeményezésére egész csöndben, éjnek idején fölállították az első honvédemléket Magyarországon: egy szerény kőoszlopot, melyre csak az ott 1849 júniusában a benyomuló oroszokkal vívott csata napja volt rávésve. (…) Az emlék ott volt látható az országút s egy patak kereszteződésénél egészen a múlt század végéig, a mikor a felső-tárczai járás közönsége az emlékoszlopot egy dombra, csinos talapzatra helyeztette s ünnepélyesen újra fölavatta. Az absolutismustól is megtűrt emléket most, a cseh uralom alatt ledöntötték!

Egy másik forrás szerint 1860-ban állították az emlékművet, ezt az évszámot a héthársi születésű Lesskó István (1835–1918) kanonok, a csata szemtanújának visszaemlékezésében olvashatjuk. Ő nem említi Dessewffy nevét, ellenben Bánó József mellett Dobay Sándor eperjesi közjegyzőt és testvérét, a tarcadobói plébánost írja le a szoborállítás kezdeményezőiként:

Ez a csata meg van örökítve. Roskovány és Héthárs közt a podhaji hid mellett áll egy emlékoszlop 1849. év felirattal, melyet 1860. évben egy éjjel teljes titokban a felvidéki hazafiak állítottak fel. Köztük Bánó József, Dobay Sándor és a boldogult testvérem, az akkori dobói plébános.

Felemelkedés és hanyatlás

A kőoszlopot a csata 50. évfordulójára felújították és a síkságról a közeli domboldalba költöztették. A Budapesti Hírlap így számolt be az 1899-es újraátadásról:

Sárosvármegye Roskovány községében tegnap szép ünnepség volt: a most emelt honvédemlék leleplezése. A gyönyörű napsugaras időben tömérdek népsokaság gyűlt össze, ott volt a vármegye szine-java. Az ünnepség gyászmisével kezdődött, melyet a szobor közelében emelt sátorban Plotényi apát sárosi főesperes mutatott be fényes asszisztenciával. Mise után Bánó Árpád nyitotta meg az ünnepséget, majd pedig Bánó József volt országgyűlési képviselő mondott emlékbeszédet. Máriássy Béla a szobor mellett elszavalta Tóth Kálmán Előre! cimü költeményét, Brühl esperes beszélt tót nyelven a néphez. Leleplezés után megkoszorúzták a szobrot a sárosi úri leányok.

Az 1918-as cseh bevonulás idején az emlékművet ismeretlenek összetörték, az emlékezések szerint helyi szlovákok ezt követően tettek ígéretet Bánóéknak, hogy megőrzik a darabjait. Alighanem így kerülhettek az alkotóelemek a föld alá, melyek aztán a feledés homályába vesztek. A növényzet és a földhalmok állapota alapján Oroszék szerint a 90-es években áshatták ki az általuk drónnal megtalált elemeket, míg a többi mostanáig a föld alatt maradt.

Szoborfeltámadás

A Sine Metu által szervezett Gombaszögi Nyári Tábor alsó kempingjében több mentett emlék is áll már, többek között a június 4-én felavatott zászlótartó is, amelynek talapzatában minden felvidéki magyarlakta település adott egy marék földet. Ide, az egykori pálos kolostor romjai mellé érkezik meg a teherautó is 150 kilométeres útja végén, platóján a roskoványi kődarabokkal. A daru egyesével, óvatosan emeli le az elemeket, amelyek – némi tisztogatást követően – több mint egy évszázad után itt állnak újra össze egyszerű, mégis méltóságteljes műalkotássá. 

A szobor további sorsa is reményt keltő, ugyanis a teljesen szlovákok lakta Roskovány polgármestere és egy helyi civil szervezet vezetője egyaránt ígéretet tett, hogy központi helyet biztosítanak neki a faluban. Addig is Gombaszögön várja, hogy felújítsák jövő nyári hazatérése előtt.

Az emlékmű titka

Akár 1851-ben, akár 1860-ban állították, mindenképpen a történelmi Magyarország területén emelt első ismert 48-as emlékműről van szó. Mivel az 1867-es kiegyezés előtt egyáltalán nem volt ajánlatos emlékezni erről, a jó sárosi hazafiak is tettek bizonyos óvintézkedéseket. Az oszlopon egyetlen dátumot olvashatott a külső szemlélő, a valódi emlékező szöveget csak a megrendelők és a kőfaragó ismerhették, ugyanis azt két elem találkozásánál rejtették el. Ahogy a Sine Metu munkatársa, Naszály Gábor mutatja a derítőfényes fotón, az oszlopon magán „Az elesett honvédeknek” feliraton állt. Pontosabban: állt, áll és állni fog.

(Borítókép: Isza Ferenc / Index)