Emma
-2 °C
6 °C

Száz éve született Hercule Poirot

tk3s ni10102012 0206
2020.10.29. 06:10
A Guinness-rekordok Könyve szerint William Shakespeare művei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták el a legmagasabb példányszámban az egész világon. Aligha túlzás tehát kijelenteni, hogy Hercule Poirot belga nyomozót az egész világon ismerik.

A krimi királynőjét Agatha Christie-ként ismerte meg a világ. Amikor 1890-ben megszületett, még Agatha Mary Clarissa Millernek hívták. Gyermekkorában ismerte meg a „vidéki angol életet”, amely későbbi regényeinek hátterét adja. Egy darabig Dél-Franciaországban is élt a család, innen a francia nyelv és a zene, mindenekelőtt az opera szeretete, amelyek motívumai gyakran visszaköszönnek írásaiban.

Férjét, Archibald Christie pilótát 1912-ben ismerte meg egy táncestélyen, 1914-ben házasodtak össze.

Ekkor vette fel az Agatha Christie nevet,

amely későbbi válásuk után is szerzői neve maradt. Egyetlen gyermeke, Rosalind Margaret Clarissa Christie 1919-ben született.

Agatha Christie
Agatha Christie
Fotó: John Bulmer / Northfoto

Agatha a világháború alatt ápolónőként kórházban dolgozott, majd egy gyógyszer-laboratóriumba került. Itt ismerte meg a mérgeket, és ezekben az években fogalmazódott meg benne a regényírás gondolata. Kiskorától kezdve írt, mégpedig rövidebb prózákat, akkor még csak saját maga szórakoztatására.

Agatha Christie és a házimunka

Az írónő egy interjúban állítólag kifejtette, hogy a legjobb ötletek mosogatás közben jutottak eszébe. Annyira utálta ugyanis ezt a házimunkát, hogy dühében különféle gyilkosságokat eszelt ki, mégpedig olyanokat, amelyekre nem lehet rájönni, és kibújhat a felelősségrevonás alól az elkövető. A korabeli családi munkamegosztási szokások ismeretében okkal feltételezhető, hogy a képzeletbeli merényletek potenciális célpontja a férj lehetett. Annyi bizonyos, hogy csakugyan agyafúrt és körmönfont rejtélyeket ötlött ki a szerző, és nyomozó legyen a talpán, aki a végükre tud járni. 

Az első elképzelése az volt, hogy regényében mérgezéssel követnek el bűncselekményt, és a rejtélyt egy zseniális, mindemellett különc detektív oldja meg. Ő lett Hercule Poirot, aki szellemi képességeire a legbüszkébb, gyakorta szóvá is teszi zsenialitását. Minduntalan kiemeli

a kis szürke agysejtek

jelentőségét, amivel arra a meggyőződésére utal, hogy a bűnügyi feladványok megoldása nem a modern kriminalisztikai eszközökön múlik, hanem a módszeres gondolkodáson.

Nagy gondot fordít a külsejére, afféle hiú piperkőc. Megjelenése tehát jellegzetes, amire ferde szemmel tekintenek Angliában, akárcsak külföldi származására. Alacsony termetű, tojásfejének éke impozáns és ápolt bajsza. Öltözéke mindig kifogástalan, kényesen elegáns, és azt sem tudja elképzelni, hogy lakkcipőn kívül másfajta, például kényelmes lábbelit is lehet hordani.

Foglalkozását tekintve, Hercule Poirot a belga rendőrségtől nyugalomba vonult nyomozó, aki a háború alatt menekült Angliába. Itt találkozik a harctéren szerzett sérülése után lábadozó régi barátjával, Arthur Hastings kapitánnyal. A korabeli tipikus angol gondolkodásmódot megtestesítő katona lesz aztán Poirot számtalan történetének krónikása, mint Sherlock Holmesnál Watson doktor. Ő meséli el az első regény,

A titokzatos stylesi eset

cselekményét, amely egy kis faluban, Styles St. Maryben játszódik. A szomszédos kastély lakóit megkímélte a háború, mégsem boldogok az ott élők. A ház úrnője, Mrs. Inglethorp szeret a nagylelkű jótevő szerepében tetszelegni, szeretteinek viszont szűkmarkúan méri az apanázst. Nem segíti a családot az sem, hogy feltűnik a színen egy szakállas idegen, aki hiába fiatalabb húsz évvel a kastély úrnőjénél, elnyeri a vagyonos háziasszony szívét.

A legnagyobb bonyodalom azonban még hátravan: az úrnőt megmérgezik, a végrendeletet pedig elégetik. Kinek kellett annyira a zsarnok dáma vagyona, hogy képes volt gyilkossághoz folyamodni? Persze mindenki gyanús, a rejtély kacifántos, de Poirot a végére egyetlen kérdést sem hagy megválaszolatlanul.

A regény elkészültével Agatha Christie hat kiadónak is elküldte a kéziratot, de mindenhonnan elutasító választ kapott. Végül 1920 októberében jelent meg a könyv, és a szakmai kérdésekben járatlan kezdő írónő mindössze 25 fontot kapott a jogokért. A dörzsölt kiadó hasonló feltételekkel kötötte le a szerző következő öt könyvét is. A regény (első magyar kiadása egyszerűen csak azt a címet viselte, hogy Poirot mester) azonnal sikert aratott, de akkor még aligha tudta előre bárki is, hogy egy páratlan széria vette kezdetét, és 

Hercule Poirot további 32 regényben és 54 novellában

kápráztatja el bravúros nyomozásaival a közönséget.

Az igazi áttörés 1926-ban következett be Agatha Christie életében, akinek egyszerre kellett megbirkóznia a sikerrel és a súlyos magánéleti válsággal. Édesanyja ebben az évben halt meg, férje pedig bevallotta, hogy másik nővel van viszonya és emiatt válni készül. A házaspár veszekedése után a férj elutazott a szeretőjével, Agatha pedig elindult otthonról, de

rejtélyes körülmények között nyoma veszett

útközben, csak elhagyott autóját találták meg. Tizenegy napig kutattak utána, végül egy szállodában bukkantak a nyomára, ahová férje szeretőjének nevén jelentkezett be. Azóta sem tudni, mi történt pontosan a másfél hét alatt. Az orvosok amnéziát állapítottak meg nála (később ez a motívum felbukkan több regényében is), egyesek szerint ideg-összeroppanást szenvedett. Mások úgy vélik, a férjét akarta bosszantani, de egyesek azt sem zárják ki, hogy ügyes reklámfogást vetett be, hogy ezzel népszerűsítse új regényét. Nem mintha erre szüksége lett volna, hiszen

Az Ackroyd-gyilkosság

a krimiirodalom egyik legeredetibb ötletét dobja be (az első magyar kiadás címe Poirot mester bravúrja). Ez volt Agatha Christie első könyve, amelyet több nyelvre is lefordítottak, tehát 

ez hozta meg számára a világhírt.

Itt is Hercule Poirot a főszereplő, ám a történetet nem az előző, Gyilkosság a golfpályán (1923, első magyar kiadásának címe Az ijedt szemű leány) című regényben kiházasított Hastings kapitány meséli el, hanem Dr. Sheppard, a falusi orvos.

Hősünk visszavonultan él vidéken vásárolt házában, a tökéletes formájú úritök nemesítésén fáradozik, de hol azon mérgelődik, hogy miért nem lehet szimmetrikus alakú zöldséget termeszteni, hol azon, hogy elsorvadnak híres szürke agysejtjei a tétlenségben. Aggodalma alaptalannak bizonyul, mert a helybéli Roger Ackroyd iparmágnást meggyilkolják, tehát a kibogozhatatlan rejtély ezúttal házhoz megy.

Vigyázat, spoiler!

Az Ackroyd-gyilkosság azért is különleges, mert ez volt az első alkalom, amikor az írónő azt a trükköt veti be, hogy a gyilkossal mesélteti el a történetet. Mindent megtudunk az ügyről, csak a lényeg derül ki a végén. Később ugyanezzel a megoldással élt a Végtelen éjszaka (más fordításban Örök éj) című kései regényben is. Létezik viszont olyan megközelítés is, hogy a csavar nem áll meg a narrátor bűnbe vitelénél, igazából ennél is sokkal ravaszabb az írónő, és nem is az az igazi gyilkos, akit Poirot leleplez. A rendező és forgatókönyvíró Jean-Christophe Klotz, amikor színre vitte Agatha Christie művét, legalábbis erre a következtetésre jutott a szöveg alapos elemzése után. A gondolatmenetet részletesen is kifejti Agatha Christie kontra Hercule Poirot – Ki ölte meg Roger Ackroydot? című dokumentumfilmjében.

Agatha Christie 1928-ban vált el Archibaldtól. Két évvel később egy közel-keleti útján ismerte meg a fiatal Max Mallowan régészt, második férjét. Az egzotikus tájakon tett utazások nagy hatással voltak az írónőre.

A festői Törökországban, Isztambulban kezdi meg végzetes utazását Hercule Poirot a

Gyilkosság az Orient expresszen

című 1934-es klasszikusban, amely Agatha Christie egyik legnépszerűbb könyve (első magyar kiadásának címe A behavazott expressz). Akárcsak az 1928-as A titokzatos Kék Vonat (az első magyar kiadásban A kék expressz) című epizódban, a mesterdetektív ezúttal is vonatúton végrehajtott emberölés feladványával néz szembe.

Nem könnyű a feladat, mert látszólag csupán az utasok közül kell kiválasztani a tettest, ám az idő szorít, hamarosan megérkeznek a mentőcsapatok a hóviharban megrekedt szerelvény kiszabadítására, és el kell magyarázni a hatóságoknak a történteket, különben nem engedik tovább az utasokat. A nyomozás egyszersmind lelkiismereti dilemma elé állítja hősünket:

lehet-e igazságot szolgáltatni nemtelen eszközökkel, ha másképpen nincs rá mód?

Egészen sajátságos írói lelemény, hogy a detektív végül nem is egy, hanem többféle verziót kínál magyarázatként a rejtélyre.

Kapcsolódó

Idegesítő bajuszparádé lett a Gyilkosság az Orient expresszen

Sajnos egy őszes bajusz a főszereplője a Poirot-regény legújabb feldolgozásának. Kenneth Branagh filmje olcsó és unalmas.

Az írónő ásatásokra is elkísérte férjét, ami ugyancsak gazdag élményforrásnak bizonyult. Régészek között játszódik a

Gyilkosság Mezopotámiában

című 1936-os regénye (eredeti magyar címe Ne jöjj vissza...). Poirot ezúttal ásatásra látogat, ahol megölik a főrégész feleségét. A melodramatikus elemekben bővelkedő történet nem az egyetlen, amelyet az archeológia ihletett. Az 1944-es És eljő a halál... az egyetlen olyan regénye Agatha Christie-nek, amely nem a huszadik században játszódik.

A gyilkosság a négyezer évvel korábbi Egyiptomban történik, egyébként  a történelmi kulisszákat leszámítva minden másban követi a szerzőtől megszokott krimik fordulatait. Abban is eltér viszont többi munkájától, hogy ez egyszer hagyta magát rábeszélni a befejezés megváltoztatására az ötletadó Stephen Glanville egyiptológus tanácsára.

Ugyancsak utazásainak élményei és helyszínei köszönnek vissza 1938-as

Halál a Níluson

című regényében. Agatha Christie-nek ekkorra már igencsak elege lett a kivagyi belgából, ám hősünk jócskán kinőtte magát, az olvasók odavoltak érte, így nem lehetett csak úgy megszabadulni tőle. Inkább messzi útra küldte, amit híven tükröz az első magyar kiadás címe:  Poirot kéjutazáson.

A detektív kikapcsolódni indul, de csakhamar egy viharos szerelmi háromszög közepén találja magát, ami kisvártatva gyilkosságba torkollik. Kézenfekvő az indíték és az elkövető, ám a bosszúra éhes exbarátnőnek és a mesés vagyont öröklő férjnek sziklaszilárd alibije van. Végül az életmű egyik legsikerültebb darabja sült ki a történetből, és a végeredménnyel még a szerző is elégedett volt.

Kapcsolódó

Agatha Christie-t mindig is foglalkoztatta a múltbeli események rekonstruálásának problémája. Mindez nem csupán a régészet iránti érdeklődésében mutatkozott meg, hanem végső soron a történeteinek is ez a fő vezérfonala, mikor a nyomozó megpróbálja összerakni a teljes képet a megismert mozaikokból. Különösen érvényes ez az

Öt kismalac

című 1943-as regényére, melynek fő konfliktusa hosszú évekkel korábbra nyúlik vissza. A már idős belga detektívet fiatal lány keresi fel egy különös levéllel. Édesanyja írta még a siralomházban, és azt állítja, hogy nem ő mérgezte meg hűtlen férjét, a lány édesapját, a híres festőt. A nyomok már rég kihűltek, jóformán már nincsenek is, élnek viszont a féltékenységi dráma tanúi, egyben a lehetséges gyanúsítottak. Ők az öt kismalac: a két gyerekkori barát, a csapodár művész szeretője, a nevelőnő és a feleség húga. Poirot felkeresi őket, és mindenkit arra kér, foglalja össze, mire emlékszik a történtekből. Hogy a teljesen eltérő nézőpontú verziókból képes kihámozni az igazságot, arra már tényleg csak hősünk képes.

Hasonlóan reménytelen kiindulópontból kezdi meg a felderítést a nyomozó az 1953-as

Mrs. McGinty meghalt

című regényben, hiszen akkor kapcsolódik be az ügybe, amikor a bíróság már halálra ítélte a gyanúsítottat. A rendőrség felügyelője viszont nem elégedett az ítélettel, szeretne biztos lenni a dolgában, ezért felkéri belga barátját, járjon utána az esetnek. Lehetőleg mihamarabb, még mielőtt az elítéltet kivégeznék. Forró nyom itt sincs, intuíció és vaslogika annál inkább, és a postáskisasszony egy üveg tintáról elejtett megjegyzésének köszönhetően megbűnhődik a valódi tettes.

A két utóbbi regény abban is   hasonlóságot  mutat, hogy 

ihletforrásuk egy-egy gyermekdal.

Agatha Christie előszeretettel idéz műveiben hasonló rigmusokat, nemegyszer a cselekményeket is ezekre rímelve építi fel, például a Tíz kicsi négerben (1939), A fogorvos székében (1940), az Egérfogóban (1952), az Egy marék rozsban (1953) és a Kisegér mindent látban (1955). A líra iránti vonzódását jelzi, hogy klasszikus költők motívumait is gyakorta szövi bele a cselekménybe, mint a Hercule Poirot karácsonyában (1938), a Cipruskoporsóban (1940), a Zátonyok köztben (1948), A kristálytükör meghasadtban (1962) vagy a Balhüvelykem bizseregben (1968).

Kapcsolódó

Eltűnik az összes „néger” szó Agatha Christie Tíz kicsi négeréből

Az új francia fordítás a címből és a szövegből is kigyomlálja a mára rasszista felhanggal bíró kifejezést.

Agatha Christie szívesen él azzal az írói fogással, hogy műveiben olyan hivatkozásokat, viszonyítási pontokat helyez el, amelyek más szövegeiben is előfordulnak. A legszembetűnőbb ilyen megoldás a vissza-visszatérő karakterek szerepeltetése. Közülük az egyik legjellegzetesebb a belga nyomozó mellett időről időre felbukkanó

Ariadne Oliver

híres krimiírónő, aki egynémely vonásában kétségtelen hasonlóságot mutat Agatha Christie-vel. A rejtélyeket minduntalan női megérzéseivel megoldani akaró, szókimondó asszonyság első ízben a visszavonult statisztikus, Parker Pyne kalandjait csokorba gyűjtő Christie-kötetben (1934)  tűnik fel, hogy nem sokkal később már Poirot türelmét tegye próbára a Nyílt kártyákkal (1936) című regényben.

Mindketten hivatalosak Monsieur Shaitana, a démoni különc partijára, ahol bridzselés közben az egyik játékos leszúrja a házigazdát. Önjelölt partnernője minden okvetetlenkedése ellenére a belga detektív végül rekonstruálja a játszmákat, így a tettes nyomára akad.

Nem kevésbé bravúrosan, mint Sven Hjerson, a finn nyomozó

szokta, aki vegetáriánus, és mindig hord magával egy kis szerkezetet, hogy lereszelje vele a nyers répát. Ő Ariadne Oliver állandó hőse, akiből szerzőjének éppúgy elege van, mint a magáéból Agatha Christie-nek. Nem kizárt, hogy a kiábrándulásnak tudható be az írónő figurájának felbukkanása Poirot mellett.

Mikor Dame Agatha már ráunt a karakterre, jó ötletnek találhatta, ha egy tűzrőlpattant asszonyság is borzolja a belga detektív mellett a kedélyeket, nem mellesleg állandóan megkérdőjelezi az önelégült férfi magabiztos következtetéseit. Nem úgy, mint a mindenre rácsodálkozó Hastings kapitány, a hűséges barát, aki rendre megsértődik ugyan, ha rámutatnak a melléfogásaira, de azért fenntartások nélkül fogadja el a mester következtetéseit. Ariadne Oliver ezzel szemben kotnyeleskedik, türelmetlenkedik, és nem mulasztja el megjegyezni:

Maguk, férfiak, mindig olyan lassúak... bezzeg, ha egy nő volna a Scotland Yard vezetője!

A töméntelen mennyiségű almát elfogyasztó és mindenen zsörtölődő Ariadne Oliver további hat regényben szerepel. Az olvasóktól 1972-ben búcsúzik az Elefántok nem felejtenek című történetben.

Poirot lelépésére még néhány évet várni kell, de 1975-ben ez is bekövetkezik. Az utolsó eset stílszerűen a

Függöny

címet viseli, és méltó lezárása egy nagyszabású sorozatnak. Agatha Christie nem bízta a véletlenre a finálét. Már a negyvenes években, a második világháború idején megírta, de a kiadásához nem járult hozzá. 

A KÉZIRATOT EGY BANKI SZÉFBEN HELYEZTÉK EL,

és csak akkor vették elő az írónő engedélyével, amikor már látta, hogy bizonyosan nem lesz folytatás.

A megöregedett két barát, Hastings kapitány és a haldokló Poirot visszatér az első közös kaland színhelyére. Stylesban minden megváltozott, az egykori kastélyból panzió lett, és a vendégek között különösen aljas gyilkos rejtőzik. A belga detektív már évek óta kutatja a nyomát, és most a végső leleplezésre készül. Akárcsak a régmúltban, most is feszültségek lappanganak a szereplők között.

Előbb a panziós feleségét éri baleset, aztán az egyik vendég feleségét megmérgezik. Időközben felnőtt lánya védelmében még az egyébként ártalmatlan Hastings is gyilkos gondolatokat forgat a fejében, de Poirot közbelépésére meghiúsul a terve. A sorsdöntő éjszakán meghal még egy vendég, nem sokkal később a főhős is.

A rejtélyek megoldatlanok maradnak, egészen addig, amíg a hagyatékból elő nem kerülnek a néhai belga nyomozó feljegyzései, melyekből minden értelmet nyer.

Agatha Christie néhány hónappal élte túl nevezetes hősét, 1976 januárjában érte a halál. Összesen 147 novellát, tizenöt drámát és kilencven regényt hagyott az utókorra.

 Borítókép: David Suchet 1988-ban Fotó: Northfoto / Times Newspapers Ltd / Peter Trievnor