Miklós
5 °C
12 °C

Lezárult a cannes-i mustra helyett megrendezett minifesztivál

2020.10.30. 21:32

Lezárult Cannes-ban az a háromnapos minifesztivál, amelyet a pandémia miatt májusban elmaradt filmfesztivál helyett rendeztek meg a Cote d'Azur-ön.

Az, hogy ezt a fesztivált most, a filmipar számára ilyen nehéz pillanatban tartottuk meg, bizonyítja, hogy a filmművészet élni fog

– hangsúlyozta Thierry Frémaux fesztiváligazgató.    

A minifesztivál Bruno Podalydes Les 2 Alfred című filmjének vetítésével zárult a cannes-i fesztiválpalotában közvetlenül azelőtt, hogy a koronavírus-járvány miatt csütörtök éjféltől ismét életbe léptek a szigorú karanténszabályok Franciaországban – írja az MTI.

Májusban a járvány terjedése miatt le kellett fújni a nemzetközi filmfesztivált.

Kapcsolódó

A Cannes-ban díjat nyert Kocsis Ágnes új mozijával nyit a szolnoki Art/Film Fesztivál

Különös aktualitást ad a filmnek a jelenlegi járványhelyzet.

A beválogatott filmek listáját azonban közzétették, azóta számos nemzetközi filmes rendezvényen szerepeltek is ezek a filmek a „2020-as cannes-i hivatalos válogatás” címmel.    

Mint Frémaux hozzáfűzte, azt akarták, hogy ennek a nemzetközi körútnak Cannes-ban legyen vége, így a minifesztiválon a válogatás négy alkotását mutatták be végül: a francia Emmanuel Courcol Un triomphe, a japán Kavasze Naomi True Mothers, a grúz Dea Kulumbegasvili Daszackiszi (Kezdet) és a szintén francia Bruno Podalydes Les 2 Alfred című filmjét. A játékfilmek mellett rövidfilmes programot és diákfilmeket is láthatott a közönség.

A rendezvényt szigorú járványügyi szabályok betartásával szervezték, kötelező volt a maszkviselés, a távolságtartás és kézfertőtlenítés.

Jean-Michel Arnaud, a cannes-i fesztiválpalota elnöke elmondta, hogy a pandémia katasztrofális hatással volt Cannes-ra, amely az idegenforgalomból és vásárokból él.

Mintegy 800 millió euróra rúg már az idei veszteség.    

Frémaux szerint a szokásos cannes-i filmfesztivál elmaradása a nemzetközi filmiparra is rányomta a bélyegét, mivel rendszerint Cannes adja meg az alaphangot a későbbi nagy filmes eseményekhez, köztük az Oscar-kampányhoz.

Kapcsolódó

Drogvállalkozásba kezdenek az egyetemi tanárok, és jönnek egy pszichiátriai klinika különös ápoltjai is

Oscar-díjas és Oscar-jelölt rendezők filmjei is láthatók a spanyol filmhéten.

A fesztiváligazgató ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott a jövőről, és azt mondta, hogy jövőre már ismét „rendes”, teljes fesztivált rendeznek. A 2021-es filmmustrát hivatalosan májusra tervezik, de Frémaux hozzátette, hogy rugalmasak lesznek: ha kell, változtatnak a dátumon, és júliusban vagy augusztusban tartják, mert nem akarnak több maszkos fesztivált.