Chaplinék gratuláltak a Játékszín Chaplin-darabjához

2020.10.30. 11:48
„Egyszerűen csodálatos, a produkció minden eleme a jóváhagyásunkat élvezi" – ezt írták a Chaplin-örökösök abban a levélben, amelyben gratuláltak a Játékszín művészeinek a Nagyvárosi fények című színdarab világbemutatójához.

Mint ismeretes, a budapesti Játékszín 2020. október 17-én mutatta be Chaplin Nagyvárosi fények című filmjének adaptációját. A Chaplin-család tagjai és egyben a produkció jogörökösei a tervektől a bemutatóig nyomon követték Szente Vajk rendezői munkálatait.

Bank Tamás a Játékszín igazgatója a Chaplin-család gratulációjának hírével egy időben közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy a 2020-ban kialakult helyzetben különösen fontos a jogtulajdonosok megerősítő elismerése, mert a művészektől, alkotóktól és a színházi személyzettől is rendkívüli fegyelmezettséget, odaadást követelt a rendhagyó belső szabályozás betartása a próbaidőszakban. Mint fogalmazott:

A közönség nagy hányada változatlanul igényli a színházi estéket. Ahhoz pedig, hogy játsszunk, most mindnyájunknak különösen nagy alázatot kell tanúsítanunk.

Az Index kritikáját a Nagyvárosi fények című előadásról itt olvashatják.