Koronavírus adatok

2021. nov. 29.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Taksony
1 °C
4 °C

Molnár Piroska: Együtt könnyezünk a közönséggel

molnar piroska-03-BS
2020.11.08. 21:19
Szerencsére még van színház – egy darabig. Itt ülhetünk fotós kollégámmal Molnár Piroska öltözőjében a Thália Színházban. Délelőtt felújító próbája volt, este Oscar-előadás, amire minden jegy elkelt a vírus ellenére is. Tizenkét előadásban játszik, új darabot próbál, napközben forgat, mert ő alakítja egy kereskedelmi tévés sorozat főszerepét. Hetvenöt éves, és itthon nincs olyan díj, amit ne kapott volna meg, de amikor egy kis szerepre hívja egy fiatal rendező, vállalja, mert kíváncsi, hogyan dolgozik.

Sok minden eszembe jutott az interjú előtt, köztük egy, talán nem is eredeti gondolat. A neve. Molnár Piroska. A vezetéknév a szép mély magánhangzók miatt bársonyos barna tónusú, aztán jön egy frivol magas i, amitől az egész szinte izzani kezd, ráadásul ott van a végén egy kedves kicsinyítő képző. Benne van minden, a tragédiától a komédiáig. Illik önhöz, aki színészként bármilyen árnyalatot, színt el tud játszani, aki minden műfajban otthonos.

Attól színész valaki, mert minden emberi tulajdonság benne van, és azt erősíti fel magában, amit a szerep megkíván. Ez a színjátszás.

Kevés színművész dolgozik ma Magyarországon, akit a szakma és a közönség is igazodási pontnak tart, akire felnéznek, és akit ráadásul szeretnek is. Tudja, hogy ön ilyen?

Mondjuk úgy, hogy elismernek. Az életkorom megvan hozzá, és az a több mint ötven év, kétszáznegyven-egynéhány szerep is, amit eljátszottam. Nagyon szép visszajelzéseket kapok különféle kollégáktól, hogy elolvasták a könyvemet, és tetszik nekik. Miért hívnának, ha nem tetszene? Jólesik minden ilyen visszajelzés. Ez tényleg léleksimogató.

Van, aki azt mondja magáról, hogy színész, mások ragaszkodnak a színművész megnevezéshez.

Ez marhaság. Színész van, és kész. Aki a művészetek közül a színházat műveli. Ennyi erővel mondhatnánk azt is, hogy díszítőművész, öltöztetőművész vagy ügyelőművész. A színház társasjáték, mindannyian művészként veszünk részt benne. Körülbelül ez a lényeg.

Egyértelműen szolidáris a színművészetis diákokkal, akik immár hónapok óta próbálják megőrizni, visszaszerezni az egyetemüket.

Megőrizni.

Persze, hogy szolidáris vagyok velük.

Amikor ön volt főiskolás, elképzelhető lett volna egy hasonló helyzet?

Nálunk ez szóba se jött. Autonóm terület volt a főiskola, az ott tanító művésztanárok döntötték el, hogy mi történjen. Semmi értelme sincs annak, hogy a hatalom beleszóljon például olyasmibe, hogy kereszténydemokrata szempontból is kell színészeket képezni.

Jobboldali meg baloldali színjátszás? Értelmetlen! Hogy lehetnék a színpadon Lady Macbeth konzervatív vagy liberális szempontból? Nekem beletörne a bicskám, ehhez egy zseniális parodista kellene.

Lát megoldást?

Nem vagyok jósnő, csak reménykedni tudok, hogy a fejükhöz kapnak végre, és rájönnek, mekkora butaság az, amit gondolnak. A szakma túlnyomó része józanul gondolkodik ilyen szempontból, és nem hiszi, hogy a nevelést ilyen vagy olyan oldalról kéne megoldani. Azt kell megtanítani ezeknek a fiataloknak, hogyan állják meg a helyüket a színpadon.

Nem akarom ezt sokáig ragozni, de sokszor felróják az egyetemnek, hogy ott egy erős és elszánt liberális blokk alakult ki, minden tanár egy követ fúj, ők uralják a magyar színházi életet.

Vannak tehetségesek, középszerűek és tehetségtelenek. A tehetség mindig kivívja a maga helyét. Ezt nem lehet eldugni, elásni. Kész.

Beszéljünk még erről?

Fölösleges, csak felbosszant.

Nagyon hosszú ideig játszott Kaposváron. Volt pár évnyi „kiruccanása” a Nemzeti Színházba, a Katonába, de visszament. Miért?

Nagyon jó társulat volt, megtaláltam a helyem az első szakaszban, és a másodikban is, a Nemzeti után. Amikor visszamentem, pont olyan idős voltam, ami a színésznők szempontjából a legnehezebb. Pesten a fiatal szerepekre már ott voltak a nálam fiatalabbak, az idősekre az idősebbek, én meg mit csináljak? Kaposváron mindent eljátszhattam, nem beszélve arról, hogy a zenés műfaj Pesten bizonyos színházak privilégiuma, vidéken viszont az is belefér a repertoárba. Szerettem a zenés színházat, ott azt is csinálhattam.

Sok kollégája muzikális, énekelni is szépen tud, de olyan színész, akit Kurtág György, a világ ma élő legjelentősebb kortárs zeneszerzője kér fel egy darabja előadására, csak egy van. Molnár Piroska.

A szerencsének köszönhetem. Elég nagy hangterjedelmem van, illetve volt, hiszen amiről beszélünk, tizenöt évvel ezelőtt történt. A Kurtág-mű eléneklése két oktávot igényelt énekbeszédben. Az akkor nekem még ment. Bele mertem vágni, végül is sikerrel, jó élmény volt.

Hallgat kortárs zenét?

Természetesen.

Ez nem mindenkinek természetes, a klasszikus zenét kedvelők se mind szeretik a kortárs szerzőket.

A kortárs költők se úgy írnak, mint Petőfi. Minden művészet halad a maga útján előre, az ember pedig megpróbál lépést tartani velük – a maga módján.

A színművészet merre halad?

A színművészet nagyon jól halad. Ha nem fojtják meg az alternatívokat, mindig halad.

Az olyan, mint az alapkutatás. Ők babrálnak, kísérleteznek, mert van idejük és kedvük, aztán abból, amit kitalálnak, előbb-utóbb mindig bekerül valami a kőszínházakba, beépül a színházművészetbe.

Szokott otthon zenét hallgatni?

Nemigen van időm rá, de amikor otthon vagyok, bekapcsolom a Bartók Rádiót.

Nincs olyan, hogy beül a zeneszobájába?

Zeneszoba? Zeneidőm sincs. Reggelente elvisznek forgatni, esténként tíz után megyek haza a színházból.

Hány előadásban játszik most?

Tizenkettőben. Ezenkívül forgatjuk az RTL-nek a Keresztanyu című sorozatot.

Címszerepben Molnár Piroska, többek közt Gálvölgyi János és Szacsvay László társaságában. Nem tűnik kis munkának. Hogy bírja ezt a tempót hetvenöt évesen?

Keményebb ügy, mint kellene, de ha már elvállaltam, megcsinálom.

Miért vállalta el?

Mert érdekesnek találtam.

Nem tud nemet mondani, vagy nem akar?

Nem nagyon szoktam nemet mondani, ez ráadásul érdekelt is. Úgy gondoltam, amíg az erőmből futja, miért ne csináljam.

Ehhez képest azt olvastam pár hónapja, hogy abba akarja hagyni, otthagyja a színpadot.

Ezt most is mondom. Mindennap úgy érzem, hogy legszívesebben otthon maradnék pizsamában, de aztán mégis megyek. Igyekszem sok újat nem vállalni. De mindig jön valami, amire rávesznek. Mivel az ember fizikai állapota az életkora miatt erősen romlik, előbb-utóbb kénytelen leszek abbahagyni.

Vagy legalább lassítani?

Olyan nincs a színészetben. Vagy csőstől jön a munka, vagy nem jön egyáltalán. Ez évtizedek tapasztalata. Lassítani nem lehet.

Tehát napjai túlnyomó része munkával telik, és pár rövid óra jut az alvásra.

Az alvás egyre nehezebben megy. Olyankor olvasok. Ebben az életkorban már nem kell annyit aludnom, mint régen. Az olvasás többnyire éjjeli program. Lefekszem, négy óra múlva felébredek, és muszáj egy kicsit olvasni. Hajnalban újra elalszom. Altatót nem szedek, nem akarok rászokni.

Mit olvas?

Mindenfélét, újdonságokat, amik megjelennek.

Kortárs irodalmat?

Persze, a klasszikusokat már olvastam.

Nem kérdezem, kik a kedvencei, mert úgysem mondja el, nehogy valaki megsértődjön.

Többen is vannak.

Már azok is hosszú sorban állnának, akiknek a darabjaiban játszott.

Bizony.

Anyaszínháza a Thália, de gyakran kirándul máshova is. A Rózsavölgyi Szalon produkciójában, A két pápa című előadásban Jordán Tamással és Lukács Sándorral játszik.

Igen, ez egy fontos epizódszerep. A filmben nem is szerepel az az apáca, akit játszom. A Rózsavölgyi Szalon több előadásában játszottam már, és Zimányi Zsófia (a szalon vezetője – a szerk.) azt mondta, szeretné, ha ebben is részt vennék. Meghallottam a rendező nevét, Hasiét, tehát Vecsei H. Miklósét, akinek láttam a József Attila-estjét, és szerettem volna megismerni munka közben is. Egybeesett ez a két dolog, vállaltam.

Nincs olyan színházi díj, amit ne kapott volna meg; a szakma legendája; legszívesebben pizsamában olvasgatna otthon; annyi felkérése van, hogy hajnaltól késő estig dolgozik – tehát amikor felkérik egy kedvére való epizódszerepre, azonnal vállalja?

Számomra sohasem volt szempont, hogy melyik szerep mekkora.

Ha én kellek abba a szerepbe, akkor ott vagyok. Azt mondjuk a szakmában, hogy nincs kis szerep, csak kis színész.

Milyen itt a Tháliában?

Nagyon jó itt. Nagyszerűek a kollégák, jó a repertoár. Bevallottan szórakoztató színház, de nem az olcsóbbik fajtából. Nívós szórakoztatást kínálunk, közben pedig mindig be tudunk lopni egy-két színházi csemegét is a műsorba. Ez a színésznek is jó, és a közönséget is rá lehet vezetni arra, hogy ne csak a vígjátékokat keresse.

 

Bereményi Géza: Óda Piroskához

A 75 éves Molnár Piroskát köszöntöttük 2020. október 2.

Díszelőadás van/ a Világszínházban,

Zsúfolt nézőtérre/ már egy tű sem fér be,

Világ ügyelője/ reszketve suttogja:

Molnár Piroskát most/ kérem a színpadra,

Aztán már kiáltja:/ Szívünk Piroskája,

Színésznek születtél, /világra úgy jöttél,

Thália istennő/ teremtett meg téged,

Adjon hát még néked/ számtalan sok évet.

És mit mondhatnánk róla,

Hogy lép a színpadra: Tán kezdjük a szemével,

Abba hogy mi fér el: Szemében változó érzések milljoma,

Haragnak-örömnek összefont ostora,

S hozzá a kebléből szálló orgánuma,

Hogy ámulva koccan a teltházas nézőtér fogsora:

Piroska, Piroska, Piroska, Piroska!

Hát éltessen az Isten, drágánk te, Piroska,

Születésed napján ünnepeljünk most ma,

Hogy közöttünk vagy te, nem valahol máshol,

Azt most megköszönjük, nem egyszer, de százszor.

És hogy most ajakunk a végső szót kimondja,

Szívünk Piroskája: Piroska, Piroska, Piroska, Piroska, Piroska, Piroska, Piroskaaaaa....

(Forrás: www.thalia.hu)

Tizenkét előadást említett.

Igen. Három Rózsavölgyi Szalon-os előadás, illetve a Bors Néni a Kolibri Színházban, a Macskajáték az Örkényben, az Egy német sors a Belvárosi Színházban, most lesz bemutatóm az Átriumban Alföldi Robival A jegyzőkönyv című darabban. A Tháliában pedig hat vagy hét darabban játszom.

A színház honlapja szerint nyolcban. Ez, ha jól számolom, tizennégy. A jegyzőkönyvet még nem mutatták be, akkor is tizenhárom. Rengeteg előadás, sokféle társulat, rendező, színpad. Minden fiatal színész erről a szabadságról, kiteljesedésről álmodik a pályája elején.

Egy fiatal a csillogásra gondol, aztán fogja a fejét, amikor bekövetkezik az, amiről most beszélünk. Fiatalon még nem látja az ember ezt.

Hatalmas munka, de valamiért megéri.

Ez a munkám, ezt vetette a sors, ezt kell csinálnom ezerszázalékosan.

Közgazdasági technikumot végzett, de már gyerekként is színész akart lenni. Elsőre felvették a főiskolára, tehát nem a végzet sodorta erre a pályára, hanem saját eltökéltsége és tehetsége.

Amikor megtudtam, hogy létezik egy olyan foglalkozás, hogy színész, eldöntöttem, hogy én is az szeretnék lenni.

Ez a pályám, ez az életutam, ehhez értek. Az ember ezt megérzi.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó színész legyen?

Mit tudom én! Sokféle dolog. Elsősorban tehetség, egy olyan alkat, amiből mindenfélét lehet csinálni. Természetesen szoktunk kategorizálni: van drámai hősnő és naiva. A naiva szerepkörből kiöregednek, a tragika is másképp tragika öregen, mint a negyvenes éveiben volt. Egy karakterszínésznőnek – én is az vagyok – könnyebb a dolga.

Amikor tanított a főiskolán, mit mondott erről a diákoknak?

Színpadi beszédet tanítottam. A színpadon mindig tudnia kell az embernek, hogy mit mond, kinek és miért. A helyes hangsúlyozásról, a céllal történő beszédről mondtam el, amit fontosnak gondoltam. Ha valaki például egy motyogót játszik, az nem azonos azzal, mint amikor valaki civilben motyog, mert abból a néző semmit sem ért.

Tehát a színpadon érthetően kell motyogni.

Igen, érthetően. Ezt a részét meg lehet tanulni. Többnyire jobb, ha egy gyakorló színész adja át, amit tapasztalt. A mi színészmesterség-tanárunk Pártos Géza volt, legendás színész-pedagógus, több nemzedék vallja magát a tanítványának.

Barátokra jut ideje?

Hogyne. A barátaim főleg kollégák, de van író, képzőművész, zenész barátom, és persze akad „civil” is. Nem azt mondom, hogy mindennapi használatra, de vannak barátaim.

Ki a legrégebbi barátja?

A kollégák közül Csomós Mari, már a kollégiumban is együtt laktunk. Vele meg Pogány Jutkával mindennap beszélünk telefonon. Ha nem találkozunk, akkor is hívjuk egymást, akár többször is.

Pogány Judittal Kaposváron találkoztak?

Igen ott. Koltai Robi az osztálytársam volt, akkor szerződtem Kaposvárra, amikor ők összeházasodtak, tehát Juditot Robi által kaptam.

Azért merek rákérdezni, mert már máshol is beszélt a volt férjéről, a szintén Kossuth-díjas és világhírű kortárs zeneszerzőről, Eötvös Péterről. Az ön döntése volt az elszakadás, vagy mindkettőjük számára fontosabb volt a saját útjuk?

Ez az élet döntése volt, nem a miénk. Ő nem tudott itthon élni, én nem tudtam elmenni. Neki olyan távlatai voltak nyugaton, amit nem lehetett feláldozni. Én magyar színésznő vagyok, kint nem lehettem volna az. Megőrültem volna.

Ha esetleg fel is adtam volna a saját pályámat, azt ő nem tudta volna elviselni vagy elfogadni. Tehát az élet döntött helyettünk. De nagyon jóban vagyunk ma is.

Nagyjából így képzelte el annak idején?

Tulajdonképpen igen. A pálya mindent megadott nekem, amit várhattam, vagy várhatok tőle. Talán még többet is. Van mit ennem, van lakásom, különleges dolgokra nem vágyom.

A színész pályájában az a szép, hogy ha, mint ön, hitelesen kimondhatja, megkapta, amit színészként megkaphatott, biztos lehet benne, hogy a munkája révén legalább annyit adott másoknak.

Mindig annyit kap vissza az ember, amennyit beletesz. A színház időtálló dolog. Igény van rá. Kellér Dezsőnek volt egy csodálatos konferansza erről: „Föltalálták a rádiót, mindenki elkezdte temetni a színházat, de egy színigazgató bemutatta a Csárdáskirálynőt. Aztán feltalálták a televíziót, most aztán végképp befellegzett a színháznak, de akkor egy színigazgató bemutatta a Csárdáskirálynőt.” Ennyi. Most internet van, de a színház mindig színház marad.

Még járvány idején is?

Mióta szigorítottak az előírásokon, és talán nyolcvan-kilencven néző ülhet be a nézőtéren, estéről estére azt látjuk, hogy az előadások végén mindannyian állva tapsolnak. Így fejezik ki, hogy szükségük van ránk. Szükségünk van egymásra. Könnyezünk a színpadon a vígjáték után. Felemelő.

Borítókép: Index Fotós: Bánkúti Sándor