Emma
-2 °C
6 °C

Bezárnak a színházak: a szabadúszók és függetlenek elhagyhatják a pályát

D MTZ20170706055
2020.11.10. 07:52
Az újabb színházi kényszerszünet miatt nem csupán a kőszínházakban nagy a baj, de a szabadúszó színészek és a független társulatok helyzete is kétségbeejtő. Csak a legszívósabbak élhetik túl a válságot.

Sütő András, színész: „2012-óta vagyok szabadúszó. Az elmúlt nyolc évben szerencsés helyzetben voltam, mert általában fél évre előre láttam, hogy milyen munkáim lesznek.

Tavasszal úgy vágtam neki a karanténnak, hogy volt valamennyi félretett tartalékom, viszont az idei évadot már lényegében nulláról kezdtem el.

Márciusig havi 20-25 előadásom volt, karantén alatt nyilván semmi, nyáron viszont az a havi pár darab bizakodásra adott okot, hogy újra beindul a dolog. Úgy néz ki, ez nem most fog megvalósulni. Én kiváltságos helyzetben vagyok, mert épp filmet forgatok, így lesz bevételem.

De ha a vírushelyzet továbbra is fennáll, és nem lehet játszani, egzisztenciálisan sem lehet tervezni.

Értékeltem a gesztust, amit a Köszönjük, Magyarország! nyújtott, de az a támogatás édeskevés, ha lebontjuk hónapokra. Nagyjából százhúsz előadásom maradt el március óta, bízom benne, hogy a szabadúszó művészek támogatására is találnak valamilyen megoldást.”

Pásztor Máté, színész: „A Covid első hulláma alatt hazaköltöztem vidékre a családomhoz. Akkor a prioritás az volt, hogy maradjunk otthon, így nem kerestem új munkát, inkább a kiadásaimat próbáltam lecsökkenteni. Hála az égnek, nyáron beindult a munka. Azt persze nem mondom, hogy visszajött, ami kiesett, de újra tudtunk játszani, és végre újra volt bevételem. Abban bíztam, hogy visszaáll az élet, próbáltunk, most is egy új bemutatóra készültünk, de múlt héten bezárt a Turay Ida Színház, ahol dolgozom. 

Van más szakmám is, így úgy döntöttem, ott keresek munkát, de eddig mindig a színészet volt első helyen. Nincs mese, pénzt kell keresni, de ebben az évben úgy néz ki, ezt nem a színházzal fogom megtenni.

Nem könnyű, de nem lehet várni a csodát, menni kell, csinálni kell mást, úgy kell tekinteni erre a helyzetre, mint átmeneti állapotra. Persze azt is tudom, hogy sok kolléga nem tudja megtenni, hogy valami mást csináljon, vagy hirtelen szakmát váltson. Ezért figyeljünk oda egymásra, és kitartást mindenkinek.”

Benkó Bence, a K2 Színház egyik rendezője és művészeti vezetője: „Elég friss a helyzet, így még mi is csak ott tartunk, hogy veszettül telefonálunk, és próbáljuk felmérni a lehetőségeinket. A társulat az előadásokból él, így valahogy meg kell oldani, hogy ezek akár nézők nélkül is létre tudjanak jönni. Nyilván, erre nagyjából az egyetlen lehetőség a stream, de ez pénz- és helyfüggő.

Mi pedig abban a helyzetben vagyunk, hogy nem mi döntünk a sorsunkról, ezért most is zajlanak az egyeztetések a befogadó színházakkal, a lehetséges előadás-felvételekkel kapcsolatban.

Benkó Bence
Benkó Bence
Fotó: FHBBankHU / YouTube

Nagyon más megoldást egyelőre nem látok. Tavasszal amilyen segítséget lehetett, azt megpályáztunk, volt, amit meg is kaptunk. Ezeknek a feltételei viszont sok esetben cserébe utólag lejátszott darabok voltak. Nálunk ez főként tantermi előadásokat jelent, de ez is faramuci helyzet, hiszen a vírus közepén rengeteg iskolába nem tudtunk elmenni.

A mostani bezárás kicsit érzékenyebben érint minket, mert a márciusban elmaradt előadások nagy része is novemberben lett volna pótolva. Ezért is sajnáljuk nagyon a kialakult helyzetet, de reménykedünk, hogy talán előadás-felvételekkel meg tudjuk oldani.”

Egressy G. Tamás, a független Spirita Társulat vezetője: „Sosem kuncsorogtunk állami pénzekért, de jelen helyzetben a központi segítség és a támogatás teljes hiánya a szabadúszók nagy részét egész egyszerűen pályaelhagyásra kényszeríti, ami súlyos bűn a kulturális sokszínűség ellen.

Egy teljes szektort hagytak az út szélén.

Ha a mostani helyzetet elemezzük, nem szabad elfelejtenünk, hogy már a néhány évvel ezelőtti tao-törvény is durva érvágás volt a magyar színházak számára. Az lett a következménye, hogy nemcsak a társulatok és a kőszínházak, de a befogadószínházak is jelentős bevételtől estek el. Ennek folyományaként számos kompánia – például az általam vezetett Spirita Társulat is – kénytelen volt alapvetően újratervezni a működését, játszóhelyet váltani és minimalistább, még a korábbinál is »kalózosabb« életmódra berendezkedni. Megvan a szépsége a gerillalétnek, de ezt már túlzásnak éreztük. A nehézségek leküzdése és az újbóli építkezés nálunk már épp a végéhez közeledett, amikor megjelent a koronavírus.

A koronavírus első hulláma alatt sokan átálltak a digitális kommunikációra, az előadások streamelésére. A Spirita Társulat – egy-két kivételes alkalomtól eltekintve – azért nem indult el ebbe az irányba, mert a színházélmény a személyes jelenléttől lesz teljes. A mi munkánk nem azonos a vloggerekével vagy az online filmforgalmazókéval. Teljesen más gondolkodást és eszköztárat igényel, ezért

inkább a kivárást és a háttérben zajló munkát választottam, mint hogy Mekk mesterként belevágjunk valamibe, amihez valójában sem felkészültségünk, sem kedvünk nem volt. Még mindig jobb döntésnek tűnt az őrlődő bizonytalanság és a várakozás, mint a kapkodás és a fércmunka. Ezt továbbra is így gondolom.

A korlátozások betartása jelenleg mindennél fontosabb, nem szabad személyes indulatoktól fűtve elbagatellizálni a járványt.

Mindazonáltal tény, hogy a független, önerőből működő társulatok tagjai számára az eddigi bizonytalanságot totális letargia és anyagi leromlás követi. Nem kérdés, hogy egyre többen fognak szakmát váltani – akár időlegesen, akár végleg. Ez a folyamat egyébként a kőszínházakban is érezhetően elindult.

Társulatvezetőként mindig fontosnak tartottam, hogy proaktívan álljunk az elénk gördülő akadályokhoz. Számos kemény döntés terhel egy rendezőt, projektvezetőt, igazgatót – ám a mostanihoz fogható helyzettel még sosem szembesültünk. Minden szakmai és emberi szempontot figyelembe kell vennünk, a helyes döntéshozatalt pedig megnehezíti a tisztánlátás és a tervezhetőség hiánya. Több kollégámon éreztem, hogy szinte megkönnyebbültek, amikor megszületett a bezárásról szóló határozat. Nem azért, mert örülnek neki, hanem mert hosszú hónapok óta eldöntetlen, mi fog történni: van-e értelme a munkánknak, vagy csak a »doboznak« dolgozunk.

Az újrakezdés csakis azok számára lesz lehetséges, akik kitartanak a víziójuk mellett, valamint megfelelő anyagi tartalékolás mellett, tudatos gazdasági és művészi döntésekkel »teszik el magukat« későbbre.

A magam részéről igyekezni fogok valamilyen formában összetartani a csapatomat, és amikor eljön az ideje, érvényes jövőképet mutatni nekik – de a morálunkat, energiánkat és erőfeszítéseinket ért kár így is jelentős, és ebben a formában helyrehozhatatlan.”

A Rózsavölgyi Szalon Arts & Café közzétett nyilatkozatában bizakodóan tekint a jövőbe. Ugyan november 11-én be kell zárniuk, mégis remélik, hogy a szigorítások nem tartanak tovább harminc napnál, így decemberben megtarthatják az eredetileg novemberre tervezett, El kell mondanom című darab bemutatóját, melynek kapcsán az online jelenlét is szóba került:

Tervezzük, hogy november 18-án (akkor lett volna a premier) kis előzetest tartunk belőle itt, a FB-oldalunkon. Nagyon töprengünk, milyen további online tartalmakkal tudunk majd jelentkezni – gondolván arra is: a karácsonyi ünnepi készülődés első heteit is érinti az egyelőre december 10-ig tartó korlátozás.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Máthé Zoltán / MTI)