A walesi bárdok most a magyaroknak dalolnak

3. SueBlower.png
2020.11.12. 10:11
Kisfilmmel üzent az ezerkétszáz lélekszámú Montgomery városa Magyarországnak.

A Magyar Cymru egy walesi–magyar kulturális kezdeményezés, melynek célja programok szervezésével, hírek és történetek három nyelvű (walesi, angol, magyar) leírásával hidat építeni a két ország között.

Ennek a kapcsolatnak a kialakítása céljából a magyarok nyáron filmet forgattak a walesieknek, amiben több mint harminc, a walesi kultúra iránt érdeklődő ember fogalmazta meg egy-egy mondatban az üzenetét.

A júliusi videóüzenetünk nagy sikert aratott a walesiek körében. Több országos hírlap is beszámolt a kezdeményezésről, a walesi kormány pedig a közösségi médián keresztül köszönte meg a munkánkat.

 − számol be Brunner Bálint, a Magyar Cyrmu alapítója.

A videó pedig megtette hatását, ugyan is Montomery városa a kulturális híd walesi alappilléreit erősítve válaszkisfilmet küldött.

A két videónak van egy kis kilencvenes évek hangulata. Mintha kicsit visszaröpülnénk az időben, mikor a már akkor is rohanó világunk a maihoz képest mégis egy nyugodtabb hely lenne.  

Montgomery ezerkétszáz lélekszámú walesi város. Lakói főként akkor figyeltek fel a magyarokra, mikor Arany János születésének kétszázadik évfordulóján még a BBC is beszámolt a magyar költő balladájáról, amely megénekli I. Edward király és az ötszáz walesi bárd történetét. 

A város lakóit meghatotta a tudat, hogy a magyar diákok minden évben tanulnak Arany János példáján városukról, legalább egy picit. A filmben megszólal többek között Eric Fairbrother, aki 2017-ben a város akkori polgármestereként díszpolgárrá avatta Arany Jánost.

A Montgomery tanácsa által készített meglepetésvideó pedig újabb gesztust szült: a korábban Walesben élő Silló Elizabeth operaénekes, a kunágotai walesi–magyar koncertsorozat és az évente megrendezett cardiffi walesi–magyar koncert főszervezőjeként mindkét eseményre meghívta Montgomery lakosait.

Nyilván a vírus keresztbe tehet az élő rendezvényeknek, de virtuálisan, úgy tűnik, ilyen egyszerű, de kedves gesztusokkal is erősíteni lehet az országok közötti kapcsolatot.

(Borítókép: Sue Blower, a város hagyományos „kikáltója” magyarul üdvözli a magyarokat Haydn Andrew polgármester (balra), Jill Kibble (hátul középen) és a tanács többi tagja jelenlétében. Fotó: Részlet a kisfilmből)