Jövő évben kerül a mozikba Enyedi Ildikó új filmje

2020.11.13. 13:00 Módosítva: 2020.11.13. 13:00

Várhatóan jövő évben kerül a mozikba Enyedi Ildikó A feleségem története című új filmje, amely Gijs Naber holland színész és Léa Seydoux világhírű francia színésznő főszereplésével a féltékenység természetrajzát mutatja be.

Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi 

Nobel-díjra jelölt A feleségem története című regénye az alapja

Enyedi Ildikó azonos címmel készülő szerelmes filmjének – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Kapcsolódó

Enyedi Ildikó is beadta a felmondását a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Elképesztő volt olvasni az azóta sem igazolt vádakat, hogy az egyetemen ideológiai szempontú oktatás zajlik – írta.

    
A tájékoztató szerint a film utómunkálatai nemsokára befejeződnek, és várhatóan jövő évben kerül a mozikba. Mint írják, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője új filmjének készítését 

a koronavírus-járvány kitörése nagyban nehezítette,

tavasszal Enyedi Ildikó maga is átesett a betegségen, így nem tudott dolgozni. A vágás már az év elején megkezdődött, az utószinkron több európai városban is zajlott, a fényelést pedig – miután Rév Marcell operatőr a korlátozások miatt nem tudott hazautazni Magyarországra – Berlin és Los Angeles közti távmunkával végezték.

Kapcsolódó

Enyedi Ildikó is elkapta a koronavírust

Az Oscarra jelölt Testről és lélekről rendezője már jól van, egy karanténfilmet is leforgatott.

A tájékoztató idézi Enyedi Ildikó rendezőt, aki azt mondta:

A sok hónap vágás után ismét találkozunk Rév Marcell operatőrrel és a fényelés során Kovács László coloristtal, aki a Testről és lélekről fényelését is készítette nagy érzékenységgel. Hármasban összegzünk, pontosítunk. Nagy öröm követni kettejük fókuszált munkáját

– hangsúlyozta.

Kapcsolódó

Ingyen nézhető Enyedi Ildikó karanténfilmje

Az Oscarra jelölt Testről és lélekről rendezőjét egy filmfesztivál kérte fel a kisfilm elkészítésére. Csak a lakásában forgathatott.

   
A feleségem története című film gyártását a Nemzeti Filmintézet 1,18 milliárd forinttal támogatta.