Az online térbe költözik a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle

2020.11.17. 07:49

A szervezők az interneten elérhetővé teszik a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemlét, amelynek versenyprogramjában szerdától, november 18-tól szombatig, november 22-ig huszonnyolc kisjátékfilmet, tizenhárom dokumentumfilmet, valamint tíz animációs/kísérleti filmet vetítenek, melyek mindegyikét online meg lehet tekinteni.

Az online térbe költözésre a koronavírus-járvány miatt van szükség, a filmek rajongói biztos boldogok lesznek, hogy az ingyenes „vetítéseken” a magyar alkotók munkái mellett iráni, orosz, spanyol, francia, ukrán, indiai, török, amerikai és brazil filmeket is láthatnak. Az úgynevezett Kitekintő szekcióban idén hetven filmet nézhetnek meg az érdeklődők – olvasható a rendezvény portálján.

A rendezvény célja ezúttal, hogy a vizuális kultúra világán belül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat, lehetőséget teremtve számukra a kapcsolatteremtésre is. 

Az idén a „Közösségben” hívószóval meghirdetett rendezvény pályázatára csaknem négyszáz nevezés érkezett, ezek közül válogatták ki azokat, melyek a Faludi Filmszemle YouTube-csatornáján (https://www.youtube.com/channel/UCt3f7FwqvPHvgwEzLAg4nVw) lesznek láthatók, angol nyelvű filmek eredeti nyelven, míg a többi alkotást angol felirattal vetítik. 

Nem csak a filmek versengnek egymással, a rendezvényhez több mint tíz éve fotópályázat is kapcsolódik, amelyre idén hatvanhárom önálló fotó és harminchét sorozat érkezett be, az önálló művek és a sorozatok közül is a legjobbakat díjazzák majd az online záróeseményen. 

Kapcsolódó

Másodszor is visszavonul Michael J. Fox

A Vissza a jövőbe film sztárja 29 éves korában tudta meg, hogy Parkinson-kóros. Ennek ellenére az utóbbi három évtizedben végig dolgozott.