Taksony
-2 °C
3 °C

Újra gyászolnak az Omega-rajongók

fortepan 88666
2020.11.21. 18:14
Benkő László halálhíre után újra gyászolnak az Omega-rajongók és a rockzene hazai hívei. Ma délután érkezett a hír: elhunyt Mihály Tamás gitáros, komponista, akinek olyan rockörökzöldek fűződnek a nevéhez, mint a Nem tudom a neved vagy a Spanyolgitár legenda.

Mihály Tamás (1947–2020) a klasszikus zenéből érkezett a beatbe. Édesapja Mihály András, az Operaház igazgatója volt, ő pedig 

gordonka szakon végezte el a konzervatóriumot. Ott ismerkedtek össze a zongora szakra járó Presser Gáborral is.

Könnyűzenei pályafutását a Scampolo és a Non Stop zenekarban kezdte, majd 1967-ben csatlakozott az Omegához.

Ő mutatta be a többieknek Presser Gábort, velük kezdődött az Omega első nagy korszaka. Kettejük hangszeres tudása, klasszikus zenei képzettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar a magyar beategyüttesek élvonalába kerüljön.

Nemcsak basszusgitározott és énekelt, hanem dalszerzőként is meghatározó zenekari tag volt.

Olyan, ma is emblematikus dalokat írt, mint a Spanyolgitár legenda – amelyet ő maga is énekelt –, a Régvárt kedvesem, Hűtlen barátok, A hazug lány, Szvit, Nem tudom a neved.

Az Omega 7–13. albumának dalainál az együttest tüntették fel szerzőként, de nyilván itt is kivette a részét a dalírásból.

Ennek nem ideológiai, hanem pénzügyi okai voltak. Így tudtunk a legigazságosabban osztani. A legtöbb banda – tetszik, nem tetszik – nem a zenei különbözőségek miatt bomlott fel, hanem az anyagiak miatt

– mondta erről a rockstation.blog.hu oldalon.

A 14–15. albumon ismét az ő neve szerepel a legtöbb szám zeneszerzőjeként. A 16. lemez készítésében kevesebb szerepet vállalt az 56 csepp vér musical munkálatai miatt, de erre a lemezre is írt dalokat.

„Mindenki kivette a részét régebben az Omega dalaiból. Az utóbbi, mondjuk, tizen-valahány évben már zeneszerzői módon keletkeztek a nóták.

Régebben hozott valaki egy ötletet, azt közösen nyüstöltük, és akkor lett belőle valami, vagy nem lett. Az utóbbi két évtizedben már nem nagyon volt idő, hogy hónapokra bezárkózzunk a próbaterembe. Léteznek a számítógépprogramok, melyekkel nagyon profin meg lehet csinálni a dolgokat, néha sajnos túl profin. Mindenesetre a zeneszerzéshez nagyon nagy segítséget adnak.

Nagyjából fel tudjuk vázolni a nótát, és amikor lemegyünk a próbára, nem kell sokat vacakolni vele, csak meg kell hallgatni, és el kell játszani. A közönség nagy részét egyébként nem érdekli, hogy ki írta a dalt, csak hogy hogyan néznek ki a srácok, hogy játsszák a nótát – nyilatkozta 2012-ben a Rockstation blognak.

Az együttes 1982 novemberében ünnepelte 20 éves fennállását. Öt koncertet adtak az új Budapest Sportcsarnokban. A koncert egyúttal lemezbemutató is volt, itt játszották először az Omega XI dalait. Ezen a lemezen a korábbinál is nagyobb szerepet kapott a komputertechnika, Mihály Tamás szintetizátoron játszotta a basszusszólamokat.

1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, melyre Liszt Ferenc- és Richard Wagner-feldolgozásokat írt.

2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára komponált 56 csepp vér című musicallel jelentkezett. Két évvel később, a magyar dal napján egy alkalmi Omega tribute bandben játszott Benkő Lászlóval, Kalapács József, Keresztes Ildikó és Roy  közreműködésével a Prima Primissima díjátadó gáláján.

2011-ben újabb szólóalbumot adott ki, melyhez olyan zenésztársakat nyert meg, mint Horvát Charlie, Somló Tamás, Presser Gábor, Nagy Feró, Meződi József.

2014-ben játszott utoljára az Omegával. Nem értett egyet azzal, hogy templomokban lép fel a zenekar, mert szerinte a rock nem oda való, és

nem vállalta a fellépést a felcsúti Pancho Arénában sem.

„A Pancho Aréna akarva-akaratlanul politikai jelképpé vált, szerintem nem helyes, ha a zenekar ott koncertezik. De az sem volna helyes, ha május elsején a Városligetben játszana, oda sem való. Hosszú évtizedeken át éppen az volt az Omega egyik nagy erénye, hogy a politikától távolságot tartottunk, volt szívünk erre-arra nemet mondani” (nol.hu).

Később megenyhült, és azt nyilatkozta, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén nem zárkózna el a közös munka újrakezdésétől.

Mihály Tamást, az Omega Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző basszusgitárosát az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

(Borítókép: az Omega 1976-os koncertje. Fotó: Urbán Tamás / Fortepan)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport