Barbara, Borbála
1 °C
7 °C

ValóVilág 10 – Trash, ami fennakadt a szűkebb csatornán

Still1114 00001
2020.11.21. 21:52
Megint megy pár napja, gondoltam, belenézek, milyen a ValóVilág 2020 novemberében. Tizennyolc év után is káromkodnak, vetkőznek és veszekednek, aztán a celeb lecikizi őket. Régimódi trash reality, amit már csak a másodlagos RTL csatornán adnak. Beszámoló.

Szakmailag indokolt megnézni a ValóVilágot, hiszen a televízió kulturális dolog, és ez a kultúra rovat. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a kultúra olyan anyagi és szellemi érték, amelyet az emberi társadalom hozott létre történelme folyamán. Ezt is létrehoztuk, zajlik a történelmünk, tehát tudósítok róla. Akkor is, ha a való és a világ szavakat egybeírják, ráadásul két nagy vé betűvel.

Nem vagyok olyan, aki kesztyűben fogja meg a távirányítót, tíz után nyomtam egy RTL2-t, és máris élvezhettem, amint egy csontrészeg fiatal percekig magyarázza a mosdóban, hogy valaki nagyon megsértette.

Ha minden csúnya szót kifütyülnek, ez egy posztmodern koncert. Szerencsére nem fütyültek ki semmit.

Aztán bejött egy jóindulatú tetovált srác, és emberileg győzködte a feldúlt hölgyet, hogy majd akkor fejtse ki a véleményét, ha kijózanodott. Empatikus, kedves és lényegre törő tanácsait cenzúrázva szintén nem lehetett volna dekódolni. Alig maradt volna valami a névelőkön kívül. A lány amúgy az első adásban ledobta a melltartót, és megüzente a – feltehetően – képernyő előtt ülő anyukájának, hogy igenis ez a való világ, majd rámászott egy testes hímnemű villalakóra a jakuzziban. És ez így ment tovább. Mit is vártam, minek írok róla?

Mondhatnám azt is, hogy az árkok betemetése az ok.

A ValóVilág első adása Magyarországon 2002. szeptember 11-én indult, pont azon a napon, amikor egy évvel korábban terrortámadás miatt összerogytak New Yorkban az Ikertornyok.

Az időzítés remélhetőleg nem volt szándékos. A műsor a magyar törvények szerint nagykorú. Akkoriban ez a félmagyarul valóságshow-nak nevezett műfaj másutt már olyan sok pénzt hozott a konyhára, hogy mindkét nagy magyar kereskedelmi csatorna vett magának egy formátumot. Az RTL Klub ValóVilága nyilván nem vehette figyelembe az egy évvel korábbi terrortámadást, mivel a TV2 szeptember elsején indította útjára a Big Brothert. Nagyjából ez is ugyanarról szólt, de legalább nem volt évfordulós, és a címével is feltételezett némi irodalmi műveltséget a műsor nézőiről.

Napjainkban a műsor hivatalos elnevezése már úgy szól, hogy ValóVilág powered by Big Brother 10. Vége a széthúzásnak, egyesült az erő.

Valóban szép a családegyesítés annyi viszály után, mégsem ez motivált, amikor az első saját káromkodás és „na erről nem írunk” után úgy gondoltam, hogy ez a műsor vagy dolog vagy mi mégis szavakat érdemel.

Mondhatnák, hogy a reality mint műfaj nem más, mint egy emberről szóló kísérlet, kegyetlen, de pontos kulturális antropológiai kutatás. A Magyar Televízió fekete-fehér korszakában Öveges professzor képernyős fizikaórái is hihetetlenül népszerűek voltak, mert szórakoztató, közérthető formában közvetítették a tudományt. Csakhogy Öveges József piarista szerzetes tanárként a kádári televízióban csak szép és okos üzenetet adott át a gyerekeknek. Ha demonstrálni akarta a hétköznapi holmikban keletkező elektromos áram tulajdonságait, magán mutatta meg, hogy áll égnek tőle a haja. Utána mindig azt mondta: Ugye, milyen csodálatos? Azt is ő mondta, hogy: „A mi szerepünk a bányászlámpáé, csak oda akarunk világítani, ahol szükség van rá.”

Hova akar világítani a ValóVilág? A szereplők bemutatkozó videóiban van tinédzser lány, aki „cuki”, de a vad énjét is felmutatandó egy nagy rudat nyalogat.

Van érettebb nő, aki diplomás, szakmailag Dubajban teljesedett ki, de idővel hazajött, és fogyni akart. Mivel az edzést lassúnak találta, megcsináltatta a mellét, és leszívatott egy kis zsírt a csípőjéről. Megnyugtatta a nézőket, hogy a pucér eredményt még senki se látta, ők lesznek az elsők.

Nem sorolom a „körmöst”, a „focistát”, a „szendét”, a „kisokost” meg a többieket, mert nem velük van a baj.

A baj a műsor szerkesztőivel van, meg Puskás Petivel, akinek az a feladata, hogy a huszonnégy órás megfigyelés alatt álló, folyamatosan kínos és megalázó helyzetbe kényszerített villalakók hiányosságait gúnyolja a stúdióból.

Ezzel rágva szájba, hogy a nézők, akik felismerik a profi műsorkészítők által gondosan kiválasztott archetípusokat, igenis jól mulatnak, mert tulajdonképp ők is olyanok, de azért mégsem, hiszen mekkorákat röhögnek, botránkoznak a tévébe zárt jövendő celebeken. Ha meg pont jó fejek a vévébélák, akkor pláne olyanok, mint mi.

Erről van szó. Olyanok, mint mi, csak nekik ezért még fizetnek is. Híresek. Mi is olyanok akarunk lenni, mint ők, mert meg tudnánk csinálni. Példákat mutatnak nekünk, könnyen követhető példaképeket állítanak elénk, akiket

akár túl is szárnyalhatunk, ha még jobban megalázzuk magunkat még nagyobb nyilvánosság előtt. Ha semmi sincs, ami csak ránk tartozik, ha merünk úgy önmagunk lenni, ahogy azt az adásszerkesztő utasításba adja.

Volt idő, amikor a népek cirkuszban nézték, hogyan ölik meg egymást a kor profi sportolói, és ezt követően is évszázadokig a nyilvános kivégzés számított a legnépszerűbb tömegszórakoztatási műfajnak. Ennek vége, nem? Akkor most mi a baj? Van gond a globális felmelegedéssel, éhen halnak a jegesmedvék, a világ a feje tetejére áll, meg még ez a vírus is. Szerencsére a MeToo-mozgalom révén már nem píszí, ha befolyásos emberek hatalmukkal, pénzükkel visszaélve megalázó helyzetbe kényszerítik a nekik kiszolgáltatottakat. Ha kiderül, büntet a társadalom. Azért halad a világ. Valamerre. A tyúk és a tojás kérdése persze marad: Azért kell ezeket nézni, mert ilyenek vagyunk, vagy azért vagyunk ilyenek, mert ezeket nézzük? Kínzó kérdés, bármelyikről is van szó.

(Borítókép: RTL Sajtóklub)