Lovasi-crossover: A szingli nőknél tompák a kések

A nőknél, akik egyedül élnek

Tompák a kések.

A kád szélén, ha habfürdőznek

kis mécsesek égnek

Azoknak a fényénél nézik

A szép meztelen testük

Aztán lehunyják a szemük

És olyankor újra együtt

Vannak valakivel.

Fenti sorokat nem is írhatta volna más, mint Lovasi András, korunk egyik legnagyobb költője. Az egyedül élő, habfürdőző nők sorsa toposszá emelkedik a Kiscsillag Tompa kések című albumán, az egyre terjedő szociológiai jelenség tűpontos pszichológiáját rajzolva fel.

Ám Lovasi genderkompatibilis, nem kritizál, és még csak nem is pusztán együttérez, a női magánynak megvan a kőkemény, nem kevésbé fájdalmas férfi megfelelője. Szar egyedül lenni, énekli a férfi „főhős” a maga keresetlen egyszerűségével, és ezzel nem is csak a párkapcsolati, szerelmi magányra utal, hanem a világban való, barátok nélküli egyedülállásra.

Állni egy szélfútta csúcson,

Persze hogy nincs is annyi csúcs,

Hogy minden magányosnak jusson.

A Nem szégyellem című, férfimagányról szóló szám szövege mellett a könyvben csupa meztelen férfihas. Lapos, körte formájú, szőrös, csupasz. Mindegy, ilyen-olyan. De még ez az átkozott magány sem tud olyan lenni, hogy az erős férfi (nő, ember) ne a következő konklúzióra jutna.

Mondjuk, hogy nem rossz, eleinte

Készül pár érfelvágós dal

Hogy »hol vagy?«, és »mikor jössz értem?«

És »hogyhogy senki nem akar?«

De közben titokban meg az van

Az van, hogy én nem akarok

Csak azért valakivel lenni

Mert olyan egyedül vagyok

A tavasszal megjelent albumhoz pedig egy mese, Lovasi meséje, Vetlényi Zsolt festőművész csodálatos albumával, melyet illusztrációnak nevezni eufemisztikus lenne. A helyes kifejezés: megmesésített zene. A magát királylánynak képzelő kislányról szóló történet a mostani kiadvány apropója, afféle alternatív költői kísérlet prózában.

A kislány története tablóképpé szélesedik, pandémiás tablóképpé: „A színházak lassan bezártak, vagy ott is folyt a tánc, a színészek már csak lakásokban, pajtákban mondtak veretes szövegeket jobbára egymásnak meg a még élő íróknak.” Ehhez jön a kortárs magyar írók portrégyűjteménye, Tóth Krisztinától, Esterházy Péteren át Spiró Györgyig és Nádasdy Ádámig, szintén Vetlényi „tollából”.

És nem maradhat el a kikerülhetetlen halál témája sem: „Addigra általános lett, hogy a súlyosabb betegeket a kórházakban, félrenézve hagyták meghalni, főleg nagyobb járványok idején. Amolyan összekacsintós humanizmus volt ez.”

Eddig a költészet. De ehhez nem sötét, nem nyomott rajzok jönnek, hanem csupa szín, csupa csoda, csupa mese, Vetlényi Zsolt festőművész-grafikus rajzai, kézzel írott szövegdarabjai, kis zsebecskéi és fülecskéi, kártyácskái és matricái, pauszpapírra rajzolt-nyomott virágai és állatai – egy nyomdászati-könyvkötészeti csoda. Illeszkedve Lovasi meséjéhez, de sokkal napfényesebb, külön világot alkotva. Tán azt, amiről a szingli nő álmodik, amikor a kádban együtt van valakivel. Ha már a valóság sokkal borúsabb, és az ő késeit nem élezi meg senki.

Ott vannak valakivel,

Aki pont most nem lehet itt

Vagy azért, mert van feleségük

Ilyen volt például a Brad Pitt,

Vagy azért, mert meghalt az illető,

Vagy azért, mert nincsen kedve

Kést élezni egész éjjel

Tompa marad a penge.

A Tompa kések nem CD, nem mesekönyv, nem dalszöveggyűjtemény és nem is illusztrációs album. A Tompa kések megmesésített zene, napfénykönyv Lovasi Andrással, a Kiscsillaggal, 250 számozott példányban.

(Borítókép: Lovasi András. Fotó: Index)