Könyvbe foglalták Ennio Morricone életét

Könyv készült Ennio Morricone életéről. Király Levente kötete A Maestro címmel jelent meg novemberben.

Az idén júliusban elhunyt Ennio Morricone filmek százaihoz komponált remekművei ma is visszacsengenek az emberek fülében. Zenéinek többsége túlnőtt a filmeken, önálló életre kelt, sláger- és lemezlisták éllovasa lett. A zeneszerző tehetsége vígjátékban, drámában, krimiben éppúgy megmutatkozott, mint sci-fiben, horrorfilmben vagy háborús történetben. Munkásságát 2007-ben életmű Oscar-díjjal honorálták.

A könyvet Jean-Paul Belmondo francia filmszínész ajánlja a magyar olvasóknak.

Hatalmas elismerés Király Leventének, aki ezzel a könyvvel emléket állít Ennio Morriconénak, aki egy igazi Mester volt, és akivel hatalmas öröm volt együtt dolgozni. Nagy zeneszerző volt, aki a tehetségével több filmemet gazdagította. Igazán megilleti őt a tisztelet, hogy a nagyközönség jobban megismerhesse

– áll a színész közleményében.

A könyv érdekes történeteken keresztül mutatja be azt a kisfiút, akit az iskolában csodagyerekként tartottak számon, miután hatévesen már zenét szerzett. Ennio Morricone, aki valójában orvos szeretett volna lenni, sokszor éjszakai bárokban trombitált, hogy eltartsa a családját.

Kapcsolódó

Antonio Pappano vezényelhet először Morricone kézzel írt kottáiból

A család eddig még senkinek sem engedett betekintést a nyáron elhunyt zeneszerző kottáiba.

Király Levente Kamera Hungária- és San Gennaro-díjas újságíró, rendező, szerkesztő. Dolgozott többek között az Ablak, az Évgyűrűk, a Napi Mozaik, a Nappali, a Híradó, a Múlt-kor, a Sorstársak, a Jelfogó, a Jónak lenni jó szerkesztőségében, de tudományos, kulturális és sportműsorokban is kipróbálta magát. Találkozott Arnold Schwarzeneggerrel, interjút készített Bud Spencerrel, Terence Hill-lel, Jean-Paul Belmondóval és Claudia Cardinaléval is. Jelenleg az MTVA kiemelt projektek főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője, a Kossuth Rádió riportere.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Minden nyolcadik magyar munkavállalót elbocsátották a koronavírus-járvány egy éve alatt

A bizonytalanság és a szórakozás hiánya okozza a legnagyobb problémát az embereknek.

április 6., 12:42

  • Gazdaság
Már csak Magyarország szerint veszélyes drog az orvosi kannabisz

Magyarország szerint a kannabisz orvosi kategóriába sorolása csak növelné a már amúgy is súlyos drogfogyasztást.

április 6., 05:57

  • Belföld
Ajándék hamburgerrel és gyrosszal köszönik meg a mentősök munkáját a gyorséttermek

Sokan felháborodtak, amiért feljelentettek egy mentőst, hogy megállt hamburgert venni.

április 7., 19:17

  • Külföld
Putyin módosította a választási törvényt, 2036-ig maradhat hatalmon

A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.

április 5., 16:52

  • Gazdaság
Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

A nehéz helyzetben vidám videóval csalnak boldogságot az emberek szívébe húsvétkor.

április 4., 10:02