Trokán Péter életét a László kórház orvosai mentették meg

2020.12.01. 15:07
Trokán Péter két hétre kórházba került Covid miatt. Előtte több gyorstesztet is végeztek rajta, mindegyik negatív lett. A Szent László kórház fertőzőosztályán mutatták ki a vírust, és ott is gyógyították meg a 74 éves színészt.

Két hétig kezelték a László kórház infektológiai osztályán Trokán Pétert. A színész egy főpróbán kaphatta el a koronavírus-fertőzést. Amikor felmerült a fertőzés gyanúja, 

több gyorstesztet is csináltak, de mindegyik negatív lett. Egyszerűen nem mutatták ki a fertőzést.

Mivel egyre rosszabbul érezte magát, a háziorvosa beutalta a László kórház fertőzőosztályára. A kórházi vizsgálatok során gyorsan kiderült, hogy a tüdejét támadta meg a vírus. Szerencsére nem került intenzív osztályra, oxigénnel segítették a légzését és szakszerűen kezelték a tüdőgyulladást.

„Nagyon magas szintű orvosi munka folyik a Szent László kórházban, emberfeletti teljesítményt nyújtanak az orvosok és az ápoló személyzet. Szinte megállás nélkül dolgoznak, mégis empatikusak, nyugodtak, kedvesek a betegekkel – mondta a már gyógyult színész. 

Ez a történet nem rólam szól, nem az az érdekes benne, hogy Trokán Péter covidos volt, de már túl van rajta, hanem arról, hogy meg szeretném köszönni a gyógyító munkát, szakértelmet, kitartást és kedvességet, amit a Szent László kórház infektológiai osztályán tapasztaltam.

Külön köszönöm dr Petrovicz Edina főorvos asszonynak és rajta keresztül az egész magyar egészségügynek mindazt, amit amit most a járvány alatt tesznek. Csak elismerés és hála illeti őket ezért.”