A kilencéves magyar lány, akitől Luke Evans kért közös fotót

Fiatal korod ellenére már vagy húsz díjat nyertél mindenféle kategóriában. A szereplés a hobbid, vagy a versenyzés vonz ennyire?

Inkább a versengés. Szeretek versenyezni. De nem azért, hogy megkapjam az első helyet, vagy akár csak dobogós legyek, hanem azért, mert például, aki nem teheti meg, hogy elmenjen színházba vagy koncertre, az is eljöhet a versenyre, és hallgathatja a különféle produkciókat.

A családodban is vannak művészek, vagy te vagy az első?

Nagypapám bejárta szinte az egész világot. Sok időt töltött Norvégiában, nyolc évig élt Németországban. Alapított egy zenekart, ő volt az énekes. A nagymamám színésznő volt a Miskolci Nemzeti Színházban. Anyukám pedig zongorista volt.

Láttad a nagyszüleidet szerepelni?

Mamámat sajnos nem. Nagypapám pedig már kicsit öreg, de amikor visszavonult, még zenélt egy étteremben, gitáron és pánsípon. Ez akkoriban volt, amikor én még nem énekeltem, csak táncoltam, de azóta léptünk már fel együtt is.

Háromévesen kezdett el érdekelni az operett

Hogyan lett az éneklés a mindennapjaid része? Emlékszel rá?

Nagyon hasfájós voltam, és anyukámnak mindig ölben kellett engem ringatni. Rengeteget énekelt nekem, főleg népdalokat. Kétéves lehettem, mikor szinte már az összes népdalt kívülről tudtam. Később lankadt az érdeklődésem irántuk. Aztán a YouTube-on véletlenül megtaláltam a „Szerelemhez nem kell szépség” című operettet, amit onnantól kezdve nagyon sokat hallgattam. Háromévesen pedig már azt énekeltem a népdalok helyett. Ekkor kezdett érdekelni az operett.

És mit szeretsz az operett műfajában?

Talán azt, hogy nagyon vidám. Szívesen lennék operetténekes, bár az opera is a kedvelt műfajok közé tartozik nálam. Szerencsére a kettőt egymás mellett is lehet végezni. 

Eljutottam egy várpalotai versenyre, ahol megnyertem az első helyet, aminek nagyon örültem, de a legjobb az egészben az volt, hogy kaptam egy majdnem egy hónapig tartó kurzuslehetőséget. Hát itt rengeteg operettet tanultunk meg, a tempó pedig iszonyatosan gyors volt. Este megkaptam egy darabot, amit másnap reggelre már kívülről tudnom kellett, hiba nélkül.

Egyszer sem érezted úgy, hogy túl sok lenne?

Nagyon-nagyon élveztem, egy pillanatig sem voltam fáradt, pedig hétfőtől vasárnapig, és reggeltől estig tanultunk. Peller Károly és Szabó Szilvia tanította az éneket, Lőrinc Máté volt a tánctanár. Akkor éreztem először, hogy ezt mindennap tudnám csinálni.

Hogyan fér meg egymás mellett ez a rengeteg verseny, szereplés és forgatás az iskolával?

Elsőben még normálisan jártam iskolába, másodiktól viszont már magántanuló vagyok. Az elsőben még úgy csináltam végig az évet, hogy suli után sokszor mentem Pestre, majd amikor ott végeztem, haza Miskolcra, és másnap korán megint iskolába. Suli mellett játszottam már a Miskolci Nemzeti Színházban és a Budapesti Operett Színházban is. Az első év így nehéz volt, nagyon, de fontos volt, hogy minél hamarabb megtanuljam az iskolában az alapokat, mint az írás, olvasás.

Amióta magántanuló vagy, nem hiányzik a gyerektársaság, a közös játék?

Az Operettszínházban az Isten pénzében voltak gyerekek. Az egyik kislánnyal a mai napig jóban vagyunk. Plusz amikor még ki lehetett menni, az osztálytársaimmal is tartottam a kapcsolatot. Az iskola mellett van egy játszótér, mindig ott találkoztam a többiekkel, mert suli után ott gyűlnek össze a gyerekek. Csak hát most ezt nem tudjuk megoldani, ugye, pandémia van.

Nagy előrelépést jelentene a karrieremben

Mivel töltöd a napjaidat a járvány alatt?

Rengeteget gyakorlok. Vannak rövid és hosszú távú terveim is. Szeretnék külföldi és hazai produkciókban is szerepelni. Plusz nemsokára lesz egy amerikai versenyem, épp arra készülök.

Nem sajnálod, hogy nem tudsz ott lenni személyesen?

Szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó. A pandémia miatt nem tudok New Yorkba utazni, pedig talán kétszer is kellett volna. Viszont így, hogy videót kell küldenünk, megspóroljuk az útiköltséget. De hidd el, így is nagyon izgalmas lesz, mert nagy a tét. Aki megnyeri ezt a versenyt, azzal együtt nyerhet egy debütáló koncertet a Carnegie Hallba. Hát az nem lenne kis dolog, fogalmazzunk úgy. Nagy előrelépést jelentene a karrieremben.

Milyen feltételeknek kellett megfelelned, hogy indulni tudj ezen a versenyen? Volt előválogatás?

Az nem, viszont több versenyen is indultam már, ahol volt korosztályi megkötés. Itt például ajánlóleveleket kellett küldeni. De egy másik amerikai versenyen, vagy a Házy Erzsébet Nemzetközi Énekversenyen, ahol indultam, csak 16 éves kor felett lehetett nevezni, így külön kérelmet kellett küldenünk, hogy kilencévesen indulhassak. Szerencsére eddig mindenhol elfogadták a kérelmünket.

Mivel nevezel a versenyre?

Két operettdarabot választottam, mindkettőt a Csárdáskirálynőből. Az egyik Szilvia belépője. Egy itthoni versenyen nem vinném ezt a dalt, mert nem feltétlenül nekem való, de most egy világversenyről van szó, a legerősebb, legjobb dalt akartam. És ez az. Csak klasszikus műfajban lehetett indulni, abban bízom, hogy egy külön színfoltja lehet a versenynek, ha operettet viszek, ott sokan inkább operával indulnak.

Beszéltünk az énekről és a színházról, mi a helyzet a filmes tapasztalataiddal?

Volt egy Defekt című kisjátékfilm, amiben szerepeltem, és rengeteg helyen versenyeztünk vele a világon. Egy nagyon tehetséges fiú, Gál Sándor rendezte. Ami nagyon érdekes volt, hogy magát a kisfilmet nevezték a Los Angeles-i fesztiválon (Los Angeles Film Awards), és bár az is díjazott lett, mellette én is nyertem, pedig nem is neveztek. Ez azért is hihetetlen, mert Best Young Actress kategóriában nyertem díjat, miközben még csak nyolcéves voltam, és volt amúgy gyermek kategória is. Floridában is kaptam egy díjat, pedig ott sem neveztek, ott a legjobb gyerekszereplőnek járó díjat hoztam el.

Ha jól tudom, forgattál egy Netflix-sorozatban is, ugye?

Igen, színészként szerepeltem egy nálunk forgatott amerikai netflixes sorozatban, a The Alienist: Angel of Darknessben (magyar cím: Az elmeorvos). Nagyon élveztem, mert közvetlenek voltak a színészek és kedvesek. Négy napot forgattam velük, és már majdnem mindenkivel készítettem képet és kaptam aláírást. Például Dakota Fanningtől, Daniel Brühltől, Peta Cornistól és Mark Fieldtől. A sorozatban szerepelt Luke Evans, és kérdeztem a többieket, hogyan tudnék tőle aláírást szerezni? Azt mondták, hogy nem szereti, ha „zaklatják”, és inkább ne kérjek tőle közös fotót, mert szünetben egyedül szeret lenni. Szomorú voltam, de aztán úgy alakult, hogy az utolsó napomon elsétált mellettem. Megdicsérte a jelmezem, beszédbe elegyedtünk. Ellentétben azzal, amit meséltek róla, nagyon kedves volt, és a beszélgetés végén ő mondta azt, hogy semmiképp ne menjek el anélkül, hogy csinálnánk egy közös képet.

Szóval Luke Evans kért közös fotót veled, nem pedig fordítva?

Igen, végül is igen. Fú, nagyon boldog voltam.

A sorozatban szereplő színészeket ismerted a forgatás előtt? Azaz láttad őket filmekben?

Nem mindenkit, de Luke Evanst például láttam a Hobbitban, és nagyon megörültem, amikor a forgatáson tudatosult bennem, hogy egy ilyen nagy színésszel dolgozhatok.

Nagy álmom egy lemez, szving stílusban

Élvezted a filmforgatást? Teljesen más világ, mint a színházi.

Nagyon szerettem, a díszletek és a ruhák csodálatosak voltak. Ez a sorozat egy régebbi korban játszódik, és csodásak a kosztümök. Az is hihetetlen, hogy úgy bánnak ott a színészekkel, hogy arra nincsenek szavak. Kedvesek, aranyosak voltak, és figyeltek rá, hogy mindenem meglegyen. Például amikor megérkeztünk a forgatásra reggel Miskolcról, bevezettek egy nagy sátorba, ahol azt ehettem, amit csak akartam. Nagyon figyeltek rá, hogy ne üres hassal kezdjek el dolgozni.

Visszanézted azóta magadat? A sorozat már elérhető pár hete.

Hát én nem akartam megnézni, mert nekem egy elég félelmetes jelenetem volt, amit most nem mesélek el, mert ha esetleg fiatalabb korosztály is olvassa ezt a beszélgetést, nem szeretném, ha megijednének. De annyit tudok, hogy én indítom a második évadot.

A forgatáson angolul kommunikáltál vagy magyarul?

Igazából két rendező volt, egy angol és egy magyar–angol, azaz egy magyar, aki tudott angolul. Ő fordította nekem, hogy a főrendező mit kér. De amúgy tanulom a nyelvet, mert ehhez a pályához elengedhetetlen az angoltudás, főleg, hogy külföldön szeretnék elhelyezkedni.

A nagy külföldi álmok előtt azért itthon is vannak terveid? Például iskola?

Magyarországon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba szeretnék járni. Az énektanárom, akinek nagyon sokat köszönhetek, Barta Ildikó is ott tanít.

Ha választhatnál, hogy mit csinálnál életed végéig, mi lenne az? Éneklés, színház vagy filmforgatás?

A filmet választanám, mert a film magába foglalhatja akár a másik két műfajt is. Sokszor nézek olyan filmeket, amiben a szereplők énekelnek.

És te milyen filmeket vagy sorozatokat nézel a szabadidődben?

A kedvenc filmem a Sherlock Holmes, és Robert Downey Jr. a kedvenc színészem. Annyira várom a film harmadik részét, hogy mindennap megkérdezem apát, kijött-e már. A kedvenc sorozatom viszont a Csengetett Mylord?, amit negyedszer nézek, pedig 26 részes, de már várom, hogy újra elkezdhessem.

És mi a helyzet a könyvekkel? Olvasni is szeretsz?

Anyukám az év elején vett nekem nyolc könyvet, és azt mondta, hogy nagyon büszke lesz rám, ha az év végéig mindet elolvasom. Na, most tartok 16 könyvnél, és még mindig rendeltünk újakat. Szóval igen, imádok olvasni. A kedvenc könyvem az Egy ropi naplója, ami egy könyvsorozat, és szerencsére nagyon sok rész van belőle. Most nemrég vettünk egy könyvet, aminek az a címe, hogy Úton a hírnév felé. Szóval a színházi témájú könyvek is nagyon érdekelnek.

Beszéltünk rövid és hosszú távú tervekről, de amilyen tudatos vagy, érdekelne, hogy a kettő közöttre is van terved?

Igen, persze. Szeretnék kiadni szving stílusban egy lemezt, ez nagyon nagy álmom, és jelen pillanatban már folynak is erről tárgyalások, illetve egyeztetések egy lemezkiadóval.

(Borítókép: The Alienist forgatás. Fotó: Balla-Daragó Laura)