Piroska
-11 °C
-2 °C

Fröccsöntött filmek szezonja a Netflixen és az HBO-n

KBC Unit 00598
2020.12.25. 14:29

Mágia ez, mi más lehetne. Talán még hógömb, amit időnként felráznak, s bár minden eleme ugyanaz, ami visszahullik és amire a hópihék rászállnak, mégis azt gondoljuk, ez valami más.

Mert nézve a nyugati kultúra karácsonyi filmjeinek dömpingjét, könnyen az az érzésünk támadhat, hogy ebben a moziban mintha már jártunk volna. És mintha még a vetített filmek szerepelői is ugyanazok volnának. Csak míg az egyikben ez a csávó, ez a nő a főhős, a másikban már csak húg vagy báty; és aki ebben a filmben a meghódítandó, az a másikban a hódító.

Egyszerű a képlet:

  • Ebben a filmben férj, a másikban szerető.
  • Ebben hétköznapi lány, a másikban hercegnő.
  • Ebben sikeres üzletember, a másikban eladó.
  • Ebben Chicago, a másikban is Chicago.
  • Ebben Amerika, a másikban európai hercegség.
  • Ebben magányos, abban is.

És ha nézzük a filmeket, tényleg minden olyan, mintha egyszer valaki írt volna két nem túl bonyolult karácsonyi történetet, majd az azokban szereplőket és sorsokat véletlenszerűen összekutyulta volna.

Az egyikben van egy szép lány, dolgos, szerény, és van egy herceg.

  • Utóbbi lehetőleg éljen valamilyen kitalált európai országban, a behavazott Alpokban, netán az Adriai-tenger partján, a hercegség neve végződjön -viára, és a lényeg, hogy a lány valahogyan jusson el oda. Teleljen ott, lépjen színpadra, szólítsa oda munkája, majd véletlenül, de tényleg teljesen véletlenül, fussanak össze egymással. De a lány ne tudja, ugyan, honnan is tudhatná, hogy a férfi valójában herceg, de azért szeressenek egymásba. És mielőtt a film hepienddel véget érne, szükség lesz egy kis összeveszésre, durciságra. A lány haza akar menni, vagy utazzon is haza, a herceg meg fanyalodjon rá arra, akit amúgy nem akar elvenni. De a forgatókönyvíró remek srác vagy lány, így mégis összehozza a szerelmeseket. Ásó, kapa, nagyharang. Dingdong.

 A másik történetben van egy  cég, legyen játék- vagy csokigyár.

  • Ennek irányítását átveszi apjától a lány vagy a fiú. Az örökös. Aki szeretné bizonyítani, hogy méltó az üzletvezetésre. Csak éppen nem ért semmit ahhoz, amit csinálnia kellene. Vagy ért, de a céget másként akarja vezetni. Ezért aztán elmegy a gyárba, hogy megismerje azt, mit és hogyan is gyártanak. A városkában éppen él egy éppen elvált nő vagy férfi, gyerekkel vagy nélküle, de az is lehet, megözvegyültek. Okosak és szépek/jóképűek... És innentől a sztori ugyanaz, mint az előző verzióban. Konfliktus, egymásra találás, szerelem, konfliktus, majd ásó, kapa, nagyharang. Dingdong. Ugye milyen egyszerű...

És az egészben az a szép, hogy sok karácsonyi filmben csupán illúzió a hó, a párbeszédek pedig úgy lötyögnek, mint forró csoki a pöttyös bögre alján, és a közhelyek szövevényes útvesztőjében többnyire csak a zene segít annak megértésében, hogy most könnyed jelenetsor következik vagy drámai szituáció. 

És mégis működik. A manó tudja, miért. Talán mert az év végére annyi kosz rakódik az emberek lelkére, annyi terhet cipelnek a vállukon, hogy még egy hógömbfilm is képes arra, hogy megnyugtassa a lelket, és az elmét elcsendesítse. És azok a filmek, amelyekről már az első képkockától kezdve tudni lehet, hogy a végük hepiend, nem is várunk mást, mint hogy

  • a végén sírni lehessen.
  • Vagy nevetni. 

Mindegy, melyik. A lényeg, hogy felszabadító legyen.

Vagy azért, mert tényleg megérint.

Vagy azért, mert tényleg, és végre véget ér.

(Borítókép: A karácsonyi lovag jelenetképe. Fotó: Brooke Palmer / Netflix)