Jégkirálynőt ajándékoz artistákkal és hiphoptáncosokkal a Recirquel és a Müpa

recirquel-kristaly-proba-19-BS
2020.12.26. 16:08
Ingyen megnézhető a Recirquel Újcirkusz Társulat Kristály című produkciója december 27-én 18 órától az interneten. A Jégkirálynő meséjét feldolgozó családi előadás képernyőre átdolgozott változata a Művészetek Palotája és a Recirquel közös ajándéka.

A Kristályt 2018-ban mutatta be először a külföldön is magasan jegyzett magyar újcirkusz-társulat. A darab sikerét mutatja, hogy a következő évben az előadás meghirdetése után szinte azonnal elfogytak a jegyek.

A Recirquel eddig csak élőben előadott összművészeti produkciója a társulat hagyományaihoz híven a cirkusz, a tánc, a zene és a látvány elemeit ötvözi. A történet színhelye a fagyos Hólandia, ahol tilos a jókedv, a nevetés, mert Kristályország királynője már képtelen hinni az emberi érzelmekben. A szerelem azonban még a jég birodalmát is felmelegíti. Legalábbis a mesékben.

A darab egyik különlegessége, hogy immerzív színházi produkció. Ami annyit tesz, hogy bizonyos szempontból interaktív, 

A NÉZŐK SZABADON MOZOGHATNAK A KÜLÖNBÖZŐ INSTALLÁCIÓK KÖZÖTT.

Az online elérhetővé tett előadás a színházi produkció játékfilmek felé elmozduló, néhány jelenettel kibővített változata.

Az előadásban a Recirquel artistái vendégművészekkel, köztük Magyarország legmenőbb hiphoptáncosaival lépnek fel. A Hókirálynőt Horányi Juli énekesnő, a Manót Egyed Brigitta színésznő alakítja.

Nem klasszikus színházi közvetítést láthatnak a nézők az online változatban. Úgy próbáltuk felvenni a jeleneteket, mintha a kamera lenne a nézők szeme. Igyekeztünk elérni, hogy otthon is felidézhető legyen az a különleges élmény, amit az élő előadások nyújtanak. A kameramozgások, képbeállítások segítségével a nézők szinte együtt mozoghatnak, lélegezhetnek a művészekkel.

– mondta el a társulat művészeti vezetője, Vági Bence.

A Kristály december 27-én 18 órai kezdettel látható először a Müpa Home online közvetítésében, valamint a Művészetek Palotája YouTube-csatornáján. A mindenki számára ingyenesen megtekinthető előadás a bemutató másnapján felkerül a Müpa Médiatárába, ahol január 3-áig regisztráció nélkül, térítésmentesen megnézhető.

(Borítókép: Bánkúti Sándor / Index)