Antal, Antónia
-7 °C
-2 °C

Népszokásaink formálják a karácsonyainkat

DSOKI20191220114
2020.12.26. 14:10
Számtalan karácsonyi népszokásunk létezik, bár ezeknek nagy százaléka kikopott, bizonyos része pedig átalakulva ivódott bele a családok szokásaiba.

Mikor még nem a sarki bolt jelentette a megoldást, ha elfogyott otthon valami, hanem a kőkemény munka, számítottak a körülmények. Időjárás, betegségek, bármi, ami hatással volt arra, hogy lesz-e kenyér az asztalon. A népszokások jelentős részével az emberek próbálták kicsit visszavenni az irányítást a sorsuk felett, befolyásolni a szerencsét vagy legalább reményt és erőt adni maguknak a következő egy év viszontagságaihoz. Ezek a szokások keveredtek a vallási kötődésű szertartásokkal, így kialakultak az ünnepi hagyományok.

Böjt, puskalövés és megérdemelt fokhagyma

A betlehemezés egy olyan ünnepváró szokás, ami a leginkább jellemző még ma is. Régen is arról szólt, hogy gyerekek és/vagy felnőttek főleg a pásztorok szemszögén keresztül adták elő egy játékban a Megváltó születését. A legtöbb család december 24-én éjfélig szigorú böjtöt is tartott. Az étkezőasztal az oltár egyfajta jelképe volt, és az óév terméseivel terítették meg.

A plébános karácsony estéjén körbejárt a kántorral és egy csengettyűs gyerekkel, hogy megáldja a házakat. A pap áldása jelképezte a családba betérő Kisjézust, aki éjfélkor érkezett meg a földre, ezt követően vagy az éjféli mise után pedig kezdetét vehette a lakoma.

Sok helyen ezt megelőzően a családfő az udvaron égbe lőtt a puskájával, hogy ezzel űzze el a gonosz szellemeket, bár a ház körüli kutyák ezt a szokást bizonyára annyira díjazták, mint a modern kor ebei a szilveszteri tűzijátékot. 

A vacsoraasztalhoz pedig úgy ültek le, hogy már teríték és étel legyen rajta, a gazdasszony pedig nem állhatott fel az asztaltól a vacsora alatt, mert ezzel azt kockáztatta volna, hogy jól tojó tyúkjai legyenek.

A lakomát dióval és almával, mézbe mártott fokhagymával, esetleg ostyával kezdték.

  • Utóbbi kapcsolódik egy szentestét megelőző ünnepi szokáshoz, a karácsonyi ostyahordáshoz, ami középkori hagyomány. A kántortanító iskolás gyerekekkel, néhol ministránsfiúkkal hordta szét a családoknak az előre leszámolt ostyákat. Minden család annyit kapott, ahányan voltak, plusz hármat: egyet a karácsonyfára, egyet a mestergerendára kellett felszögelni, egyet pedig azért, ha valamelyik esetleg eltörne. A tanító az ostyákért cserébe lisztet, tojást, kolbászt kapott, a gyerekek pedig almát vagy aszalt gyümölcsöt, így ez egyfajta adománygyűjtő szokásként is funkcionált.
  • A fokhagymát a betegségek elűzése érdekében fogyasztották, az erőt jelképezte.
  • A dió a bölcsességet szimbolizálta, de vallásos jelentéssel is bírt, mert ahogy a dióbél megbújik a héjban, úgy rejtőzködött a Megváltó az anyaméhben. Ezenkívül jósoltak is vele, mindenki magához vett egy tálból egy diót, és ha valaki rohadtat húzott, az közelgő betegségre figyelmeztette.
  • A mák a gazdagságot hivatott bevonzani, a sok apró mákszem, mondjuk, bejgli formájában a vagyonra utalt. 
  • A méznek gyógyító hatást tulajdonítottak, így betegségmegelőzés céljából fogyasztották, ezért aki rohadt diót húzott (lásd fentebb), bizonyára boldogan kanalazta magába az aranyló, ragacsos masszát.
  • De az almáé volt a legfontosabb szerep, és sok családnál a mai napig szokás, hogy egy szép nagy almát annyi szeletre vágnak, ahányan az asztalnál ülnek, és egyszerre veszik el a gerezdeket, hogy a család a következő évben is összetartozzon. Ezenkívül valahol az alma a bűnbeesést, valahol a kisdedet szimbolizálta.
  • De arra is van vallási magyarázat, miért kerül ilyenkor szinte minden családban halétel, például halászlé az asztalra. Mikor Jézus az apostolokat az emberek halászaivá tette, úgy vált a hal a megtért ember szimbólumává.

Mit nekünk csokit, vagy csalunk?!

Karácsony táján sok szokás adománygyűjtő célt is szolgált.

  • A már említett ostyahordás volt az egyik, de ott volt még például a mendikálás is. Ezt elsősorban a gyerekek űzték, kisebb csoportokba verődve jártak házról házra, és karácsonyi dalokat énekeltek valamilyen ajándék fejében.
  • A gyerekek után a felnőttek jártak körbe kántálni, ők is kaptak kisebb ajándékokat.
  • Mikor a pásztorok kifordított bundával, plusz egy betlehemet tartó kispásztorral jártak házról házra, az volt a pásztorjárás, ahol többnyire ők is énekeket adtak elő adományokért cserébe.

Igazából annyi adománygyűjtő szokás létezett, hogy szinte mindenki adott és kapott is.

Ezek az ajándékok persze nem a legújabb iPhone-t vagy a Lego Batmant jelentették. Almát, magokat, gyümölcsöt, később süteményt. A családtagok ezeket adták egymásnak, és a napokig megterített asztal is azt a célt szolgálta, hogy ha valaki átjön vendégségbe, ő is kapjon valamit.

Édes táplálék a Jézuska

A karácsonyfa állítása nem tartozik a legrégebbi szokások közé, csupán a 19. század második felében terjedt el Magyarországon.

  • A karácsonyfa mint életfaszimbólum jelenik meg az ünnepben, mivel örökzöld növény. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a jó és a rossz tudásának fája mellett állt a Paradicsomban, így az oda való visszajutást is szimbolizálja. A fa háromszög formája a Szentháromságra utal, illetve nyílként mutat Isten felé, akinek tiszteletére öltöztetik fel a fát.
  • Az, hogy a csúcsdísz sok esetben egy csillag, a betlehemi történetet idézi meg.
  • A fán megjelenő színek is fontosak: az arany Isten dicsőségét, az ezüst a betlehemi gyermek emberi természetét jelképezi.
  • Gyertya a keresztényeknél került először a fára, ami Jézus egyik bibliai mondatára utal: „Én vagyok a világ világossága.”
  • A karácsonyfákra akasztott csengők a gonoszt hivatottak elűzni, bár keresztény értelemben inkább az angyalok énekére utal.
  • A fára aggatott dió és édesség azt jelképezi, hogy megérkezett a földre a legédesebb táplálék, Isten gyermeke. Ez jusson eszünkbe, mikor legközelebb szaloncukrot lopunk, és a zacskót parafadugóval tömjük ki, bár ilyet, ugye, senki sem csinál.
  • A fa köré tekert girland a kígyóra, azaz a gonoszra utal. Ha felrakjuk a fára, azzal megtörjük a hatalmát.

Ha pedig elvonatkoztatunk a karácsony vallási jelentéseitől, és azt nézzük, hogy az emberek egykor a téli napfordulót ünnepelték ilyenkor, azaz ekkor zárták le az óévet, és készültek az újra, a karácsonyfa állítása előtt is szokás volt egy termőágat hazavinni, valamit, ami az állandóságra és a megújulásra emlékeztetett, ami lehetett fenyőág, fagyöngy.

A névnapok mögött

István napjától, azaz december 26-tól regősök járták az utcákat. A regölés nem csupán a kereszténységhez köthető: termékenységvarázsló rítus. Ezt a középkorban vízkereszt után végezték, de a karácsony ünnepének kialakulásakor Szent István napjához került. A regősök csörgős dobbal, láncos bottal, dudával, kereplővel zajongva járták a házakat, köszöntőket mondva bőséget és boldogságot kívántak, és a hajadon lányoknak férjet.

mondani sem kell, hogy az általában hetyke legényekből álló csoportok a regölésért cserébe ajándékokkal távoztak.

Szent János napja, azaz december 27-e egy olyan szokáshoz vezethető vissza, amit az alkoholfogyasztási szokásokat vizsgáló kutatások alapján majdnem minden magyar azonnal ért. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, hogy ott megáldják azt. Ennek különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak, a szentelt borból öntöttek a sima boroshordókba is, hogy biztos legyen, az megfelelő folyamatokon megy keresztül, azaz: jó évjárat lesz.

Ez a szokás bortermelők körében a mai napig megtalálható.

Az idei egy olyan karácsony, ahol az sem lesz biztos, hogy együtt tudunk lenni azokkal a szeretteinkkel, akikkel az ünnepet töltenénk. Szerencsére olyan korban élünk, ahol a technikai feltételek lehetővé teszik, hogy ha csak virtuálisan is, de egy asztalnál lakmározzon a család a diós és a mákos bejgliből, amiről már azt is tudjuk, miért épp ezekkel a töltelékekkel készültek.

Borítókép: A helyi székelykör tagjai csobánolnak a Bács-Kiskun megyei Garán 2019. december 20-án. A bukovinai székelyek betlehemes játéka a csobánokról, azaz hegyi pásztorokról elnevezett csobánolás, amely szerepel a szellemi kulturális örökség nemzeti listáján. MTI/Sóki Tamás