Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C

70 ezer embernek csak egy vers volt a társa karácsonykor

2020.12.28. 09:06
Több mint 70 ezren nézték Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke Facebook-oldalán szenteste élőben sugárzott rendkívüli karácsonyi vers kívánságműsorát. A magányos ünneplők az este folyamán a számukra fontos versek előadását kérhették és el is küldhették azokat ajándékként szeretteiknek.

A versküldésre való felhívást az előadóművész, az ATV műsorvezetője mindössze két nappal karácsony előtt tette közzé a közösségi oldalán, és már akkor 30 ezer embert ért el. A versküldőknek 24 órán keresztül volt lehetőségük verset választani a művész saját tolmácsolásában, december 24-én este 9-kor pedig bárki bekapcsolódhatott az élő műsorba.

Volt, aki gyermekeinek, unokáinak, mások hazai és határon túli települések egész lakosságának küldtek verset, zsoltárt, imát vagy ünnepi bölcsességet. 

Ennyi verset azonban még Lutter Imre se tudott volna elmondani, ezért a műsorban a versművész mellett Molnár Ferenc Caramel, a Kávészünet zenekar és Gerendás Péter is közreműködött. Lutter Imre elmondta,  a járványhelyzet miatt ezúttal ő maga sem volt a családjával, ezért úgy gondolta, segít enyhíteni a magányt azoknál, akik a szüleihez hasonló helyzetben lehetnek. 

A 70 perces műsorban többek között Shakespeare, Victor Hugo, Dickens, Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila, Nagy Gáspár, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Weöres Sándor, a kortársak közül pedig Lackfi János és Szabó T. Anna versei szerepeltek, versfilmekkel és dalokkal fűszerezve.

A Vers – mindegy, kinek című sorozat már hónapok óta fut a YouTube-on, a Sorok között Lutter Imrével című műsor a meghívott vendégekkel pedig az ATV-n minden szombaton. Az interaktív programok mellett a Magyar Versmondók Egyesülete több száz rászoruló családnak juttatott el ajándékcsomagot karácsony előtt.