Sorozatok, amiket elvitt a kaszás

2020.12.29. 20:15
Amióta futószalagról jönnek le a jobbná ljobb sorozatok, azóta ahhoz is hozzá kellett szoknunk, hogy bizony, már nem minden kedvencünk ér meg több évadot. Ennek különböző okai lehetnek, a nézettség csak az egyik.

Sokszor a pénz veri be az utolsó koporsószeget és temeti el a kedvelt sorozatok folytatásába, például mikor egy produkció sikerével a színészek gázsija is az egekbe szökken, és egyszerűen a csatornának már nem éri meg finanszírozni.

npr
Fotó: IMDb

Az is elég gyakori, hogy csak úgy elfárad a történet, és bár pénz lenne rá, a nézettség stagnál, de az alkotók nem szeretnék folytatni.

Elenyésző esetben kapnak ezek a produkciók szép, kerek lezárást, idén pedig még a koronavírus okozta leállás is rátett erre egy lapáttal. Az első sorozat is egy ezt igazoló példa:

1. Ez így nem OK (I Am Not Okay whit This, Netflix)

A sorozat az End of the F***ing World alkotóitól, Charles Forsman azonos című regénye alapján készült, a premierje pedig idén februárban volt. Mind a kritikusok, mind a nézők körében nagy sikert aratott az első évad, az utolsó rész pedig kifejezetten felcsigázta az emberek érdeklődését, a pandémia miatt mégsem lesz belőle második évad.

Túl drága lett volna a biztonsági előírásoknak megfelelve folytatniuk, és addig vártak, míg szerződések jártak le, illetve több alkotónak összecsúszott volna a forgatás egyéb munkálatokkal. Így el kell búcsúznunk a magában természetfeletti képességeket felfedező problémás kamasz lány történetétől.

2. Sorry for your loss (Facebook Watch)

Kevés sorozat van, ami Facebook Watch-ról ilyen ismerté és népszerűvé tudott válni, de még ez sem volt elég a Sorry for your loss harmadik évadához. Amit sokan sajnálnak, hiszen a második évad fináléjában nem kaptak a nézők egy felmentő érzést a fojtogató gombóc alól, ami a torokba költözik a sorozat alatt. Nem könnyen feldolgozható a történet, de hiánypótló. Egy fiatal, megözvegyült nő gyászfeldolgozásának folyamatát mutatja be, a maga realisztikus mivoltjában.

A főszerepben Elizabeth Olsen, akit az Olsen ikrek tesójaként, majd a Marvel filmek Sarlát boszorkányaként ismertek, de talán ezzel az alakítással mutatta meg, hogy sokkal több ezeknél a címkéknél. Csodálatos a játéka, és maga a sorozat is, de indokolt egy százas papírzsepivel a közelünkben nézni.

3. A nagy pénzrablás (La Casa de Papel, Netflix)

A spanyol sorozat a Netflix legnézettebb nem angol nyelvű produkciója volt, majd az egész adó legnézettebb műsorává vált. A dolog érdekessége, hogy hazájában – míg a streaming-szolgáltató fel nem karolta – majdnem megbukott a magyarul A nagy pénzrablás címet viselő sikerprodukció. Az érkező ötödik évaddal fogják lezárni a professzor és az általa összeverbuvált szerethető bűnözőink történetét, s mivel előre lehetett tudni, hogy a következő a tervezett záróévad, bízhatunk a kerek befejezésben.

4. Supergirl (The CW)

A sorozat a hatodik évaddal fejezi be Kara Danvers, azaz Superman unokatestvérének történetét. A széria hullámzó népszerűséget produkált az évek alatt, így az alkotók a finis mellett döntöttek. A címszereplő, Melissa Benoist egy szeptemberi Instagram-posztban erősítette meg a hírt, ahol kifejtette, milyen sokat jelentett számára, hogy fiatal lányoknak tudott a karakter hatást gyakorolni az életükre, és velük együtt ő is sokat tanult Supergirltől.

5. Kardashian-sztori (Keeping Up with the Kardashians, E!)

Tizennégy év és húsz évad után véget ér a világ leghíresebb reality sorozata. A Kardashian-család életét végigkövető és mondjuk ki: felfuttató produkció. A nézők, többek között végigkövethették, ahogy Kim Kardashian Paris Hilton asszisztenséből, a világ egyik leghíresebb feneke lesz.

Ahogy a  két ártatlan cuki kislány plusz tizennégy évvel és legalább ennyi plasztikai műtéttel később a természetességet hirdeti: Kendall Jenner szupermodellként, Kylie Jenner pedig Instagramon, saját sminkmárkáját reklámozva. Láthatták, ahogy akárcsak a hernyó, mikor pillangóvá vedlik, úgy lett Bruce Jenner olimpiai bajnokból Caitlyn Jenner, a 2015-ös év nője. A 21. évad lesz az utolsó.

6. Barátok közt (RTL Klub)

Véget ér a sorozat, ami szinte egyidős az RTL Klubbal. Ez a hír még talán azokat is szíven ütötte, akik a 22 év alatt egyetlen részt sem láttak, mégis, a szereplők jól ismert szomszédokként örökre a retinájukba égve mosolyogtak rájuk az újságok címlapjáról.

A Barátok közt volt ebben változó világban az állandó, a fix pont, amihez mindent mérni lehetett. Nem kellett követni a történetet, elég volt a tudat, hogy a sorozat létezik, és ez összeköti a magyar embereket. De hát 2020 egy ilyen év volt. Kedv! Remények! Tildák! Isten véletek!

7. Walking Dead (AMC)

Na, ezt sem hitte volna senki, de a tíz éve futó ikonikussá vált zombis sorozat 2022-ben, a 11. évaddal véget ér. Viszont a teremtett világ az elmúlt évtizedben márkává nőtte ki magát, így pár spin-off és egy állítólag írás alatt lévő antológia sorozaton keresztül még visszatérhetnek a nézők az élőhalottak uralta világba.

8. Valós halál (Altered Carbon, Netflix)

A sorozat első és második évada úgy különül el a rajongók szemében, mint Mózes előtt a Vörös-tenger vize. Az első évad kerek történetet kapott, lezárással, és annyira felrakta az i-re a pontot, hogy az alkotók nehezen tudták fokozni a hatást. A Valós halál pár száz évvel a jövőben játszódik, ahol az emberi tudat már nem testhez kötött, ilyen formán az első évad főszereplője, Joel Kinnaman már nem tudta továbbvinni a második évadra karakterét, hiszen a sztori éveket és testeket ugrott előre az időben.

A probléma ezzel az volt, hogy Kinnaman annyira magáévá tette Takeshi Kovacs karakterét, hogy a szerepet átvevő Anthony Mackie hiába röppent át sólyomként a Marvel világából, a sorozat nem tudott vele tovább szárnyalni.

9. A társadalom (The Society, Netflix)

Ez a második sorozat, amit a Netflix a pandémia miatti megnövekedett költségekre hivatkozva kaszált. Az első évad megosztó fogadtatást kapott, de azért szinte mindenki kíváncsian várta, hogy milyen válaszok érkeznek a nagy kérdésre: Mi a fene történt pontosan? 

Ugyanis a történet azon alapszik, hogy egy csapat tini visszatér egy kudarcba fulladt kirándulásról szülővárosukba, ahol a felnőttek addigra eltűntek. Ezt spékelték meg azzal, hogy a várost misztikus, sűrű erdő nőtte körbe, így nem tudnak kijutni, ami azt jelenti, hogy egy rakás tininek kell boldogulnia egy felnőttek nélküli világban, kialakítva saját társadalmukat.

A készítők pedig erre helyezték a hangsúlyt, a kapcsolatokra, mikroközösségekre és arra, kiből mit vált ki a szabadság. A rejtélyről, hogy mi történt, kevés derült ki, szinte semmi, így a nézők joggal várták a folytatást, viszont valószínűleg sosem lát már napvilágot a válasz.

10. Most nevess! (Kidding, Showtime)

Itthon az HBO kínálatában elérhető sorozat egy igazi dramedy, azaz a dráma és a komédia torz szerelemgyermeke. A néhol szívet facsaró történet főszereplője Jim Carry, aki évek óta egy gyerekműsor műsorvezetőjeként dolgozó apukát alakít, aki elveszíti a kisfiát. A tragédia után próbál megfelelni a gyermekeket okító és szórakoztató szerepben. Az igazi szomorú bohóc karakter, amit Carry komikus oldala, és drámai, színészi mélysége is erősít. A történet két évadot élt meg.

Ezek is véget érő sorozatok

A telhetetlen, Glow, Better Call Saul, A korona, Sabrina hátborzongató kalandjai, Stumotown, A jeges élet, Futás, Jóapátok, Mondj egy mesét, A távolban, Los Angeles legjobbjai, Csé, mint család, A sötét királyság – Az ellenállás kora, Ashley Garcia: Szerelmes géniusz, A Kominsky-módszer, Szirén, Drunk History, Kate Keene, High Fidelity, Kurtizánok kora, Castle Rock, Több, mint normális, Kísérőzene, A varázslók, Messiás, A szörnyvadász család, V-Wars – Vérháború, Isten belájkolt, Riválisok, Sunnyside...