Most Nicolas Cage-től tanulhat káromkodni!

HOSW SS 00029 R
2021.01.08. 06:09

A szitokszavak története című sorozat január 5-től látható a Netflixen. A hatepizódos széria húszperces részekből áll, a műsorvezető pedig nem más, mint Nicolas Cage. A részek külön is élvezhetők, mindegyik epizód egy-egy káromkodást mutat be. (Na, nem mintha ismeretlen szavak lennének...) A csúnya beszéd bemutatásában, a trágárság mögött rejlő jelentés feltárásában a színész-műsorvezető mellett nyelvészek, szótárkészítők, színészek és humoristák is „besegítenek”.

A sorozat elsősorban – a tükörfordítás elkerülése érdekében – angolul a legélvezhetőbb, de természetesen magyarul sem utolsó.

Nézzük a szavakat, amelyek kiérdemelték a külön-külön egyharmad órás részeket!

Fuck! (basszus, bazdmeg)

Káromkodással árthatunk, nyugtathatunk, örömet okozhatunk, fenyegethetünk, bánthatunk és udvarolhatunk

– hangzik Nicolas Cage felvezető szövege a dokumentumsorozat első percében. Igen ám, de rögtön bele is csapunk a lecsóba, íme a legsokoldalúbb szitokszó az angol nyelvben: fuck. A magyarul végtelen sok jelentéssel bíró kifejezés nálunk is az egyik, ha nem a legközkedveltebb káromkodás.

Az angoloknál csak a XIV. században vált szexszel kapcsolatos szóvá, és több mint 400 évig – vagyis a viktoriánus korig – nem számított mocskos beszédnek. Az eredetét övező közkedvelt mítosz a következő:

a középkorban az emberek csak az esküvő után szexelhettek, de csak akkor, ha a királytól erre írásos engedélyt kaptak. Aki „szerződés” nélkül szeretkezett, az törvényt sértett. A fuck mint betűszó (Fornication Under Consent of the King) tehát elvileg innen ered.

Ám ma már bizonyított, hogy ez csak egy vicces sztori. A sorozatból viszont arra is fény derül, hogy kik voltak azok, akik utolsó szóként a „basszameget” kiáltották az égbe (voltak páran...), illetve azt is megtudhatjuk, hogy ki a legmocskosabb szájú színész a filmtörténetben. (Plot twist: nem Samuel L. Jackson.)

Shit! (szar)

Íme egy újabb közönségkedvenc, vagyis szó szerint a legbüdösebb szavunk. Szart sem kaptam a születésnapomra, lószar ez a nap, szent szar, ez meg mi? Megannyi variáció egy témára. És még csak nem is szokatlan.

A vécézés a középkorban közös „élmény” volt, az emberek egymás melletti, válaszfal nélküli latrinákba végezték a dolgukat. Ezt teljesen normális dolognak tekintették, holott manapság a közös ürítés gusztustalannak és teljességgel elképzelhetetlennek tartott cselekedetsor. A szót akkor minősítették tabunak, amikor az emberek elkezdtek egyesével vécére járni, az ürülék pedig mindörökké magánüggyé vált.

A fuck-hoz hasonlóan a shit is lehet betűszó, amely a tengeri tranzithoz köthető: Ship High in Transit, a sorozatban pedig szép körítés és sztori dukál a kifejezés mellé.

A szó kimondása legalább annyira hasznos, mint maga az anyagcsere, hiszen a sorozatban elvégzett kísérletek bebizonyították, hogy a fájdalomküszöb sokkal magasabb, ha káromkodunk. Erre azért hivatalos vizsgálatok is ráerősítettek...

Bitch! (kurva)

Ez a leggyakoribb, kifejezetten a női nemhez köthető szitokszó. Itthon is a gyakori káromkodások közé tartozik, és míg az angol nyelvben már a férfiakra is, mi még elsősorban a nőkre alkalmazzuk. A sorozatban szereplő hölgyek szerint a nő egy másik nőnek bátran mondhatja, ám ha férfi szájából hangzik el a szó, az már közel sem elfogadott.

Angliában 1000 körül került be a szótárba, eredeti jelentése nőstény kutya, azaz szuka, vagyis bicce. Az 1400-as években elsősorban a tüzelő kutyákra alkalmazták, és ezután ragadt rá az erkölcstelen és túlfűtötten szexuális nőkre.

Manapság bevett szokás, hogy gátlástalanul ráaggatjuk bármelyik nőre, akit nem szeretünk, holott ha a barátnőnknek mondjuk, akkor bizony pozitív, megerősítő jelentéssel is bír(hat).

A női zenészek egyik kedvenc szava, a kifejezés úttörője Lucille Bogan volt. Az 1920-as és 1930-as évek jazz- és blueskirálynője Cardi B-t megszégyenítő nyelvhasználattal énekelte le a férfiakat. Az 1990-es és a 2000-es években a férfiak dominálta hiphop világában Queen Latifah, míg napjainkban Lizzo képviseli a szabad szellemű és szájú női énekesek klubját.

A szó eredetileg a nők lekicsinylésére szolgált, így a gyenge, szánalmas (és persze a homoszexuális) férfiakra is előszeretettel alkalmazták a bitch kifejezést. LGBTQ-körökben a kifejezés kedves, barátságos és pozitív jelentésű, már-már dicséretként hat. Micsoda ellentmondás...

Dick! (fasz)

A férfi nemi szervet jelölő szónak négy különböző jelentése is volt az elmúlt 500 évben. Ez az egyetlen káromkodás, ami egy névből – pontosabban a Richard becézéséből – ered. Richard, Rick, Dick. Ezt a logikát... Leghíresebb képviselője Richard Nixon amerikai elnök volt, a férfi után a dick jelzőt rávarrták az antiszociális, kellemetlen és unott férfiakra. A Dick név ma már nem dívik, elsősorban idősödő fehér bácsik viselik a nevet. Fekete férfi szinte egy sem. Ezt is a sorozatban hangsúlyozták...

A szó teljesen normalizálva lett, kimondani más hatású, mint egy péniszt látni. A fenomén a televízióban mégis fordított logikával működik – a képernyőn egy csupasz kukac simán szembejöhet velünk, míg a szót magát cenzúrázzák.

Ez az egyetlen olyan káromkodás, amelynek saját logója van, hiszen melyik kiskamasz ne rajzolta volna tele az iskolapadját vagy a füzetét a micsodával? Na látja...

Pussy! (pina)

Kiscicát jelentett, aztán a vadmacska nőkre mondták. Ma már nemcsak rájuk, hanem bármely nőre és a gyenge férfira is használják, csakúgy, mint a bitch-et. Az 1500-as évekbeli szleng a pihe-puha cirmost jelentette. Az állat, valamint az érzéki, cirógatni való és szőrös (!) nők között hasonlóságot véltek felfedezni, így született meg egy újabb hímsoviniszta szó. Hiszen a szex nem más, mint az állati ösztönök felszínre törése.

A női nemi szerv csak ezután került a képbe, szintén a simogató mozdulatok és a hangutánzó szavak eredményeképp. Ám nemcsak a kiscicát, hanem a skandináv kistáskát is hasonló (pursey) névvel illették. A pénztárcát pedig meg lehet tölteni, innen pedig nem nehéz tovább gondolni a többit... 

A férfiak általában felkapják a vizet, ha „lepuszizzák” őket, erre is példa, hogy a szó elsősorban a nőkben és a gyenge emberekben hivatott szégyenérzetet kelteni. Aki pedig egy szón megsértődik, az biztosan gyenge valaki. A tüntetésekben is egyre nagyobb szerepet kap: a punk Riot grrrl mozgalom, na és persze Donald Trump néhány évvel ezelőtti gusztustalan megszólalása szintén felszínre hozta a pussy kifejezést.

Damn! (fenébe, francba)

És jöjjön az egyetlen szitokszó a Bibliában, ami még szent mivoltában is sértő lehet. A damnation, vagyis a kárhoztatás szóból ered. A középkorban rettegésben tartotta az embereket, hogy a pokolra juthatnak. Egy igazi „curse word”, vagyis szó szerint átkozunk vele. Az emberek úgy gondolták, hogy a vallásos szavakat az eredeti kontextusukon kívül használni istenkáromlás. Meglehet, de manapság már nem mindenki vélekedik így.

Másik jelentése – jogi értelemben – a bűnössé nyilvánítás.

A King James Bibliában tizenötször fordult elő, míg a szót az átdolgozott változatból már kivették. A Jézus Isten! és a többi megszólalás helyett sokan eufemizmust használnak, vagyis úgy mondják ki a kifejezést, hogy nem mondják ki azt (pl. A kutyafáját!)

Jézusom...

(Borítókép: Nicholas Cage A szitokszavak története című sorozatban. Fotó: Adam Rose / Netflix)