Gusztáv
-8 °C
-1 °C

Világversenyen lett első a magyar kislány

2021.01.09. 19:00

Az Index a közelmúltban készített interjút az ígéretes kilencéves énekesnővel, Balla Riana Emmával, akitől egy forgatáson maga Luke Evans angol színész (A szépség és a szörnyeteg; Az ismeretlen Dracula; A hobbit: Az öt sereg csatája) kért közös fotót. 

Kora ellenére egy igen ambiciózus magyar lányról van szó, aki itthon is sorra nyeri a versenyeket, de úgy gondolta: világversenyen is megmérettetné magát.

Balla Riana Emma háromévesen szeretett bele az operett műfajába, rajongásig csodálja ezt a világot és a benne lévő dalokat, szülei pedig ugyan semmit sem erőltetnek, mindenben támogatják lányukat.

Mivel itthon nem gyakori, hogy kilencéveseknek tartsanak hangképzést, így

a kislány teljesítményét is vegyes kritikák érik, hiszen ez szokatlan műfaj egy gyerek számára.

Ezért gondolták úgy, hogy kíváncsiak lennének az amerikai zsűri szakmai véleményére is, így Riana Emma elindult a Golden Classical Music Awardson,

ahol első helyezett lett klasszikus szólóénekes juniorkategóriában.

DSC 7744
Fotó: Art&Lens Photography

Ez egyben azt is jelenti, hogy a kilencéves lány részt vehet egy debütáló koncerten New Yorkban a Carnegie Hallban, ha a vírus is engedi, 2021 nyarán.

Anyukám épp a gépnél ült, mikor jött az e-mail az első helyről. Én olyan boldog lettem, hogy sikítoztam örömömben, és első dolgom volt körbetelefonálni az egész családot. Bízom benne nagyon, hogy a Carnegie Hallban lévő koncert után megnyílik számomra kint is pár kapu. Kicsit izgulok, de ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor nem a fellépés miatt, hanem azért, mert még sosem utaztam repülővel, így van bennem egy kis félelem, mert nem tudom, mit várjak az úttól

– mesél az érzéseiről Riana Emma, akinek ezzel még nem ért véget az aznapi jó hírek sora.

Alig egy órával a Classical Music Awards e-mailje után egy másik üzenetet is kapott. Indult ugyanis a Super Final Cup Fiestalonia 2020 spanyol kétfordulós versenyen is,

és onnan arról tájékoztatták, hogy első helyezettként jutott tovább a döntőbe.