Soha nem neveztek még ennyi filmet az Oscar-díj legjobb nemzetközi film kategóriájába

2021.01.10. 22:54

Rekordszámú, 93 filmet neveztek az amerikai filmakadémia legjobb nemzetközi film díjára. A filmakadémia szavazóinak a következő négy hét áll a rendelkezésére, hogy legalább 12 filmet megnézzenek a nevezett alkotások közül, mielőtt február 1-jén elkezdődik a szavazás első köre – írta a The Wrap nyomán az MTI.

 Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) pénteken ismertette tagságával a legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett filmek listáját.

Mint kiderült, 93 nevezés érkezett a filmakadémiához, ami meghaladta a 2017-es rekordot, amikor 92 filmet küldtek az Oscarért az egyes országok.

A 93 nevezett film közül 34 alkotást rendezett nő, ami héttel több a tavalyinál.

A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film, Thomas Winterberg rendezésében, Alexander Nanau Colectiv című román dokumentumfilmje, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje, az orosz Dorogije továriscsi, Andrej Koncsalovszkij filmje.

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Magyarország a versenybe a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotást küldte, amelyet Horvát Lili rendezett. A filmben Márta (Stork Natasa), a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen egy férfival (Bodó Viktor). Ám Márta hiába vár a Szabadság híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja, sohasem látta őt. A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A film operatőre Maly Róbert volt. A film sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválon, és rangos díjakkal ismerték el Varsótól Chicagóig.

 Az Oscar-jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra. A 93. Oscar-díjátadó gálát pedig április 25-ére tervezik a Los Angeles-i szervezők.