Benkőék halála után is összeállhat újra az Omega

2021.01.12. 15:27

Újra felcsendülhet a klasszikus sláger, a Gyöngyhajú lány, legalábbis Kóbor János szerint, aki kijelentette: noha számos tragédia érte az utóbbi időben az Omegát, mégsem elképzelhetetlen, hogy újra színpadra állnak.

Az együttes korábban a koronavírus miatt elvesztette legendás billentyűsét, Benkő Lászlót, majd három nappal később a korábban kivált basszusgitárost, Mihály Tamást is. Ez óriási törés volt az Omega számára, amely után a frontember, Kóbor János kijelentette: a koronavírus gyakorlatilag tönkretette a zenekart, és szerinte innen nincsen visszaút. A Borsnak most azt mondta:

Ez most nagyon nehéz, és ha van bármi »szerencse« is ebben a járvány sújtotta helyzetben, akkor az az számunkra, hogy nem rögtön, ma kell döntenünk, és még van egy kis időnk átgondolni. Benkő Lacival sokat beszélgettünk arról, hogyha bármi történne valamelyikünkkel, attól még szeretnénk, ha az Omega tovább élne, és a szavai ma is itt csengenek a fülemben. Még teljes volt a csapat, amikor leszerződtünk azokra a koncertekre, amiket a járvány miatt végül egy évvel eltoltak. (…) A közönségünk a legfontosabb, akiket nem akarnánk cserben hagyni. Azt gondolom, ha úgy érezzük, és ők még úgy akarják, hogy szükség van ránk, nem döntünk negatív irányban, és a barátaink emlékét tovább visszük és éltetjük.



  • Bérelnék
  • Bankszámla