Elemér
-1 °C
10 °C

Újabb jótékony akcióval mentenék a zeneipari háttérmunkásokat

2021.01.15. 11:14

Jótékonysági kezdeményezés indul #savethebackstage néven a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került zene- és rendezvényipari munkavállalók megsegítésére – adta hírül az MTI.  A befolyó bevételt a Fábián Juli Emlékalapítvány gondozza és osztja szét a rászorulóknak. Az alapítvány egyébként azokat a zenészeket segíti, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudtak fellépni, alkotni vagy dolgozni.

Az akció keretében az erre a célra készített pólókból, pulóverekből lehet rendelni a kampány webshopjában vagy a popshop.hu oldalán – írta a hírügynökség a szervezők közleménye alapján. Idézik a kezdeményező Szabó Zsolt Tschöppy színpadmester-turnémenedzsert, aki szerint

 példaértékű, ahogy a zeneipar szerencsésebb helyzetben lévő szereplői igyekeznek segíteni a többieken. Sok zenekar visszaforgatja a Raktárkoncerteken keresztül kapott támogatás egy részét, akár rajtunk keresztül, akár saját akciókkal"

A közlemény szerint a második jérvényhullám a tqavaszinál sokkal nehezebb helyzetben érte az ágazatot, sokan felélték már a tavasszal esetleg még meglévő tartalékaikat. 

Szepesi Mátyás zenész-menedzsert, a Fábián Juli Emlékalapítvány kuratóriumának elnöke szerint már a tavalyi támogatási pályázat értékelésekor nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon sok, akár középkorú háttérmunkás a szakmában eltöltött évtizedek, az azzal járó fizikai megterhelés és az igen speciális szaktudás miatt nehezen talál más lehetőséget a munkaerőpiacon. Nekik már létszükséglet a külső segítség.

"Ezzel járulunk hozzá ahhoz, hogy az alapítvány a második hullámban segítségre szoruló rendezvénytechnikai szakemberek számára kiírhasson egy újabb pályázatot" – mondta az akcióról Szepesi Mátyás. A pólókat és pulóvereket január 15-től lehet előrendelni, a megvásárolt termékeket február elején kezdik kipostázni. Bővebb információ a www.popshop.hu oldalon található.