Mátyás
1 °C
15 °C

Cenzúrázták a Hétköznapi Csalódások raktárkoncertjét

2021.01.26. 16:51

A Hétköznapi Csalódások nevű pécsi punkzenekar is részt vehetett az állam által támogatott Raktárkoncert-sorozatban, amelyet a kormányzat tavaly nyáron azért indított 5,3 milliárd forintból, hogy online koncertezési lehetőséggel segítse meg azokat az előadókat, akik nehéz helyzetbe kerültek az elmaradt fesztiválszezon miatt.

A rendszerellenességéről ismert zenekar komoly kritikákat kapott a közönség egy részétől, amiért észt vesz az állami programban. Megyeri Ferenc, a Hétköznapi Csalódások énekese Facebook-posztjában azzal magyarázta döntést, hogy

a punk szellemiségéhez – álláspontom szerint – sem a közvélemény, sem a pillanatnyi hangulat kiszolgálása nem tartozik hozzá.

Ezután megjegyezte, hogy a két hónappal később, az utolsó pillanatban egyeztetés nélkül rendelkezésükre bocsátott felvételből nemcsak a pólója tűnt el (Megyeri egy Soros feliratú pólóban adta elő a számokat, a véglegesre vágott felvételen az énekest általában olyan közelről mutatják, hogy a felirat alig kivehető), hanem minden rendszerkritikát megfogalmazó daluk is. Mindez úgy, hogy a konferáló szövegek és az előadni kívánt dalok listája előzetes, írásos egyeztetésen ment át.

Hozzátette:

A legfájóbb pont számomra azonban újdonsült barátunk sorsa, aki mint profi színész keresett meg, hogy ha gondoljuk, szívesen részt venne a zenekarral egy közös projektben. Kaptunk is az alkalmon, és egy előző munkájából kiindulva a rémítő bohóc szerepében hihetetlenül hatásos összekötő szövegeket – többnyire politikai utalásokat – mondott el a dalaink között. A sors fintora, vagy a véletlen műve, hogy a felvétel után (ahol is minden személyes adatunkat, többek közt a lakcímünket is meg kellett adnunk) néhány nappal bohócunk a saját lakása előtt vált vadászból űzött vaddá, mikor helybenhagyta néhány jól láthatóan nehézsúlyú, kopasz alak, akiknek egyetlen kérdése az volt, ő-e AZ a színész. Remélem, már meg sem lepődtök, mikor azt mondom, az ő jeleneteit teljesen kivágták az előadásunkból.