Kázmér
-2 °C
15 °C

Balu dalával apámtól búcsúztam

IMG 2909
2021.01.30. 21:08 Módosítva: 2021.01.31. 09:30
Sokan már a gyerekeikkel nézik A dzsungel könyve című musicalt, holott 25 évvel ezelőtt még őket vitték el szüleik az előadásra. A negyedszázada tartó sikert ünneplő előadás január 30-án a Vígstreamház közvetítéssorozatában élőben látható. Az örökzölddé vált dalok szövegírójával, Geszti Péterrel beszélgetünk.

Dés László emlékei szerint erősen megdöbbentek a Vígszínház nagyjai, amikor közölte, hogy a „rapülős” Geszti írja a dalszövegeket a készülő Maugli-musicalhez. Magából milyen érzéseket váltott ki a felkérés?

Segített a döntésben, hogy gyerekszínészként már játszottam a Vígszínházban két évadot. Egy kultúrpolitikailag igen fontos moldáviai író elvtárs darabjában.

Végig egy rohadt nagy subában kellett szerepelnem, mert a Kárpátok bércei között zajlott a történet.

Gruja és Kevin elvtárs – Koncz Gábor és Madaras József alakították őket – gyerekkori barátok, akik eltávolodtak egymástól, mert Gruja elvtárs felemelkedett a komszomolba. Sajnos sehol sem találok fotókat az előadásról, pedig baromi jól festhettem a subában. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy nekem már volt egy viszonylag hosszú kapcsolatom a Pesti Színházzal.

Szinte hazatért, amikor felkérték dalszövegírónak?

Azért ennél bonyolultabb a dolog.

Dés László nem sokkal azután hívott fel, amikor letántorogtam a Budapest Sportcsarnok színpadáról, ahol egymás után négyszer töltöttük meg a nézőteret a Rapülők búcsúkoncertjével.

Őszintén szólva épp fogalmam se volt, mit kezdjek magammal, mivel tudnék ahhoz hasonló sikert létrehozni.

Senki sem kényszerítette arra, hogy befejezzék a Rapülőket.

Saját döntés volt, közben

folyt tovább a hétköznapi „reklámbűnözés”,

de kerestem valami értelmesebb, klasszabb dolgot mellé.

Ekkor hívta fel Dés László.

Igen, kicsit fura volt akkoriban a viszonyunk, bár nem nagyon ismertük egymást. Két elég zehernyésen készült interjúban találkoztunk. Akkoriban én is kérdezgettem embereket, aminek Laci is áldozatául esett. Az egyiket a Rockstúdió című tévéműsorban, a másikat a Danubius Rádióban készítettem vele. Ezek a nyilvános beszélgetések nagyjából úgy néztek ki, hogy én kérdeztem valamit,

Dés a saját tempójában adott választ, levegőt vett, gondolkodott, én meg közben feltettem két másik kérdést. Ettől nyilván elég ideges lett.

Lehet, hogy nem is kapcsolta össze, hogy a szövegíró Geszti ugyanaz, aki már kétszer kínozta őt.

Azt mondta, hogy a gyerekei imádták a Rapülőket.

Igen, ők kergették bele ebbe az ötletbe. Rácsodálkozott a szövegeimre, és jókat röhögött rajtuk. Nem tudom, hogy mondta-e, hogy Nemes István, akivel a Valahol Európában című musicalen dolgozott, jó érzékkel visszamondta ezt a munkát.

Említette.

Volt még egy javaslat, egy nagy név lett volna a dalszövegíró, de az nem jött össze, talán mert a Lacinak, aki nagyon érzékeny pasas, nem sikerült jól az első beszélgetés.

És jött Geszti Péter, a nevető harmadik.

Igen, és nekem ez nagyon kapóra jött. Azt, hogy gyanakodtak rám, mert

én voltam a csávó, aki fél évvel korábban rövidnadrágban, női övekkel a nyakában, aranyozott sapkában ugrált a színpadon,

teljesen megértem. A Vígszínház mégiscsak egy polgári teátrum, féltek tőle, hogy bemegyek, és a földre köpök, vagy valami hasonló történik.

Meddig tartott az idegenkedés?

Nagyon hamar elmúlt.

Tudja, hogy melyik szövegnél tört meg a jég?

Nem tudom, hogy szövegnél múlt-e el.

Dés László szerint a Balu búcsúdalához írt szöveg szüntette meg az ellenállást.

Ez egy kései búcsú volt a saját apámtól.

 Nyolcvanhétben halt meg, a dalt kilencvenötben írtam. Ennyi időbe telt, mire sikerült érzelmileg és intellektuálisan is feldolgoznom a hiányát. Azt hiszem ezzel a szöveggel zárult le bennem a gyász folyamata. Azért is éreztem, hogy ez egy fontos dal lehet, mert amikor még csak demo változatban volt meg a felvétel egy kazettán, megmutattam néhány kollégámnak az akkori munkahelyemen, és volt köztük, aki elsírta magát.

Van benne egy zenei frázis, amikor a vonósok egy felfutó dallamot játszanak, amitől a mai napig megborzongok.

Annyira eltalálta a Laci, hogy ha nem lenne hozzá szöveg, akkor is meghatna a zene.

De van, és együtt hatnak igazán. Összeforrtak, pedig  meglehetősen különböző személyiségű alkotónak tűnik Dés László és Geszti Péter.

Ez hízelgő, de, ha meghallgatjuk Laci színészlemezeit, azokat se tudjuk elképzelni más szövegekkel, mint amiket Bereményi Géza írt. Amikor a Rapülőknek írtam a dalszövegeket, illetve korábban az Első Emeletnek, nagyon felkaptam a fejem azokra a dalokra. Ilyeneket kéne tudnom írni, gondoltam. Amikor elkezdtünk Lacival dolgozni, tudtam, hogy magasabb ligában focizom.

Két játékstílus egy csapatban?

Valóban nagyon eltérünk egymástól tempóban, sokfajta ízlésben, de az alapértékekben, és a zenei ízlésünkben egyáltalán nem. Ez hamar kiderült, noha elsőre valóban tűz és víz duónak tűnhetünk. Önálló alkotók, emberek, vagyunk, de szorosan összekötnek minket a dalaink.

Közös művek, közös gyerekek. Bár manapság tudjuk, hogy az apa férfi, az anya meg nő, de a mi esetünkben ezek a gyermekek két apától születtek.

Szövegíróként készen kapta a dramaturgiai helyzetet, a figura karakterét és a zenét. Hogy építette bele ebbe azt, ami a sajátja?

Nagyon szórakoztató, érdekes játék volt, hogy nem csak úgy írok egy dalt, mint a popszámaink esetében, hanem bizonyos helyzetekből kell kiindulnom. Mondjuk a farkasok befogadják Mauglit. El kellett képzelnem, hogy fog ez a színpadon megvalósulni, illetve azt is meg kellett tanulnom, hogy a szövegkönyv bizonyos részeit magukba szívják a dalok.

Nem akart betétdalokat írni?

Arra nagyon figyeltünk, hogy a dalok ne illusztrálják, vagy színesítsék a színpadi helyzetet, hanem ők maguk teremtsenek helyzetet. A jó musicalek így működnek, a többi operett. Lehet, hogy pont azért, mert gyerekszínész voltam, könnyen bele tudtam magam képzelni ezekbe a dramaturgiai helyzetekbe. Dalszövegíróként semmiféle problémát nem okozott számomra ez a feladat. Olyannyira nem, hogy később a JAZZ+AZ számoknál, ahol három lány volt a partnerem, szinte musical dramaturgia szerint írtuk meg a szólamaikat. Visszatérve a Dzsungel könyvére, nagyon könnyen ment a munka.

Nem tartott a nagyhírű, dörzsölt színházi rókáktól?

Ez giccsesen hangzik, de akkor is elmondom: úgy éreztem magam, mintha én magam lennék a Maugli. Hegedűs D. Békés Pali, Laci volt Balu, Bagira, Akela, és Radnóti Zsuzsa, a dramaturg is ide tartozott. Befogadó, fantasztikus tehetségű és nagyságrendű emberek közé keveredtem, ami rettenetesen inspirált.

Kiderült, hogy „egy vérből valók”?

Igen, de addig én csak a majmokkal hintáztam. Az „egy majomban őrlünk”  szövegrész el is mondja ezt, az akkori szójátékos módszeremmel.

Húsz év telt el A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk között. Miért kellett két évtized ahhoz, hogy újra együtt dolgozzanak Dés Lászlóval?

Többek közt azért, mert mindkettőnk meggyőződése, hogy musicalt csak nagyon jó irodalmi alapanyagból érdemes csinálni. Ilyen persze sok van, de olyan, ami beleillik a magyar színházi rendszerbe, meg tudod szerezni a jogait, amiben benne van egy nagy széria lehetősége, viszonylag mégis ritka. Közben persze eléggé elfoglaltak is voltunk egyéb feladatokkal. Így visszagondolva lehet, hogy hibáztunk, mert valóban elég nagy luxus, hogy húszévente írjunk egy újabb zenés darabot.

Mitől lett ennyire időtálló darab A dzsungel könyve?

Lehet, hogy bután hangzik, de tényleg olyan, mintha ezen a munkán rajta lett volna az Isten ujja. Mindenki nagyon jó formában volt. Az is érdekes, hogy kilencvenötben írtuk, amikor már túl voltunk a rendszerváltás utáni első kormányzati cikluson, már látszottak a nagy demokrácia első őrületes visszásságai, de 

Magyarország nyitott, kíváncsi hely volt, inspiráló társadalmi közhangulattal.

Szerintem ez is benne van a darabban.

Lehet, hogy ha ma írnák, másról szólna, másképp sikerülne.

A Pál utcai fiúk is jól sikerült, pedig nagyon más történelmi korszakban készült. Amit korábban mondtam, szerintem igaz a Rapülőkre is. Meg vagyok róla győződve, hogy amit kilencvenkettőben, kilencvenháromban összeraktunk, abban benne volt a rendszerváltás energiája. Az az őrületes kíváncsiság, vidámság, optimizmus.

A szabadság eufóriája?

Pontosan, lehetett vágtatni, tényleg szabadon. Nem kellett mindent komolyan venni. Meg akkoriban volt az országnak humorérzéke. Ma mintha nem lenne.

A dzsungel könyvén nevetni és sírni is szoktak.

Attól fantasztikus a darab, hogy Békés Pali egy középeurópai sorstragédiát írt meg. A gyerekek szintjén ez nem érezhető, de a felnőttek számára nagyon is. Talán az a hosszú siker egyik oka, hogy ők megértik:

Maugli az állatok közt ember, az emberek közt állat, és mindenki elkergeti.

Úgy ér véget a darab, hogy ott állnak a szerelmével, mint Ádám és Éva, és fogalmuk sincs, hogy mi lesz.

Bármi lehet, tehát nem tragikus a vég.

Igen, A dzsungel könyve kettőben majd követjük őket, de azt még nem írtuk meg.

(Borítókép: Geszti Péter. Fotó:  Rostás Bianka / Velvet)