Enyedi Ildikó a Berlinale zsűrijében

2021.02.01. 20:51

Hat korábbi Arany Medve-díjas film rendezője, köztük Enyedi Ildikó vesz részt az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének munkájában – olvasható a rendezvény portálján.

Olyan nevekkel került egy listára a magyar rendezőnő, mint Mohammed Raszulof (Nincs gonosz), Adina Pintilie (Ne érints meg!), illetve Gianfranco Rosi (Tűz a tengeren), Nadav Lapid (Synonymes) és Jasmila Zbanic (Szerelmem, Szarajevó).

Az iráni rendező Mohammed Raszulof továbbra sem hagyhatja el országát, így ő online vesz majd részt a testület munkájában.

A rendhagyó fesztiválra ezúttal zsűrielnököt nem jelöltek ki. A zsűritagok karantént követően a fesztivál mozijában nézik meg a versenyfilmeket, Berlinben – tudatta Mariette Rissenbeek fesztiváligazgató.

Ahogy az Index arról korábban beszámolt a koronavírus-járvány miatt a 2021-es Berlinalét két részletben rendezik meg, tavasszal és nyáron tartják a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválját. A szakmai kísérőrendezvényeket márciusban online bonyolítják le, míg a nagyközönségnek szervezett vetítéseket pedig elhalasztják júniusra.

Kapcsolódó

Évindító helyett nyárindító fesztivál lesz a Berlinale

A világ legnagyobb filmes közönségfesztiválját júniusra halasztják a koronavírus-járvány miatt.