Albin
0 °C
10 °C

Csehovval tért vissza Eszenyi Enikő

2021.02.05. 07:39

Csehov Sirály című darabjával debütált a tegnap 60. születésnapját ünneplő Eszenyi Enikő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren – írta a Blikk. A darabot a rendező által alapított Csengeri Alkotó Központ mutatta be a helyi református templom kertjében.

Az alkotóműhely, amelyről az Index is beszámolt, fiatal határon túli tehetségekből áll, akik a társulat saját YouTube-csatornáján beszéltek a darabról és arról, milyen Eszenyi Enikővel dolgozni. 

Kapcsolódó

Eszenyi Enikő új társulattal dolgozik

Hónapok után először adott hírt magáról a Vígszínház volt igazgatója.

Nagyon örülök annak, hogy a Sirállyal dolgozhattunk, ami számomra is egy nagyon kedves darab, és hogy még több mindent megtudhattam róla, mint amit eddig tudtam. Az összes tanáromról és a csengeri lakosokról is elmondhatom, hogy mindent megtettek azért, hogy mi itt nagyon jól érezzük magunkat

– mondta el a videóban Balla Barnabás színész.

Maga a rendezőnő nem sokat mondott az általa dirigált műről, de azt elárulta, hogy van bőven munkája, és szerencsére nem unatkozik. 

Kapcsolódó

Ma 60 éves Eszenyi Enikő

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, a Vígszínház korábbi igazgatója, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.