Zoltán
-5 °C
9 °C

A férfi, aki ötvenévesen döntött úgy, hogy művész lesz

144512407 776557192960589 4372898737496516970 o
2021.02.10. 21:49

A fogyasztói társadalom csúcsán, egyfajta válaszreakcióként, az emberek elkezdtek tárgyak helyett élményt ajándékozni szeretteiknek. Élményeket, amelyek formálják a személyiséget, közös emlékeket kovácsolnak és nem cserélhetők le olyan könnyen, mint egy divatjamúlt telefon, táska, ékszer, vagy bármi.

Törő Attila szerelmétől kapta ajándékba a lehetőséget, hogy részt vehet egy workshopon, ahol megtanulhatja a bútorfestés alapjait.

Bár mindig volt benne igény, hogy kiélje kreatív energiáit, munkahelyein főként más, vezetői kompetenciái kerültek előtérbe.

ToroAttila9622
Fotó: Sárosi Zoltán / Boho Toro

Majd elment a bútorfestő-tanfolyamra, és nagyjából úgy érezte magát, amikor ecsetet fogott, mint Harry Potter, amint rátalált a főnixtoll varázspálcára.

Magyarországon a bútorfelújítás reneszánszát éli. A szakemberek, a festékforgalmazók, a hobbifestők és kárpitozók szinte mind tudnak egymásról. Hála a közösségi médiának, és a különböző zárt, de mégis mindenki számára nyitott csoportoknak, ahol ellentétben a blogokkal, nem csak egyoldalú kommunikációra van lehetőség.

A kezdők feltehetik a kérdéseiket, a tapasztaltabbak válaszolnak, miközben egymás munkáiból inspirálódnak. Az alkotás ereje többek között abban rejlik, hogy a legtöbb ember, aki a fejébe veszi, hogy újra értékessé varázsolja a bútorokat, sokszor egyedül, hozzá nem értőként kezdi el ezeket a munkákat, és a folyamatok közben szerez tapasztalatot. Ez nagy motivációt jelent minden bátortalan érdeklődőnek.

Attila is egy volt a sok újonc között, aki megérezte e világ varázsát. Több bútorfestés után viszont úgy gondolta, hogy annyian vannak már ezekben a körökben, hogy szimplán bútorfestéssel nem tudna kitűnni. Attila kiteljesedésre vágyott.

Az ecsetet és krétafestéket szabókrétára, rugókra és kapcsokra cserélte.

A legelső kárpitos workshop alkalmával kevés tudást sikerült felszednem, mert az idő nagy százalékában csak bontottunk. Így elmentem egy másodikra is, ott már az izgalmas részébe is belekóstolhattam. Egyik barátomnak készítettem fotelt, a belső kárpitot cseréltem neki kávés zsákvászonra. Nagyon jópofa dolog lett belőle.

Gyakorlás céljából, persze munka mellett, elkezdett magának és ismerőseinek bútorokat felújítani. És ha az ember rálép egy útra, sokszor teljesen váratlan helyről érkezik a segítség. Attila egyik szomszédja anno kárpitosként dolgozott. Bár az úr már elmúlt nyolcvanéves, sok szakmai fogással és rafinériával gazdagította Attila kárpitostudástárát. Amit pedig a szaki nem tudott neki átadni, azt az internet igen.

Videókat nézett, többször is lelassított egy-egy mozzanatot, próbált mindent ellesni, s bár munkáira pozitív visszajelzések érkeztek, ő mégsem volt elégedett. Tavaly beiratkozott egy OKJ-s kárpitosképzésre is.

Azért ne felejtsük el, hogy ha tavasszal sikeres vizsgát teszek, akkor is nagyon sok dolgot kell még megtanulnom. Nem véletlenül mondják, hogy gyakorlat teszi a mestert. Az ujjaimban érzem ennek igazságtartalmát.

Bár munka mellett, hobbiból készíti a szebbnél szebb ülőalkalmatosságokat, ami miatt lassan is halad, és kevesebb alkotás készül el, mint ahogyan azt szeretné, mégis a keze munkája magasan kitűnik a többi felújított bútor közül. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy figyelemfelkeltő és az itthoni stílusokhoz képest szokatlan vonalat képvisel, a másik, hogy nemcsak szín- és anyagválasztásában, de mintázatban is elég extrém irányba indult el.

Sok ember nem mer változtatni az életterén, és bár tudom, hogy a szürke és fehér színek mindenhová beilleszthetők, de az én szememnek már unalmas. Amerikában, Dél-Amerikában, tőlünk nyugatabbra is egy-két helyen már sokkal bátrabbak az emberek. Elképzelhető, hogy ebben benne van, hogy gazdaságilag jobb a helyzet, így sűrűbben tudják lecserélni a kiegészítőket és a bútorokat, mint itthon. De gondoltam egy merészet, és úgy voltam vele, hogy beleállok ebbe az extrémebb, bohémebb vonalba.

Az interneten is kutat új ötletek után, de leginkább saját elképzeléseit követi. A sors összehozta egy iparművésszel, Pap Bernadett-tel, akivel beszélgetést beszélgetés követett, múltak a hetek és hónapok, mire megszülettek a kolibris székek.

Egy kárpitoscsoport vezetője összeismertette egy Svájcban élő magyar hölggyel, aki bemutatta egy szintén ott élő, Horváth Anna nevű festőművésznek, akinek négy korábbi munkáját használta fel legújabb székeihez. Több technikát alkalmazott, míg megszülettek ezek a nem mindennapi székek. A részletekbe, persze mint egy okos mágus, ő sem avat be.

Annyit viszont elárult, hogy használt bútorokkal dolgozott, a fát pedig különleges technikával égette meg, amitől nem csak antikolta a bútort, szúbiztossá is tette. A székekhez színes lakkokat kevert, ettől lett a farészük kifejezetten izgalmas. Amire Attila nagy hangsúlyt fektetett: a székek színét a képekben feltűnő domináns, ám legkevesebbet szereplő szín adta. Így váltak egységessé a képek a szék többi részével. A sárga az Álmodozó, kék a Kurtizán, zöld a Királylány és bordó a Királyfi.

Szerintem pár ilyen egyedi bútordarab kifejezetten izgalmas dísze lehet egy lakásnak, és nem mellékesen remek témaindító egy-egy beszélgetéshez.

Azt, hogy jelenlegi munkáját felváltja-e a kárpitozás, azon belül is a művészibb darabok készítése, a jövőre bízza, az életét nem hangszereli előre. Annyi biztos, azok után, hogy belekóstolt ebbe a világba, nehezen jönne ki belőle, munkáira érkező visszajelzések alapján pedig nem is nagyon engednék.

Attila Boho Toro néven publikálja a munkáit, célja pedig, hogy olyan alkotásokat hozzon létre, amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek.