Ezt nézze, ha filmezni akar Valentin-napon!

2021.02.13. 11:10
Idén vasárnapra esik a szerelmesek ünnepe, azaz a hét utolsó napján kell felköszönteni Bálint nevű ismerőseinket. És ha ez megtörtént, ezek közül a filmek közül lehet mazsolázni.

A fiúknak – örökkön örökké

A fiúknak, akiket valaha szerettem című tiniromkom harmadik és egyben befejező része február 12-én érkezik a Netflixre. Pár éve a streamingszolgáltató elárasztotta a platformot romantikus filmekkel; ebbe az érába érkezett meg a Fiúknak első része, amely Jenny Han bestseller regénye alapján forgott.

Meglepően pozitív fogadtatást kapott, s bár a főszereplők tiniéveik végét tapossák, az idősebb generációk is pozitívan fogadták a kedvesen megírt karakterek történetét.

A második rész már nem örvendett akkora sikernek, nem is volt olyan eredeti. Viszont most érkezik a történet záró része, ahol Lara-Jean (Lana Condor) és Peter (Noah Centineo) kapcsolata tovább bonyolódik, ugyanis beléptek az egyetemi továbbtanulás kapujába, Amerikában pedig a hatalmas távolságok miatt az, hogy ki melyik intézménybe kerül be, azaz hol tanul tovább évekig, nagyban befolyásolja a párkapcsolatok jövőjét.

Kifürkészhetetlen utak

Szintén a Netflixen található az alkotás, lengyel produkció, már elérhető a platformon. Az ajánló szerint:

A sztárújságíró, aki egyben hírhedt nőcsábász, átértékeli az életét és a döntéseit, amikor beleszeret a kettős életet élő, titokzatos modellbe.

Szereplők: Adrianna Chlebicka, Mateusz Banasiuk, Agnieszka Żulewska.

Nászútra való

Az HBO GO-n érkezik a Nászútra való című romantikus film, amely könnyű, esti szórakozásnak ígérkező izraeli produkció.

Az alapsztori a következő:

  • Egy menyasszony és egy vőlegény az esküvőjük éjszakáján érkezik meg pazar nászutas lakosztályukba. Amikor a menyasszony, Eleanor (Avigail Harari) megtudja, hogy férje, Noam (Ran Danker) egy gyűrűt kapott esküvői ajándékként volt barátnőjétől, vitába bonyolódnak, ami elfajul. Eleanor ragaszkodik hozzá, hogy elinduljanak egy szürreális expedícióra, hogy visszavigyék az exbarátnőnek a gyűrűt. Az egyszerűnek tűnő feladat egész estés odisszeává fajul. Jeruzsálem utcáin kóborolva arra kényszerülnek, hogy szembenézzenek korábbi szerelmeik emlékével, elfojtott kétségeikkel és régi életükkel.

Milyen filmek lesznek a tévében?

Természetesen a televíziós csatornák sem maradhatnak ki a Valentin-napi lázból. Megnéztük, milyen filmekkel próbálják a képernyők elé szegezni a nézőket.

  • A TV2 műsorában február 14-én este két romantikus vígjáték is helyet kapott: 18.50-től Adam Sandler és Jennifer Aniston Kellékfeleség című filmje, 21.25-től a Szoba gyerekkel kiadó című francia romantikus vígjáték kapott helyet.
  • A Super TV2 Bruce Willisszel ünnepel, ugyanis a Die Hard második részével és a Már megint bérgyilkos a szomszédom című filmekkel árasztja el a vasárnap estét, de az azt megelőző este, azaz február 13-án kárpótolja azokat, akik romantikára vágynak, ugyanis este kilenctől a Szürke ötven árnyalatával fűti fel a hangulatot Bálint-napra.
  • Akiknek elegük van a romantikából, azoknak az RTL Klub kínálatából érdemes szemezgetniük, ugyan is ott szombat és vasárnap este is az akciófilmeké lesz a főszerep. 13-án A Tanár című sorozatot Thor követi, másnap este hétkor a Marvel helyére DC-film kerül, és Aquaman repíti el az érdeklődőket a tenger mélyére.
  • Az RTL II műsorában a szombat este a romantikus lelkű fiatal lányoké, 17.00-tól Selena Gomezzel a Hamupipőke-történet, közvetlenül utána a Miről álmodik a lány? című vígjáték kerül terítékre. Viszont 14-én csak azok a baglyok találhatnak kedvükre valót, akik éjfél előtt szeretnék Megdönteni Hajnal Tímeát.
  • A Cool a nosztalgia vizeire evezve a kislánykedvenc Jégvarázs után két örök klasszikussal erősít. A 2000-es évek ikonikus alkotása, a Sakáltanya után Sandra Bullock Aludj csak, én álmodom! című filmjével készül vasárnap este kilenc órától.
  • A Viasat3 Csillagok háborúja-lázban ég, ám stílusosan a Valentin-nap című alkotással zárja a szerelmesek éjszakáját.