Janet Jackson 35 éves albummal ugrott a toplista élére

2021.02.14. 11:49

Ismét toplistára került Janet Jackson egy korábbi albuma – írja a USA Today. A Control című albuma 1986-ban jelent meg, és 91 héten keresztül birtokolta az első helyet a Billboard listáján az R&B és hiphopalbumok közt.

Az album 35 évvel később nagyon népszerű lett hirtelen, méghozzá olyannyira, hogy

most az Apple legnépszerűbb popalbumává vált. 

Az énekesnő állítása szerint elsírta magát, amikor meghallotta a hírt.

Sírtam, mert ennyire hálás voltam azért, hogy Isten ennyi mindennel megáldott engem, és ennyi mindent adott nekem 

– nyilatkozta Janet Jackson. 

Az énekesnő ezenfelül megköszönte a rajongóknak, hogy lehetővé tették azt, „amit ő sose mert volna remélni” – vagyis hogy egy albuma ismét a toplistán landol majd. 

A Control mostani sikerességében egyrészt annak lehetett szerepe, hogy nemrég, február 4-én ünnepelte a 35. évfordulóját. Ennél jóval nagyobb hatása lehetett viszont annak, hogy Justin Timberlake a napokban kért elnézést Britney Spears mellett Jacksontól is a 2004-es Super Bowlon történt incidens miatt, ennek híre pedig bejárta az amerikai nyilvánosságot.