Világrekordra készül az Operett Karaván

2021.02.16. 22:42

50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei a nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérletéhez egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpadot alakítanak ki.

A száz helyre ezidáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kilométerenként megállnak majd. A tervek szerint olyan helyekre is eljut majd a produkció, ahol még soha nem volt operett előadás, hiszen se színházépület, se kultúrház nem működik a településen. 

Az országjáró körút egyik kiemelt célja a turizmus és vendéglátás fellendítésének elősegítése a járvány elmúltával. Az országjárás természetesen akkor veszi kezdetét, ha erre a jogszabályi keretek lehetőséget adnak, de a jelenlegi tervek szerint augusztus közepén útnak indul az első Operett Karaván.

Az Operett százszor! nevet viselő eseménysorozat világrekord is lehet, hiszen egymás után ilyen sok operett előadás még nem volt a világon, így a Budapesti Showszínház Guiness-rekord kísérletként jelenti be az országos körútját. A teátrumtól már megszokhattuk, hogy mindig valami egyedi ötlettel rukkolnak elő. Hozzájuk kapcsolható a Budai Szabadtéri Színház megnyitása Csillebércen, Kosztolányi Édes Anna című művének musical változata, különböző segélykoncertek erdőtüzek kárenyhítésére vagy a Csoda Csoport beteg gyermekeinek támogatása adománygyűjtések formájában.